Berta Sándor

840 millió dollárt bukik a Bebón az AOL

A cég két évvel ezelőtt 850 millió dollárért vásárolta meg a platformot, most viszont csupán 10 millió dollárért árulja. Az egykor megkerülhetetlen internetszolgáltatónak idén ez már a harmadik nagy vesztesége.

Úgy tűnik, hogy az AOL vezetőinek két esztendő kellett ahhoz, hogy felismerjék: nem könnyű versenyezni a Facebookkal. Pedig az elképzelés alapvetően nem rossz: megvenni a Bebót, felfejleszteni és így konkurálhatna napjaink legnépszerűbb közösségi portáljával. Mindebből azonban semmi sem lett, így most a vállalat alig több mint 10 millió dollárért árulja a szebb napokat látott platformot.

A The Wall Street Journal értesülései szerint a Bebo legvalószínűbb vásárlója a Criterion Capital Partners lehet, de a hírt sem az AOL, sem pedig a Criterion részéről egyelőre nem kommentálta - igaz, nem is cáfolta - senki. "A Bebót 850 millió dollárért megvásárolni, majd két év múlva 10 millió dollárt eladni nem tűnik egy nyerő stratégiának" - jegyezte meg nem véletlenül a Twitter-profiljában Steve Case, az AOL társalapítója és korábbi vezetője.


Ráadásul még a 10 millió dolláros bevétel sem tekinthető még biztosnak, más források arról számoltak be, hogy a Bebo 2,5-5 millió dollár közötti összegért kelhet majd el. Jeffrey Bewkes, a Time Warner akkori első embere már 2008-ban "az év legkockázatosabb vásárlásának" nevezte a Bebo megvételét. A Bebo-bukás hátterében egyértelműen a Facebook és a MySpace térnyerése áll. A mai felhasználók többsége egyetlen közösségi portál mellett teszi le a voksát és nem keresnek más, alternatív közösségi szolgáltatásokat. (Persze szép számmal akadnak olyanok is, akiknek számos közösségi oldalon van profilja.)

Az AOL idei éve nem túl fényes, akadnak még benne a Bebóhoz hasonló "malőrök". Az esztendő elején például 17 millió dollárért eladták a Portal Buy.at-t a Digital Windownak, melyet még 2008-ban 125 millió dollárért vettek meg. Majd a társaság jelezte, hogy megválik az ICQ chatszolgáltatástól, ezután pedig áprilisban bejelentette, hogy vagy eladja, vagy egyszerűen bezárja a Bebót. A háttérokok között egyértelműen Tim Armstrong, az AOL vezetőjének takarékossági csomagja áll. A Google egykori menedzsere tavaly március óta tölti be a posztját és meghirdette az AOL fő profiljához közvetlenül nem tartozó részlegek eladását. Armstrong álláspontja szerint az AOL elsősorban hír- és reklámszolgáltató, így a csak a pénzt nyelő kiegészítő szolgáltatások, mint az ICQ vagy a Bebo nem férnek bele ebbe a koncepcióba és elriasztják a befektetőket.

Azért történtek jó dolgok is a vállalattal. Részvényeit tavaly december óta ismét jegyzik a New York-i tőzsdén és Armstrong minden erejével azon van, hogy az egykor szebb napokat megélt óriáscéget visszavezesse az őt megillető helyre. Ehhez azonban a szakembernek be kell bizonyítania a befektetők számára, hogy az AOL képes az átalakulásra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bren X #8
    Valaki jól átverte az AOL-t és most röhög a markába.
  • fergusonpapa #7
    inkább igaz a bugos webcodeozás,ha teszel rá pár slidshowt meg egy egyedi háteret,esetleg pár video,mondjuk felépésekröl stb várhatod h betöltsön =D upc fibepowerrel is :D
  • fergusonpapa #6
    myspacerefélig igaz,sok az ön jelölt zenész,de amihez nem értesz ne szólj.én 5évig csináltam zenét,aztán jött a főiskola..de nem éppen traktorros volt.bár ahogy irtam félig igaz az oldal 10-30% szeny.
  • Tetsuo #5
    A MySpace-rol huszoneves hulyegyerekek ugranak be, akik Traktorral egymasraraknak nehany szamot es djbambinak nevezik magukat. ;)

    A Facebookrol a monopol terjeszkedes, az adatvedelem teljes hianya es a Nagy Amerikai Adatbazis ugrik be.

    A Beborol most mar az, hogy hamvába halt 5lett. :)
  • Gyuszopapa #4
    Egyiket se.
  • Turmoil #3
    Ha először hallod ezeket a szavakat, melyikről mi jut eszedbe és melyiket próbálod ki? :D
    MySpace
    Facebook
    Bebo
  • Sir Ny #2
    ez mekkora XD
  • cipike #1
    lol... de sajnálom őket