Berta Sándor

Webkamerákon keresztül kémkedett 150 fiatal lány után egy hacker

Az Aacheni Bűnügyi Rendőrség több, mint 100 szülőt értesített az elmúlt évek legnagyobb német botrányáról.

Michael Hoube szóvivő megerősítette az esetről elsőként tudósító WESTFALEN BLATT információját, miszerint egy 43 éves hacker kártevővel fertőzte meg több tinédzser lány számítógépét, majd a webkameráikon keresztül megfigyelte őket. "Egy Aachen környékén élő férfi ellen nyomozunk" - tette hozzá Hoube. A legtöbb eset Gütersloh körzetében történt. Alexander Geimer aacheni főügyész kijelentette, hogy az adatok kikémlelése miatt indított nyomozás már nagyon előrehaladott állapotban van. A szakember azt ugyanakkor nem tudta megmondani, hogy történt-e jogsértés vagy más bűncselekmény.

A botrány azután robbant ki, hogy az ügyről tudomást szerzett Thomas Floß versmoldi adatvédelmi szakértő, majd egy helyi rendőr is feljelentést tett, mert állítólag az ő lányát is megfigyelte az illető. Floß egy iskolában tartott előadást és ott jutottak tudomására olyan információk, amelyek szerint valaki kémkedett fiatal lányok után. "Számos iskolás lány arról számolt be nekem, hogy időnként magától bekapcsol a webkamerájuk. Legalább 50-60 iskolában jártam és mindenütt volt legalább egy jelzés. Sokan persze szégyellik a történteket és nem mernek szólni" - nyilatkozta az adatvédelmi szakértő.

Floß ezután vizsgálta meg két diáklány számítógépét és rájött arra, hogy az elkövető egy képnek álcázott trójai programot küldött nekik, miután megszerezte az ICQ chatprogramban egy gimnazista hozzáférését. "Egyre több lány jelentkezett nálam és mindegyiküknek a webkamerája magától kapcsolt be" - közölte a szakember. Amikor a rendőröknek sikerült kinyomozniuk az elkövető pontos címét és megjelentek a helyszínen, a lakásban lévő monitorokon több, mint 100 gyerekszoba élő videói voltak láthatók. Floß szerint azonban a férfi nem csak videókat készített, hanem megszerezte az áldozatok privát fotóit is.


Az eset mélyen megrázta a tinédzsereket. A 16 éves Céline például egy papírdarabbal ragasztotta le a laptopja beépített webkameráját, hogy soha többé ne kémlelhesse ki senki, amikor átöltözik vagy a szobájában csinál valamit. Emellett a hordozható számítógépet rendszeresen a képernyővel a fal felé fordítja. A lánynak fogalma sem volt arról, hogy valaki megfigyeli, vírusirtója nem jelzett semmit, biztonságban érezte magát. Csak akkor kezdte kényelmetlenül érezni magát, amikor az adatvédelmi szakértő megkérte az édesanyját, hogy hadd nézhesse meg a laptopját és megtalálta a trójai programot.

"Egyfolytában azt kérdezem magamtól, hogy vajon miket filmezhetett és ennyi ideig figyelhetett meg. Nagyon dühös voltam. Azóta nagyon óvatossá váltam, nem nyitok meg semmilyen nekem küldött fájlt, még akkor sem, ha egy barátomtól érkeztek" - hangsúlyozta Céline. Carola S., a lány édesanyja sem ocsúdott fel még a döbbenetből. Sosem hitte volna, hogy ilyesmi megtörténhet és hogy még a legszemélyesebb szféra sincs védve a betolakodók ellen. Hiába világosították fel a lányukat az internetes veszélyekről, ilyen támadásra ők sem gondoltak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sport88 #27
    igen, el tudom képzelni ahogy valaki egész nap a gép előtt ül mások webcamját nézve és monitorozva az eseményeket. És megtudja hogy hányszor túrja az orrát a csaj, milyen ruha van rajta, mit eszik a gép előtt meg hogy az anyja hányszor kérte meg hogy levigye a szemetet. Igen látom is hogy hol lehet ebből igazi hasznot húzni meg mekkora fejfájást lehet vele csinálni... Komolyan nem kéne ennyire túldramatizálni a dolgokat. az esetek 99%á-ban egyáltalán semmi érdekeset nem csinál az ember a gép előtt. Az az érdekes ami a gépén van.
  • dezsooszkar #26
    ... és hangot is vett fel vele biztosan,teszem azt igy megtudhatott olyan dolgot is ami a kamera látószögén kívül volt,csalad élérhetősége bizonyos napszakokban ... s egyéb helyzetek.
    Sok fejfájást csinálhatott mondjuk, ha ebből olyan hasznot húzott volna amire nem is számítanak,és nem is teszik nagydobra ... hogy másoknak intőpélda legyen .
  • gergely1991 #25
    Álcázott kép?
    newpicture.jpg.exe?
    Ha igen akkor elég lett volna ha a intézőn belül a mappa beállításainál kikapcsolni a Ismert fájltípusok kiterjeszkedésének elrejtése funkciót.
    Ha meg nem akkor OS biztonsági frissítés.Ezek a tinik mintha ellenének szállva nem figyelnek mindenre és igen user fail. -.-
  • Komolytalan #24
    Jól van, értem én hogy olvasás undor, de azért még1x:
    "Notebook kamerát tipikusan se kihúzni nem lehet, se lekapcsolni, se vissza nem jelez."
    Kúrjál előtte oda neki egyet a franciakulccsal, hogy széjjelszakadjon a burkolat a kamera körül, utána meg húzd ki bazmeg.
  • Julius Caesar #23
    Ne is várd el, mert nem úgy fogom csinálni ahogy a hipergeekek tolják.

    Kihúzom a picsába és akkor biztos jó.
  • jaspercry #22
    szerinem nem túl sokan öltözködnek,folyamatosan egy laptop elött.....
    nem kell letiltani elég ha lecsukod a fedelét,gépelés közben ha valaki figyel,akkor az megérdemli....
    Milyen élethelyzet van még amit láthat...?WC -re viszed magaddal?
    Tinik igy is ugy is egymásnak mutogatják magukat rajta!
  • Komolytalan #21
    Mondjuk eszköz kezelőből le lehet éppen tiltani, de ilyet meg ne várjunk már el 1 usertől.
  • Komolytalan #20
    Notebook kamerát tipikusan se kihúzni nem lehet, se lekapcsolni, se vissza nem jelez. Marad a leragasztás, ami nem valami jó megoldás, ha időnként azért szeretnéd használni (csupa ragacs lesz az optika).
  • Komolytalan #19
    Na, meg fogsz lepődni: enyémen nincs se kikapcsoló gomb, se működés jelző led, de még tray ikon sincs, ami bekapcsoláskor animálódna, vagy valami. A kamera egy Logitech QuickCam Messenger. Ha ez működik akkor azt onnan veszed észre, hogy sehonnan :-D Tudom, kb 10 éves, van 1 normálisabb is, de tesztelés miatt általában mindenből szart használok, mert ha azzal jó, mindennel jó.
    Szokott nálam egy laptop is lenni, annak a kamerája dettó: se led, se kikapcsoló, se tray cucc, se semmi. Mondjuk flashes oldalon ha be akarják kapcsolni feljön az engedélyezem-e kérdés, de pl msn, icq, trójai kliens alatt semmi.
  • bippo #18
    hdo #16: Nem minden webkamerán van jelzőled.
    Caesar #17: notebook beépített webcam-jét mégis hogyan húzód ki?