SG.hu·

A portálok helyét átveszik a hálózatok

Napjainkban már nem a mindent egy helyen kínáló portálok, hanem az olyan közösségi oldalak határozzák meg a webes fejlődés irányát, mint a Facebook vagy a Twitter. Eljött az összefüggő hálózatok kora.

Vajon ki emlékszik még az AOL, az Altavista, a Netscape, a Fireball, vagy éppen a Lycos nevére? Pedig ezek néhány évvel ezelőtt még meghatározó cégek voltak, senki sem gondolta, hogy nélkülük létezhet majd az internet. Ugyanez történhet néhány esztendő múlva akár a Facebookkal is, hiszen az új jelöltek már ugrásra készen az ajtóban sorakoznak. Elég például csak a Spotify zenei szolgáltatásra vagy éppen a Foursquare hálózatra gondolni.

A világháló az a terület, ahol pillanatokon belül egy cég vagy egy szolgáltatás ismert és népszerű lehet, ugyanakkor nagyon nehéz éveken vagy évtizedeken át meg is maradni ezen a piacon. A MySpace 2006-ban még a vezető közösségi honlapnak számított, de semmi sem menthette meg attól, hogy a Facebook megelőzze. A Google piaci megjelenéséig úgy tűnt, hogy a portálok jelentik a kaput az internethez. A keresők azonban megváltoztatták ezt a rendszert, hirtelen nem lett szükség honlapokra, elég volt csak beírni a keresőkbe a minket érdeklő információkat.

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója így nyilatkozott erről a jelenségről: "Jelenleg egyetlen oldalból folyamatosan egy olyan szolgáltatássá változunk át, amely számos alkalmazást - legyen szó asztali vagy éppen mobiltelefonos programokról - egyetlen helyen összpontosít. Vagyis egy honlap helyett inkább egy olyan webes platform akarunk lenni, amely a szociális kapcsolatokat mutatja be."

Napjainkban egyértelműen a különböző online szolgáltatásokat, az internetes videókat és játékokat kínáló cégek állnak nyerésre. A kommunikáció egyre fontosabbá válik, az emberek azonnal kapcsolatba akarnak és tudnak lépni egymással, az e-mail éppen ezért veszít a jelentőségéből. A felhasználók egyre több időt töltenek ezekben hálózatokban, barátságok köttetnek, kapcsolatok alakulnak ki. Az igazi áttörés azonban még hátravan. Az új rendszer ugyanis csak akkor teljesedik majd ki, ha a mobil készülékeken is megjelennek és elterjednek a közösségi szolgáltatások. Ehhez viszont még néhány évet várni kell, és szükség van mindenekelőtt megfizethető csomagokra, megfelelő sávszélességre és arra, hogy minden mobil készülékben legyen GPS-modul.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Epikurosz2009. 12. 05.. 23:17||#19
iwiw, facebook, twitter, linkedin, sg, index, mno, kurucinfó stb. stb.
mindezeket elolvasni, regisztrálni, ismerõsökkel kapcsolatot tartani, bejelölni, levelekre válaszolni, hírleveleket elolvasni, beleértve a fontos szolgálati közleményeket, stb. stb. stb. stb. stb.
Nem sok ez egy kicsit?
© lokko2009. 12. 05.. 19:09||#18
fikázni ez esetben nem divat, hanem egy olyan jelenség reflexszerû lesajnálása, amit az egyén ésszel nem fog fel ...
persze mert lesajnálni könnyebb a dolgokat, mint utánajárni átérezni felfogni ...
© FoodLFG2009. 12. 05.. 09:15||#17
Az index egy része is felhasználók által elõállított tartalomra épül (blog).
Így az index nem igazán választható már el a "web2"-tõl, az is benne van.
© Justil2009. 12. 05.. 04:05||#16
zenészként csak bólogatni tudok. web2 nélkül a f*szba se lennék, így viszont egész szép eredményeket könyvelhetek el, ami nagyrészt a myspace-nek, fészbuknak köszönhetõ (mármint marketing szempontból)
© Justil2009. 12. 05.. 04:03||#15
kerub már elmondta de elmondom én is: ez a cikk 1 óriási baromság. a twittert egyre többet használják a számos twitter kliens egyikének segítségével, és felhasználói bázisuk napról napra nõ.
továbbra is rossz látni, hogy az emberek nagy része a twittert a "pisti vagyok elmentem szarni" típusú tweetek alapján ítéli meg. oké, lehet h ezek vannak többségben, de a twitter jóval több ennél. fikázni persze divat, értemén
© Kerub2009. 12. 04.. 12:44||#14
Egyre kevesebben használják a Twittert[=url]

