Berta Sándor

Már tesztelhető a MySpace Lite

A Lite címszó alatt a látogatók a MySpace egy karcsúsított verziójával találkozhatnak, amelyből hiányoznak a külcsínre vonatkozó beállítási lehetőségek és a kiegészítő médiafunkciók többsége.

A népszerű közösségi portál üzemeltetői már tesztelik a szolgáltatás új változatát.
A Techcrunch technológiai blog tudósítása szerint az új változatot különösebben nagy csinnadratta nélkül, csendben tették elérhetővé előbb az Egyesült Államokban, majd később Indiában. A MySpace azzal indokolta az új szolgáltatást, hogy ezáltal azokon a felhasználókon akartak segíteni, akiknek nincsen szélessávú internethozzáférésük, illetve akik nehezen tudják használni a hagyományos oldalt.

"A Lite funkció lehetővé teszi, hogy a profilokat egyszerűbb kivitelben láthassák a látogatók, ezáltal azok jobban átláthatóbbak legyenek és gyorsabban töltődjenek be" - közölte Mats Wappmann, a MySpace szóvivője. A tervek szerint az új szolgáltatás az Egyesült Államokban már a héten hivatalosan elérhető lesz. "A Lite néhány héten belül Európában is hozzáférhetővé válik" - tette hozzá Wappmann.


A MySpace új szolgáltatása többek között lehetővé teszi, hogy a regisztrált tagok eltávolítsák profiljaik egy részét, például az érdeklődési körükre vonatkozó vagy egyéb személyes információkat. Kizárólag a másokhoz fűződő kapcsolati adatok, a barátokat tartalmazó listák, az általános jelentések és a zenei modul maradnának meg. A közösségi portál azért kényszerült a lépésre, mert sok felhasználó profiljában számos YouTube-videó, zenei lejátszási lista és flash-fotósorozat található, ezáltal viszont a lassabb internethozzáféréssel rendelkező tagok ezeket az oldalakat alig tudják betölteni.

Szakértők azonban úgy vélték, hogy ez csak az érem egyik oldala. A másik az lehet, hogy a MySpace a lépéssel egységes megjelenést akart elérni és követni szeretné a konkurens Facebook példáját, amelynél a profilok gyakorlatilag teljesen egyformán néznek ki. Ennek köszönhetően a felhasználók mindig tudják, hogy milyen információkat hol találhatnak meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Justil #7
    érted, nem azt mondom, hogy tudjál programozni, vagy photoshopban durva képmanipulációkat végrehajtani. de most 1 képet átméretezni kisebbre...már boccs de szerintem alap :)
  • Justil #6
    Ez is 1 álláspont, ja. Szerintem meg 1 képet átméretezni annyira nevetséges feladat, hogy aki nem tudja megcsinálni, az inkább ne akarjon saját (maga által adminisztrált) honlapot, meg blogot, meg mittomén.
    Ez annyira az alapműveltség része lenne...ha rajtam múlna, biz jogsihoz kötném mint az autóvezetést.
    Lehet fikázni...
  • Tibmanus #5
    lehet én vagyok a szar de én csak felakarom tenni megmutatni azt a rohadt képet... mér kell nekem ehhez mindenféle képátméretező izékat keressek meg szarakodjak vele? nem a programozók dolga lenne hogy olyan oldalakat csináljanak nekem egyszerű embernek ami ezeket megcsinálja helyettem?
  • Justil #4
    hát kedves bonfire ezzel rátapintottál a lényegre kb. én szeged egyik legnívósabb középiskolájában érettségiztem, ráadásul infó szakon. ehhez képest amit tanultunk az kb kimerült az alap html ismeretekben, meg a szöveg és táblázatkezelésben. jó volt még 1 kis access is, meg logo vmi minimális szinten.
    amit tudok a számítástechnikáról és a számítógépekről, annak a nagy részét a netről, egy kisebb részét meg már az egyetemen szedtem össze.
    úgyhogy...költői kérdéseket tettél fel, szerintem te is tudod a válaszokat..
  • Reb Tevye #3
    Az infotanárok tehetnek róla. Ők sem értenek hozzá. Sztem, még a régi tanári gőg munkál bennük is, hogy "én már mindent tudok, ami ahhoz kell, hogy tanítsak". Pedig az informatikát mindenkinek folyamatosan tanulni kell, nekik meg főleg kéne. Bocsi a közhelyekért.
  • B0nFire #2
    Nagyon ráfér a MySpace-re az optimalizálás, mert az valami horror, ami ott van. Na persze erről nem a user tehet; őt a kutya nem világosította fel arról, hogy miért és hogyan kell webre képeket optimalizálni; kirakja az óriásplakátot, meg beágyaz ötven YouTube video-ablakot a profiljába, aztán majd sohanapján töltődik be.

    Ez a MySpace-csapat hibája, mert megengedte, hogy az ésszerű határokon túl is csinosíthassák a felhasználók a profiljukat. A user csak él a lehetőséggel.

    Csak úgy mellesleg, ha már ismét itt tartunk. Mi a faszt oktatnak az iskolában informatika órán??? Ez már sokadjára felmerülő kérdés, mert az internetezők 90%-a egyáltalán nincs vele tisztában, hogy hogyan és miért kell a fájlokat optimalizálni; azt webbarát formába alakítani. Csodálkozik XY, hogy csinált egy blogot magának, aztán felrakott 3 db képet és be is telt a tárhelye! Valamint nem érti, hogy miért nem látogatja senki az oldalt. De nem magyarázzák el neki, hogy: "Édesem, blogra, weblapra nem rakunk fel 8 Megapixeles képet, mert fölösleges - úgyse fér ki még a legszélesvásznúbb monitorra sem -, és lassítja a letöltést."

    És ne mondja senki, hogy ezt azért nem tanulják meg az emberek, mert ez olyan bonyolult dolog. Érdekes módon a hülyeségre mindenki vevő; egyből megtanul mindenki MSN-ezni; elsajátítja az idióta csetszlegnet, de a keresőt már nem képes használni! Mi a faszt csinálnak az iskolában informatika órán???
  • Doktor Kotász #1
    Ebben mi az érdekes hír?