SG.hu·

Ausztráliában börtön járna a hamis kormegjelölésért

Az ausztrál kormány jelentős mértékben szigorítaná a szexuális bűncselekményekre vonatkozó büntetőjogot.

A The Australian nevű konzervatív napilap tudósítása alapján a kabinet azt tervezi, hogy figyelembe veszi Nick Xenophon független szenátor módosítójavaslatát. A politikus beadványa szerint a jövőben minden olyan szexuális bűncselekményt elkövető vagy elkövetni akaró személyt akár börtönbüntetéssel is sújthatnának, aki a gyerekekkel való ismerkedéskor szándékosan hamisan adja meg az életkorát.

A jogászként dolgozó Xenophon így reagálna arra a 2007-ben Adelaide-ben elkövetett gyilkosságra, amelyben egy 50 éves szexuális bűnöző az interneten magát 20 évesnek adta ki, és így csalta lépre, majd ölte meg 15 éves áldozatát. A gyermek édesanyja nyilvánosan is a támogatásáról biztosította Xenophont és az előterjesztését. A politikus úgy vélte, hogy a jelenleg hatályos törvények nem elég szigorúak és nem szabályozzák megfelelően a kiskorúakkal való kommunikációt.

A javaslat értelmében rendkívül szigorúan, akár 3 év szabadságvesztéssel is büntetnék azt, aki egy gyerekkel túl magas vagy túl alacsony életkort közöl. Aki ráadásul szándékosan teszi mindezt és még csal is, annál a börtönbüntetés időtartama elérheti az 5 évet. A legsúlyosabb esetekben a szabadságvesztés mértéke 8 év börtön lehet. Xenophon és a Family First konzervatív pártnak komoly befolyása van az ausztrál szenátusra, mivel ők képezik a mérleg nyelvét a 32 munkáspárti és az öt zöld képviselő, illetve a konzervatív ellenzék (32 liberális, négy nemzeti párti és egy további szenátor) között.

Malcolm Hyde, a dél-ausztrál területek rendőrfőnöke üdvözölte az előterjesztést, ugyanakkor rámutatott arra, hogy a gyerekek már így is védve vannak a büntetőjog más módosításainak köszönhetően. Hyde hozzátette, hogy semmiképpen sem szabadna büntetni azokat, akik csak humorból vagy félreérthetően fogalmazzák meg az életkorukat. John Hatzistergos, Új-Dél-Wales állam főügyésze is úgy nyilatkozott, hogy az életkorral kapcsolatos füllentések nem feltétlenül olyan viselkedésre vonatkoznak, amit a társadalomnak büntetőjogi szankciókkal kellene büntetnie.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© duke2010. 04. 08.. 23:01||#11
Elkepzelem,hogy valaki a szuletesnapja elotti napon regisztral egy kozosegi oldalra.Aztan masnap ratorik az ajtot a terrorelharitok,es mar viszik is a bortonbe.Lesitelik 8 evre,mert a megadott eletkor nem egyezik meg a valodi eletkoraval.
© duke2010. 04. 08.. 20:15||#10
Eletkor hamisitasert 8 ev borton,nem semmi.Nalunk egy atlagos gyilkos nem szokott ennel tobbet kapni.Vagy ha valaki csak 3 embert gazol halalra egy buszmegaloban az is megussza 4-5 evvel,amibol leul 2 -t.
Elmebeteg vilag.
© andersh2010. 04. 08.. 19:19||#9
akkor javítóintézetbe
© bakagaijin2010. 04. 08.. 15:56||#8
Nem, mert a valóságban még nem nagykorú, tehát nem ítélhetik börtönbüntetésre.
© zola20002010. 04. 08.. 15:16||#7
Pfff, ausztrália az egyike azon három országnak, ahol még azt is bûntetik ha valakinél lolicon manga van... <#levele>
© nett2010. 04. 08.. 10:21||#6
Akkor ha egy társkeresõn letagadok 5 évet, az börtön? Dikk!
© amitriptilin2010. 04. 08.. 09:00||#5
mad mind, szerintem igen, az is ugyanebbe a kategóriába esne, mivel, ha kikeni magát akkor nehezen mondod meg, hogy még nincs 18, aztán ha megvolt, akkor jön az, hogy te bizony õt megrontottad, meg gyerek meg a faxom tudja, az a helyzet, hogy a 14-15 éves csitriket ha kiengedik az utcára éjszaka, akkor nem kell csodálkozni, hogy megfektetik õket... szerintem.<#ticking>
© mad mind2010. 04. 08.. 08:42||#4
mi az hogy túl magas életkort ad meg? beírja a 14 éves csaj, hoyg 22 és már mehet is sittre?
© nyalógép2010. 04. 08.. 02:31||#3
Már a generációk közti szerlmet is büntetni akarják? Ez szörnyû!
© andersh2010. 04. 08.. 02:21||#2
Csak nehogy a...
ja ez nem az,
akkor:

Lámpavasra az összes pedofillal!