Berta Sándor

Már nem hisz a magánéletben az Atari alapítója

Nolan Bushnell a videojátékok atyjának számít. A szakember egy interjúban arról beszélt, hogy a jövőben a testünkkel fogunk az internethez csatlakozni és hogy már nincs magánéletünk.

Nolan Bushnell és kollégája, Ted Dabney 1972-ben alapították az Atarit. A cég neve egy japán játékból származik, az Atari szó jelentése sakkmatt. Elsőként a Pong nevű játékautomatát dobták piacra. A program hatalmas sikert könyvelhetett el. A vállalat későbbi sikereit többek között az 1975-ben kiadott nyolc játékos bevonását lehetővé tévő Indy 800 nevű autós játékkal, illetve az 1977-ben és az egészen az 1980-as évekig gyártott Video Computer System (VCS) konzollal alapozta meg. 1979-ben jelent meg az Atari 400 és az Atari 800, utóbbinak 16, illetve 48 kilobájt memóriája és írógépbillentyűzete volt.

Az Atari és Bushnell története megihlette a hollywoodi producereket is, a szakembert várhatóan Leonardo Di Caprio személyesíti majd meg a filmvásznon. Bushnell nemrég megkapta a Lara-of-Honor életműdíjat, ennek ellenére elutasítja az öregedést és úgy hiszi, örökké fog élni, de nem a játékoknak köszönhetően.

"Én úgy gondolom, hogy nem én vagyok a videojátékok atyja, hanem Steve Russell. Végigjátszottam a Spacewars programot és mély benyomást tett rám. Valószínűleg azért neveznek mégis sokan engem ennek, mert az Atari olyan sikeres volt. Tény, hogy az általunk piacra dobott Computer Space volt az első kereskedelmi forgalomban kapható videojáték, mely két évvel megelőzte a társait. Akkoriban elektrotechnikát tanultam és a PDP-1 készüléken játszottam a Spacewars és más játékokkal. Ezeket mind nagyszerűnek találtam. A tanulás mellett egy szabadidőparkban is dolgoztam, ahol megtanultam, hogy egy 1000 dolláros készülék hetente 1500-2000 dolláros forgalmat generálhat. Ez nyitotta fel a szememet." "Az első irodám a lányom szobájában volt. Egy három hálószobás lakásban laktunk, egy hálószoba jutott nekünk, kettő a gyerekeknek. Össze kellett költözniük, hogy meglegyen a dolgozószobám. Ezután kibéreltünk egy körülbelül 100 négyzetméteres garázsboltot a Szilícium-völgyben. A garázskapu mögött volt közvetlenül a recepció. Az összes nagy céget ilyen helyeken alapították" - elevenítette fel a kezdeteket Nolan Bushnell.

Az elismert szakember már akkor tudta, hogy a videojáték-automata ágazat később több millió dolláros piaccá válik majd és azzal is tisztában volt, hogy az Atari ezen a területen egészen elől lesz. Arra ugyanakkor egyáltalán nem számított, hogy a számítógépes és videojáték-piac idővel nagyságrendekkel jelentősebb, több milliárd dolláros piaccá válik. A fejlesztő természetesen büszke arra, hogy ennek a folyamatnak a részese lehetett, ráadásul a játékipar mára megelőzte a filmipart is. A Doom eszméletlenül fontos lépcsőfok volt ebben a folyamatban és ugyanígy meghatározónak nevezhető Bushnell szerint a Zelda - Adventures of Link, a The Sims, valamint a Wii konzol megjelenése is.

Az Atari alapítója elmondta, hogy régebben maga is a World of Warcraft nagy rajongója volt, de mára elvesztette az érdeklődését a játék iránt. Most a Space Station Frontier a kedvence, amivel az iPadjén játszik. Ugyan a WoW sok pénzt hoz a konyhára, de a legnépszerűbbek az egyszerű programok. Az Egyesült Államokban 10 millióan játszanak a bonyolult és 120-150 millióan a legegyszerűbb játékokkal.

