Berta Sándor

Az AOL-é lett a Techcrunch

Hivatalossá vált, hogy az ismert technológiai blog és társlapjai az AOL tulajdonába kerültek. A cég egyelőre nem közölte a tranzakció költségeit, de a lépéssel mindenképpen megerősítheti tartalomszolgáltatói pozícióját.

Gyakorlatilag 24 órán belül megerősítést nyertek a The Wall Street Journal által megszellőztetett információk: az AOL-é lett a Techcrunch, a Szilícium-völgy legbefolyásosabb és egyben egyik utolsó független blogja. Az internetes vállalat ezzel folytatja azt az elmúlt évekbeli gyakorlatát, miszerint kizárólag tartalomszolgáltatásokba fektet be.

Nm véletlen, hogy az oldal felkeltette az AOL vezetőinek figyelmét, hiszen rendkívül népszerű, nem csak az Egyesült Államokban, hanem világszerte is. De ennél is fontosabb: több tízmillió dolláros forgalma van minden évben. A világon elég kevés olyan blog van, amely mindkét kitételnek megfelel, ráadásul még független is. Tim Armstrong, az AOL első embere büszkén jelentette be első Techcrunch-bejegyzésében, hogy megszerezték az oldalt.


A látogatók ugyanakkor koránt sem fogadták ilyen pozitívan a hírt. "Michael nem olvas sajtóközleményeket, így a sors iróniája, hogy az átvételt sajtóközleményben jelentették be" - reagált az egyik olvasó, utalva Michael Arringtonra. Armstrong nem lepődött meg a megjegyzésen, alighanem megszokta már az elmúlt években, hogy sokan nem szimpatizálnak az AOL terveivel. A Google egykori menedzsere rendületlenül kitart azon elképzelése mellett, hogy a porosodó internetes óriáscéget egy korszerű tartalomszolgáltató társasággá alakítsa.

A vállalat számára mindenesetre nem ismeretlen a blogok világa, hiszen már 2005-ben megvásárolta az Engadgetet, a tulajdonában van a nem hivatalos Apple-blognak számító TUAW és a Download Squad honlap, következő áldozata pedig a Mashable lehet. Független blogként így megmaradhat a Gawker Media, amelynél viszont komoly problémát jelent a nagy lemorzsolódási arány.

A Techcrunch jövőjéről egyelőre nem sokat lehet tudni. Az biztos, hogy a felvásárlás nem érinti Michael Arrington, a TechCrunch alapító-főszerkesztőjének további sorsát. A szakember az új szerződése értelmében három évig marad a portálnál. A munkatársaknak szintén nem kell elbocsátástól tartaniuk és az AOL nem szól majd bele a tartalmi kérdésekbe.

Michael Arrington külön blogbejegyzésben indokolta meg döntésüket: "Az igazság az, hogy nagyon fáradt voltam. Elegem lett a vég nélküli technikai problémáinkból, valamint abból, hogy képtelenek voltunk tehetséges, a blogért, valamint a CrunchBase szoftveren dolgozni akaró mérnököket találni. Ha pedig találtunk is ilyeneket, akkor nem tudtuk, hogy miként biztosítsuk, hogy hosszútávon is elégedettek legyenek. Az utolsó, amit szeretnénk az az, hogy egy olyan kapcsolat jöjjön létre az AOL és köztünk, mint amilyen a The Wall Street Journal és a MySpace között van."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!