MTI

Kínai iskola áll a Google elleni hackertámadás mögött

Két kínai oktatási intézmény áll a Google és több tucat más amerikai cég ellen a világhálón indított támadás mögött - jelentette a pénteki The New York Times a nyomozás részvevőire hivatkozva.

A nyomozás - amelyben részt vett az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Hivatala (NSA) is - a sanghaji Csiaotung Egyetemhez és a Santung tartománybeli Lanhsziang szakiskolához vezetett el. Utóbbi kapcsolatban áll a kínai hadsereggel. A kereskedelmi titkok, számítógépes kódok és a kínai emberi jogi aktivisták elektronikus levelezésének megszerzését célzó támadások áprilisban kezdődtek. A Google január 12-én jelentette be, hogy több más céggel egyetemben kifinomult támadások célpontja lett, amelyek feltehetően Kínából indultak ki. A nyomozás szálai korábban Tajvanig vezettek el, de nemrégiben sikerült megállapítani, hogy a támadásokat Kínából vezérelték. Ugyanakkor az akció mögött nem feltétlenül a kínai kormány áll, sőt, az is elképzelhető, hogy azokat eredendően egy harmadik országból intézték.


Mindenesetre nem volt könnyű feladat eljutni a kínai elitegyetemig és a szakiskoláig. Az egyik amerikai katonai beszállító ellen indított támadás a Lanhsziang szakiskola egy olyan, konkrét osztályához vezette el a nyomozókat, amelynek egy ukrán tanár oktatja a komputertudományt. Az iskolában, amelyet katonai háttérrel alapítottak, szakembereket képeznek ki a fegyveres erők számára is. A Csiaotung Egyetem Kína egyik legjobb felsőoktatási intézménye az informatika terén. Diákjai néhány hete megnyerték az IBM által kiírt Battle of Brains (Agyak Csatája) nevű programozói versenyt, maguk mögé utasítva a Stanfordot és több más amerikai csúcsegyetemet. Az iskola számítógépes hálózatát egy olyan cég üzemelteti, amely kapcsolatban áll Kína vezető keresőmotorjával, a Baiduval, amely a Google konkurense.

A számítógépes nyomozókat és az Obama-kormányzatot egyaránt megosztja annak az új értesülésnek az értelmezése, hogy a támadások iskolákból és nem a kínai kormány vagy a hadsereg valamelyik intézményéből érkeztek. Egyes szakértők szerint az oktatási intézményeket fedőszervként használja fel a pekingi vezetés, mások szerint viszont elképzelhető, hogy azok mögött egy olyan harmadik ország áll, amelyik a "hamis zászló" trükköt alkalmazza.

A kínai informatikai hadviselés megfigyelői rámutatnak, hogy a távol-keleti államban fejlett módszereket dolgoztak ki az internetes kémkedés nyomainak eltüntetésére. Szakosított intézmények helyett Peking nem ritkán "hazafias hackerekre" bízza az elektronikus felderítést. A The New York Times által megkérdezett szakértők nem tartják kizártnak, hogy az informatikai támadásokat a két iskola diákjai a saját szakállukra hajtották végre, mint ahogy azt sem, hogy az oktatási intézmények valamelyik számítógépének IP-címét "eltérítette" egy - meg nem nevezett - harmadik hatalom.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sliderx #4
    Minden háború kicsiben kezdődik...
  • Ferrer #3
    Mi annó csak a tanári gépet mertük...
  • pasi29uk #2
    Zavart érzek az erőben... "egy - meg nem nevezett - harmadik hatalom." a sötét Nagy Úr már az interneten van!
  • Kryon #1
    Vagy csak néhány kínai cég akarta így elüldözni a konkurenciát, amire talán a kormányuk is rábólintott.