Berta Sándor

Újrapozicionálja magát a Myspace

Néhány évvel ezelőtt a MySpace még szinte a szociális hálózati piac egyeduralkodójának számított, azonban feltűnt a színen a Facebook, amely rövid időn belül átvette a vezető szerepet.

"Mi akarunk a legjobb olyan hely lenni, ahol új dolgokat fedezhetnek fel az emberek, legyen szó felhasználókról vagy éppen új zenekarokról. Fontos kiemelni, hogy mi nem a látogatóink valódi barátaira koncentrálunk és hozzánk nem azért jön senki, hogy a fotóit csereberélhesse másokkal. Ez különböztet meg minket a konkurenseinktől. A Twitter például egy nagyszerű információ-elosztó rendszer, míg a Facebook egy fantasztikus kommunikációs eszköz, de mi más úton járunk. A szociális hálózatok nem képeznek homogén csoportot. Jelenleg átlagosan 115-120 millió látogatónk van havonta, és ezzel a világ kilencedik legnagyobb honlapja vagyunk. De mivel elsősorban a 13 és 34 év közötti emberekre összpontosítunk, így nem is lehetünk a legnagyobb portál. Igaz továbbra is az első 10 oldal között akarunk lenni" - jelentette ki Mike Jones, a MySpace új társelnöke, aki a jövőben Jason Hirschhornnal együtt vezeti a céget.

A szakember elmondta, hogy naponta 30-40 millióan látogatják az oldalukat. Mivel náluk nem a kommunikáció az elsődleges szempont, így a tagok egy része nem keresi fel őket minden nap, hanem havonta átlagosan 15-18 alkalommal jut el hozzájuk. A számok kapcsán ugyanakkor megjegyezte, hogy a portál nem növekszik, és ez egészen addig így is lesz, amíg nem építik át, és nem látják el új funkciókkal. Hat hónap fejlesztési idő áll előttük, ha ez a korszak lezárult, újra növekedésnek indulnak majd.

S hogy mik lesznek az újdonságok? Nos, az oldallekérdezések több mint a fele a profiloknál valósul meg. Éppen ezért már a következő generációs profilokon dolgoznak, amelyek segítségével a tagok könnyebben bemutathatják majd magukat. Ezenkívül létrehozzák az úgynevezett trend kategóriákat. Ha például egy felhasználó tudni szeretné, hogy jelenleg mi a népszerű, "trendi" zene, akkor megmutatják neki. Továbbá fontos szerepet kap a mobilitás, így az iPhone-t, az iPadet és az Androidot támogató alkalmazásokat készítenek. Ezekre szükség van, hiszen már ma is az interakciók 20-30 százaléka mobil eszközökről valósul meg.

"Az új MySpace-en továbbra is helyet kapnak a zeneszámok, a játékok, a videók és más digitális tartalmak. Az igazi kihívást az jelenti majd, hogy újra feltaláljuk a MySpace-t mint terméket és márkát. Az üzleti modellünk alapja a reklám, elsősorban a márkareklám. Ezt egészíti ki a kereső- és a teljesítménymarketing. A News Corp. támogatja ezt az üzleti modellt, mivel az online hirdetési piac kezd újra magára találni és az internetes cégeknek, elsősorban a szociális médiáknak egyre több reklámbevételük van. Emellett más üzleti modellekkel is kísérletezünk, például a játékok virtuális javainak eladásával vagy a zeneterjesztéssel."

"A legfontosabb hirdetési partnereink a szórakoztatóipari cégek közül kerülnek ki, de együttműködünk a Toyotával, a Coca-Colával és más multicégekkel is. Ha a Facebook meg is jelenik ezen a piacon, akkor sem lesz képes elorozni előlünk az összes hirdetési bevételt. Van elég pénz minden közsségi hálózat számára. Nem tartunk a Facebooktól, mert az inkább a Google konkurenciája, mint a miénk. A Facebookkal ellentétben mi már régóta a piacon vagyunk és több a tapasztalatunk az adatvédelemmel és a magánélet védelmével. Fiatal célközönségünk van, így meg kell bizonyosodnunk arról, hogy az ő magánéletük mindenképpen védve legyen" - szögezte le végül Mike Jones.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #5
    Ez nem úgy van, hogy a fészbook jobban a fehérek, míg a májszpész meg a színesbőrűek gyüjtőhelye?
  • WilliamMcKinley #4
    francba, pedig úgy bíztam benne, hogy kialakul egy ízes kis vita, emberek van ebben a kraft :D
  • sanyicks #3
    mi az a májszpész?
  • Vorpal #2
    Ezért sokat ma már nem fizetnek;)
  • andersh #1
    fizetett hirdetésünket látták