MTI

Betörtek az amerikai hadsereg számítógépes rendszerébe

Egy meg nem nevezett külföldi kémügynökségnek két évvel ezelőtt sikerült betörnie az amerikai hadsereg számítógépes rendszerébe egy vírussal fertőzött pendrive segítségével - fedte fel a Foreign Affairs című folyóiratban William Lynn amerikai védelmiminiszter-helyettes.

Mint írta, eddig ez volt a legkomolyabb támadás az amerikai katonai számítógépes hálózat ellen. Az Egyesült Államok egyik közel-keleti támaszpontján vírussal fertőzött pendrive-ot csatlakoztattak a katonaság egyik laptopjához, és ezáltal bejuttattak egy kémkódot a térségért felelős Középső Parancsnokság hálózatába - hangzik a beszámoló. A kód észrevétlenül terjedt el a titkos és nem titkos számítógépes rendszerben egyaránt, s ezáltal egyfajta digitális csatorna jött létre, amelyen keresztül adatok áramolhattak idegen szerverekre.

Lynn nem árulta el, hogy mely ország kémügynöksége állt a támadás mögött, de szerinte több mint 100 külföldi hírszerző szervezet próbált már meg betörni az amerikai számítógépes hálózatokba. Egyes kormányok szerinte már arra is képesek, hogy megzavarják az amerikai informatikai infrastruktúra elemeit. Mint mondta, a hackerek évente annyi adatot lopnak el az amerikai kormányhivataloktól, vállalatoktól és egyetemektől, hogy az elegendő lenne az amerikai kongresszusi könyvtár többszöri feltöltésére.

Lynn szerint a két évvel ezelőtti támadás "felrázta" a Pentagont. A történtek után, tavaly júniusban a védelmi tárca bejelentette, hogy internetes védelmi parancsnokságot hoz létre a katonai számítógépes hálózatok biztonsága érdekében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • drevil666 #9
    Hogy a francba tudnak egy ilyen rendszert feltörni öcsém.........
  • Kara kán #8
    McRegWizz.exe
  • DontKillMe #7
    ..és már dőlhet is a lé az IT cégekhez..:))))). Most megnézném, kik lettek a biztonsági megoldások szállítói ezalatt a két év alatt? :))).
  • MANOWAR #6
    Ez a most épülő telkem alapjai :)
  • hangulati #5
    jo kep az otszogu epuletrol. bar nem neztem meg kozelebbrol, de szerintem modositott foto.
  • sanyicks #4
    ... vagy a náczy hollókoszttagadók, vagy a gonosz torrentezők
  • Amergin #3
    Nyilván wikileaks-es gondoolatbűnözők, vagy afgán szakadár tenorista kecskepásztorok lehettek...
  • kvp #2
    A trukk abbol all, hogy a fertozott pendrive-rol megfertozodik a halozat, majd a program osszeszedi es magaval cipeli ami tetszik neki, es vagy az eredeti vagy egy masik pendrive segitsegevel addig terjed amig internetre kotott gepet nem talal es ha igen, akkor visszakuldi az adatokat a keszitojenek. Ilyet mar a magyar elharitas is latott, de lebukott a program mielott kart okozhatott volna. (be volt allitva a rejtett file-ok mutatasa es le volt tiltva az autorun, ekkor latszik de nem tud futni) A keszitok egyebkent oroszok, de valoszinuleg nem ok hasznaltak, mert ugy nez ki, hogy ok csak aruljak nemi penzert cserebe. Sok ceg ellen is bevetettek mar ilyen celzott ferges megoldasokat.
  • Rotyoka #1
    21012