Berta Sándor
Felfüggesztett börtönt kapott három olasz Google-vezető
A milánói bíróság úgy ítélte meg, hogy törvényt sértett a keresőcég három menedzsere, amikor nem akadályozták meg egy Down-kóros tinédzser megveréséről szóló videó megjelenését a YouTube-on.
A 2006 végén közzétett és közel két hónapig elérhető felvételen a tizenévest négy diák zaklatta, miközben a bántalmazást tucatnyian figyelték, semmit sem téve ellene. A milánói ügyészség úgy vélte: különösen súlyosbító tényező, hogy a felvétel bekerült a legnépszerűbb videók közé és ezért a Google munkatársainak időben fel kellett volna ismerniük, hogy egy ilyen anyagnak semmi keresni valója sincs a világhálón. A vádlottak között volt David Carl Drummond, a Google Olaszország igazgatósági tanácsának egykori vezetője; George De Los Reyes, a tanács egyik tagja tag, a cég korábbi pénzügyi vezetője; a "kalózvédelemért" felelős Peter Fleitcher és az európai videók feltöltéséért felelős csoportot vezető Arvind Desikan.
A vádlottakat felmentették a rágalmazásban való bűnrészesség vádja alól, és végül csak a magánélet megsértése miatt ítélték el őket, amelyet olasz törvények értelmében legfeljebb három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetnek. Oscar Magi bíró három Google-vezetőt, Drummondot, De Los Reyest és Fleitchert egyaránt hat-hat hónapi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt. Az indoklás szerint a három szakember megsértette az áldozat magánélet védelméhez fűződő jogait, hiszen az illető nem egyezett bele az anyag nyilvánosságra hozatalába. A negyedik vádlottat, Arvin Desikant a bíróság felmentette.
Oscar Magi bíró a milánói bíróságon
Marco Pancini, a Google Olaszország szóvivője az eljárást az internet szabadsága elleni támadásnak minősítette, mondván egyszerűen lehetetlen a YouTube-ra felkerülő felvételek naponta való átvizsgálása és tartalmi szempontok alapján való szűrése. Az ítélet precedens értékű, hiszen először mondta ki egy bíróság, hogy egy internetes cég vagy tartalomszolgáltató vezetői felelősek a felhasználók által készített tartalmakért. Jelenleg a YouTube-ra gyakorlatilag bármilyen tartalmú videó felkerülhet, a vitatott anyagok eltávolítására csak a felhasználók jelzései után kerül sor.
A milánói per végig zárt ajtók mögött zajlott, azon a vádlottak nem vettek részt. Az ügyészség két menedzserre egy-egy évi, míg a másik kettőre hat-hat hónap börtönbüntetést kért. A pert a Google munkatársai ellen a Vivi Down nevű Down-kórosok érdekeiért harcoló szervezet indította még tavaly. A videóról szintén a Vivi Down tagjai értesítették a milánói ügyészséget. Az eset pikantériája, hogy a felvételek még azelőtt kerültek fel a YouTube-ra, hogy a videomegosztót a Google megvásárolta. A cég helyi részlege végül törölte a filmeket, de a feltöltés és a törlés között két hónap telt el. A videókat a YouTube látogatói összesen 5500-szor nézték meg és bekerültek a legviccesebb videók közé is.
A Google együttműködésének és az anyagoknak köszönhetően végül sikerült elfogni a Down-kórost bántalmazó négy tinédzsert, akiket szintén elítélték. A vállalat már korábban jelezte, hogy semmiképpen sem fogad el egy elmarasztaló ítéletet és ha kell az Európai Bírósághoz fordul jogorvoslatért. "Magamon kívül vagyok. Ez a döntés veszélyes precedenst teremthet. Világos törvényi szabályok vannak mind Olaszországban, mind pedig az Európai Unióban, amelyek egyértelműen leszögezik, hogy az internetes vállalatok nem ellenőrizhetik előre a világhálóra felkerülő tartalmakat. Amikor tudomást szereztünk a felvételekről, azonnal töröltük őket" - reagált az ítéletre David Drummond.
Olaszországban a napokban egy másik ügy is borzolta a kedélyeket. A Facebookon megjelent ugyanis egy Down-szindróma ellenes profil, amellyel az embereket arra ösztönzik, hogy lőtéri céltáblának használják az ezzel a veleszületett rendellenességgel élő gyerekeket.