"Hogy milyenek lesznek a számítógépes játékok 20 év múlva? Úgy hiszem, hogy nem lesznek képernyők, csak szemüvegek, amelyekkel a 3D-s tereket modellezzük majd és amelyek akár egy repülőgép fedélzetén is használhatók lesznek. Emellett a számítástechnikában és azon kívül is mindent a gesztusainkkal, a kézmozdulatainkkal fogunk irányítani. Eltűnhetnek például a televíziók távirányítói" - közölte Bushnell.

A szakember beszélt arról is, hogy miként élte meg az Atari megszűnését. AZ egész dolog olyan volt számára, mintha kiderült volna, hogy a gyereke egy tömeggyilkos. Mérhetetlenül csalódott volt. Elismerte, hogy a cég eladása volt a legnagyobb hibája és nem számított arra, hogy egy vállalatot ennyire tönkretehetnek. Azt hitte, hogy a nagy társaságok vezetői okosabbak ennél, hiszen különben nem érhettek volna el ilyen eredményeket. Kiderült azonban, hogy minél nagyobb egy vállalat, annál butábbak a vezetői. A nagy konszernek ráadásul előbb vagy utóbb olyanokká válnak, mint a kormányok. Az pedig köztudomású, hogy a kabinetek mennyire inkompetensek.

Bushnell nemrég visszatért, igaz nem vezetője, csupán tanácsadója az újjáalakult Atari cégnek. A feladata a legőrültebb projektek értékelése. "Az internet az emberiség történetének egyik legfontosabb találmánya. Sokkal fontosabb a kerék feltalálásánál. ha jobban belegondolunk, hatalmat jelent. Csak idő kérdése, amíg mindannyian csatlakozni fogunk a világhálóhoz. 20 év múlva vékony kábelek lesznek a testünkben és azok segítségével leszünk az interneten keresztül összekötve."

"Én magam már most is jelen vagyok a Facebookon és a Twitteren. Előbbin sok volt munkatársammal futok össze, éha küldenek nekem fotókat azokból az időkből, amikor még együtt dolgoztunk. Ez gyakran vicces. Úgy gondolom, hogy a Facebook még sokáig jelen lesz a piacon. Változni fog, de meg fog maradni. Ezt az egész magánélet-dolgot túlértékelik. Mindig azt mondom az embereknek: a magánszféra már régóta nem létezik és különösen nem az interneten. Békéljetek meg ezzel. Steve Jobs egykor nekem dolgozott, így természetesen ma is kapcsolatban állunk egymással. Amikor először láttam, azt gondoltam: egy okos, különös fiú. Ha most látom, azt gondolom: egy okos, különös férfi" - mesélte Nolan Bushnell.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dzsagon #22
    A csávó nem hinném, hogy kompetens a témában. Olyan ez kb mintha a lovaskocsi feltalálóját faggatnák a Forma 1-ről.
  • krajcsovszkig #21
    Már készültem én is beírni. Olyan, mint valami mulatós celeb :D
  • who am I 7 #20
    Jah, a digitalizálás már nem lesz MENŐ a jövőben
  • Sir Quno Jedi #19
    Mer rendes. Tehetnének wifit is akkor már a zemberbe, de én is jobb szeretem a sima, jó öreg kábeles megoldást, az a biztos vaze!
  • Legend Killer #18
    ne erről a fószerről beszéjetek.... hanem erről.

    "A szakember egy interjúban arról beszélt, hogy a jövőben a testünkkel fogunk az internethez csatlakozni és hogy már nincs magánéletünk.
    "

    ergo mátrix. biztos megnézte és most ezt hangoztatja.
  • readswift #17
    jaja melós pityesz , schmart
  • who am I 7 #16
    áh, Munkák István az odab@sz
  • okosan gyerekek #15
    Melós Pityu jobb! ;)
  • willcox #14
    Nekem is a reklámblokkok jutottak eszembe.

    Régen volt Atari gépem, lehetett vele Commodore progikat is futtatni.

    "20 év múlva vékony kábelek lesznek a testünkben és azok segítségével leszünk az interneten keresztül összekötve" - a pasas öregkorára meghülyült.
  • andersh #13
    Facebook reklám pipa
    Twitter reklám pipa
    iPad reklám pipa
    WoW reklám pipa

    a cikk meg konkrétan nem szólt semmiről