Berta Sándor

A szerzői jogi káosz összezavarja a felhasználókat

A Consumer Focus arra volt kíváncsi, hogy az emberek mennyire ismerik ki magukat az online szabályok világában. Tudják-e például, hogy mi számít illegálisnak és mi legálisnak?

Sok felhasználó már nem tudja, hogy mit szabad tennie az interneten és mit nem - derült ki a Consumer Focus brit fogyasztóvédelmi szervezet felméréséből. A jelenleg hatályos brit szerzői jogi törvény szerint illegális, ha valaki saját célra egy számítógépre vagy egy iPodra átmásolja egy CD vagy DVD tartalmát. Ezt a folyamatot a szigetországi jog formátumváltásnak (Format Shiftingnek) nevezi. A kétezer megkérdezett brit felhasználó 73 százaléka nem tudta,hogy ez illegális cselekedet.

Jill Johnstone, a Consumer Focus nemzetközi igazgatója szerint mindez annak köszönhető, hogy a nem megfelelő szerzői jogi szabályozás teljesen összezavarta az embereket. A szakember úgy vélte, hogy emiatt mielőbb át kellene dolgozni a törvényt és az előírásokat a digitális világhoz, illetve felhasználói szokásokhoz kellene igazítani. A fogyasztóvédelmi szervezet álláspontja egyértelmű: a jelenlegi szerzői jogi szabályozás teljesen elavult, nem felel meg a kor követelményeinek és ezt a régi törvényt akarják minden áron ráerőltetni egy megváltozott világra és annak lakóira.

Az egyik fontos kérdés, ahol mindenképpen változásra van szükség a magáncélú másolatok megítélése. Nick Locket IT-ügyekkel foglalkozó ügyvéd úgy nyilatkozott, hogy a magáncélú másolatok nem jelentenek veszélyt a médiaiparra. "A világ megváltozott és a szerzői jog reformja elkerülhetetlen. Csak azt felejtik el sokan,hogy magától nem fog megújulni" - szögezte le Johnstone. Locket a mostani helyzetet a videomagnó megjelenéséhez hasonlította. Elvileg akkor is törvénytelen volt bármilyen televíziós műsor felvétele, de idővel megváltozott a törvény. Igaz, ehhez némi időnek el kellett telnie.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Griphons #5
    Ezek szerint angliában az összes MP3 lejátszó illegális, mert csak úgy hallgathatsz rajta zenét, hogy előtte bűncselekményt követsz el? Tudtam, hogy az angolok hülyék, de hogy ennyire...
  • B0nFire #4
    "...át kellene dolgozni a törvényt és az előírásokat a digitális világhoz, illetve felhasználói szokásokhoz kellene igazítani." - évek óta az első értelmes mondat, amivel egyet tudok érteni. Nehéz valakinek megmagyarázni, hogy bűnt követ el, ha ő maga nem érzi tettének súlyát, és a társadalom 70%-a egyáltalán nem tartja bűnnek, amit csinált. A gyilkosságot, rablást, lopást, erőszakot bűnnek tartjuk, józan ember nem is kételkedik ezeknek a cselekményeknek a megítélésében. De ez a fájlcsere kezd egyre inkább a boszorkányüldözésre hasonlítani, és az emberek nem értik, miért csesztetik őket, hiszen nem károsítanak meg senkit. (És most tekintsünk el az állítólagos, bizonyíthatatlan bevételkieséstől.)
  • B0nFire #3
    Mit tehetsz az iPododra? Hát az iTunesről vásárolt anyagot! Az kit érdekel, hogy egyszer már megvetted CD-n? Vedd meg még egyszer MP3-ban is! Megvan a videó DVD-n? Vedd meg MP4-ben is az iPododra külön. Fizess kétszer, ha két eszközön akarod hallgatni. Ennél már csak a fizetős és az eszközhöz kötődő cucc a rosszabb. Mert nem elég, hogy valaki tényleg vásárol legálisan az iStore-ból, de a fájl hozzáköti magát az alaplaphoz, hogy nehogy már CD-re kiírva, vagy pendrive-ra az autódban is tudd hallgatni! Az autóhoz meg kell venni külön.

    Na, többek között ezért nem szabad sem CD-t, sem DVD-t venni, egyből le kell tölteni. Így is úgy is illegális - az ő törvényeik szerint - és vagy rajtakapnak, vagy nem. Ha nem, that'sallright.
  • syn7h37ic #2
    Pff.
    Nevetséges az egész. Ennyi erővel lecsukhatnák az egész világot, mert illegálisan hallgat zenét. De a mostanában divatos tuctucdiungdisung rettenetért pénzt adni maga a bűn.
  • Blacktom #1
    de most akkor egyáltalán mit tehetnék az ipodomra?:D vagy egy cd-vel mit csinálhatok? nehogy már read only legyen ha fizettem érte... nemtom mi fog ebből kisülni, de egyelőre nagyon durva ez:\ nyílt forráskódos hír is kapja a visszhangot:D