A cikkbõl nem lehet levonni következtetésként azt hogy kevesebben használják a twittert, csak annyit h kevesebben használják a official siteon kereszetül. Ez kb semmit nem jelent hiszen az elmúlt félévben százával jelentek meg az olyan szolgáltatások amin keresztül nem kell felmenned a sitera ahhoz h olvasd vagy írd a twittered (csak az App Storeban van vagy 10 különbözõ progi).
A twitter célja meg pont ez volt, szóval vagy elérték azt (így még népszerûbbek lettek) vagy tényleg kevesebben használják, de erre szinte semmi jel nem mutat.
Tudom, sokan várják a Twitter lufi kipukkanását, de szerintem még várniuk kell. Addig is olvassátok Kevin Spacey és Kevin Smith twitterjét, nagyon szorakoztató 😄
© willcox2009. 12. 04.. 12:04||#13
Láttam a munkáidat, nagyon jól sikerültek, elismerésem.
Azért tegyük hozzá, hogy a saját oldaladon is elérhetõk ezek, az meg nem "web2"-es.
© Gery Greyhound2009. 12. 04.. 08:05||#12
Egyébként a felhasználók által létrehozott tartalomnak is vannak szintjei. Vannak, akik számára a tartalommegosztás = felrakom a buliban hányós fotóimat a Facebookra, és vannak (ideértve saját magamat is) akik a kreatív önkifejezés eszközét látják a webkettes tartalommegosztókban. Fotósok, zenészek, amatõr filmesek, akiknek korábban soha nem volt eszküzük arra hogy közönséget szerezzenek maguknak, most kiállhatnak a nagy nyilvánosság elé és ez jó. Az én anyagaimat összesen ötmillióan nézték meg a Youtube-on (magyar nyelvû, kizárólag itthon értelmezhetõ videó-összeállításokról van szó) és számtalan jó ismerettséget, illetve több fizetõs munkát köszönhetek mindennek az elmúlt 3 év során.
© Gery Greyhound2009. 12. 04.. 07:58||#11
Nagy igazság van szavaidban.

Ugyanakkor szerintem teljesen értelmetlen a nagy cégek és egy téma lelkes amatõr szakértõi által készült tartalomszolgáltatásokat a "webkettes", felhasználói tartalommegosztókkal összehasonlítani. Ez olyan, mint a Porsche sportkabriót hasonlítani a VW Transporterhez. Melyik a jobb autó? Teljesen más a válasz, hogyha csajozni akarsz menni vagy betonkeverõt szállítani... A maga kategóriájában mindkettõ a legjobb az adott célra, de teljesen más kategóriába tartoznak. Mindkettõnek megvan a létjogosultsága, és soha nem lesznek egymás vetélytársai, mert híreket soha nem fogok a Facebookon olvasni, az ismerõseimnek pedig nem a New York Times oldalain írok üzenetet.

Mint egyes kocsmákban a felirat, "megegyeztünk a bankkal: õk nem mérnek italt, mi nem adunk hitelt" 😊

Szükség van a bankra, meg a kocsmára is.
© B0nFire2009. 12. 04.. 05:38||#10
Témába vágó cikk. Érdemes elolvasni:

Egyre kevesebben használják a Twittert