Berta Sándor

Átszervezések előtt a TechCrunch

Bekövetkezhet az, amitől sokan tartottak: az AOL komoly átszervezéseket akar végrehajtani a Szilícium-völgy legbefolyásosabb IT-blogjánál. Távozhat Michael Arrington, a TechCrunch alapítója is.

"A TechCrunch, ahogy ma ismerjük, a múlté lehet" - írta bejegyzésében MG Siegler, az oldal egyik legismertebb munkatársa. A legnagyobb veszteség Michael Arrington távozása lenne, nagy a valószínűsége ugyanis annak, hogy az eddigi vezetőnek mennie kell. Hiába a korábbi ígéret, változnak az idők. Az AOL tavaly szeptember végén vásárolta meg a blogot és akkor új szerződést kötöttek Michael Arringtonnal. A megállapodás értelmében a TechCrunch alapító-főszerkesztője további három évig maradt volna a portálnál. Emellett közölték, hogy a munkatársaknak szintén nem kell elbocsátástól tartaniuk és a társaság nem szól majd bele a tartalmi kérdésekbe.

Az átszervezés hátterében alighanem az áll, hogy Arrington tervei nem nyerték el az AOL vezetőinek tetszését. A vezető ugyanis azt tervezte, hogy alapít egy kockázati befektetési alapot azért, hogy annak segítségével olyan vállalatokba invesztáljon, amelyekről a TechCrunch tudósít. Ugyan Tim Armstrong, az AOL első embere semmi kivetnivalót nem talált az elképzelésben, a vállalat mégis másként döntött. Arrington közvetlen felettese, Ariana Huffington nem is tudott a tervről és úgy fogalmazott: "Michael lemondott és többé nem alkalmazzuk szerzőként."


"Mike-ot már akár holnap kidobhatják az általa alapított cégtől. De az is lehet, hogy marad. Ezt most még senki sem tudja pontosan" - írta nem véletlenül MG Siegler, aki attól tart, hogy az AOL nem fogja betartani a korábbi ígéretét és mégis átszervezi a portált. Az aggodalmak egyébként megalapozottak, hiszen Arrington egy rendkívül nyílt ember, aki kész volt akár a nyilvánosság előtt is bírálni az AOL-nél dolgozó kollégáit és még a társaság belső dokumentumait is nyilvánosságra hozta. MG Siegler szerint Arrington a TechCrunch szíve és lelke, sosem szólt bele, hogy mit és hogyan írjanak meg a munkatársai, s az évek alatt egy első rangú csapatot állított össze.

MG Siegler mindenesetre jelezte, hogy bár a blog természetesen az alapító-főszerkesztő távozása után is tovább működhet, azonban amennyiben valóban végrehajtják az átszervezést, akkor ő veszi a kalapját. Siegler bejegyzése után Michael Arrington új írással jelentkezett a blogon. Azt írta, hogy az AOL vagy tartsa be a szerződésben foglaltakat és biztosítsa a szerkesztőség függetlenségét, vagy az eredeti tulajdonosok visszavásárolják a TechCrunch tulajdonjogait a konszerntől. Az alapító-főszerkesztő kiemelte: amennyiben egyik dolog sem következik be, úgy ez volt az utolsó cikke a TechCrunch honlapján.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Griphons #1
    IT-blog? Talán hoax blog!
    A techcrunch: egyoldalú, szubjektív tájékoztatás. Gyakorlatilag az IT szektor kacsa-lapja. Felőlem eltűnhet a süllyesztőben...