Gyurkity Péter

Az internetet is használhatják a dán tanulók

Érdekes kísérletbe fogott Dánia, a tanulók számára ugyanis még az évvégi vizsgák alatt is engedélyezték az internet használatát - a hangsúlyt a bizalomra helyezik, a csalásért kicsapás jár.

A BBC számolt be a hírről, miszerint az országban elsőként 14 iskola alkalmazkodik az új szabályozáshoz, amely a vizsgákon is lehetővé teszi a világháló szinte korlátlan használatát. A tanulók ennek értelmében bármely kérdésre válaszolhatnak az internet segítségével, miközben a hangsúly az irántuk tanúsított bizalmon (és a szigorú büntetésen) van.

A szabályok értelmében a kérdések megválaszolásához bármely oldalt (így akár a közösségi portálokat is) felhasználhatják a tanulók, egyedül a másokkal való kapcsolatfelvételt tiltják meg számukra, függetlenül attól, hogy a másik fél hol helyezkedik el. Az illetékesek szerint megbízhatnak a tanulókban, bár a kritikusok igyekeznek kiemelni, hogy a csalások ellen gyakorlatilag semmit nem tehetnek - az más kérdés, hogy a bizalom a tervezet egyik fontos pontját képezi, emellett pedig a csaláson kapott diákokat kicsapják az érintett intézményből.

A tervezetet támogató dán illetékesek büszkék az új programra, szerintük néhány éven belül számos európai ország fogja majd követni a példát. Véleményük szerint napjainkban az internet életünk szervers részét képezi, így az iskolákból sem száműzhetik azt, éppen ellenkezőleg, minden területen támaszkodniuk kell arra - egyben pedig arra ösztönzik a tanulókat, hogy az információkeresésben rögtön az online platformhoz forduljanak.

A megkérdezett nebulók szerint az új kérdésekre nem könnyű megtalálni a választ, különösen azért nem, mert ezek nem egyszerű adatokat vagy részleteket igényelnek, hanem a meglévő információk elemzését, majd a végkövetkeztetés levonását - ezt pedig nem lehet néhány oldal megtekintésével pótolni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tikal #29
    Pontosan mivel foglalkozol? :)
    de azért gondolom nem sírsz hogy nem vagy itthon? :)
  • Benedekco #28
    Havi 1-2 órát, tegnap 14 órát toltam egy huzamban! Ma meg csak 11-et, de egyes kollégáknak sikerült ezt megint 13-ra húzni és még sehol se vagyunk a hónap végéhez. Irigy? Erre a primitív társadalomra? Ma gondolkoztam el azon, hogy hogyan tarthatnak itt ahol. Hát az hogy valaki eszetlenüól mezik nem egyenlő azzal, hogy jól csinál valamit. Ma megint bebizonyította egy rakás dán, hogy mennyire sokat melózik és közben tökre eszetlen, mert a sorszámot nem tudja követni annyira gyökér. Ja hogy ma krízis van? Nézzél körbe a világon! Nem lehet, hogy változnak a dolgok? Nem lehet, hogy bezár egy rakat bolt ami meg nem az meg őrülten hajt? Na mind1 álmodozzatok! Én addig elmegyek zabálni a szemétből... remélem lesz pékárú...
  • Gerhard #27
    Olyan érzésem van, mintha arra akarják rávenni az embereket, hogy a neten mindent megtalálhatsz, tudnod már nem is kell. Egy vizsgán azt kérdezik az embertől, hogy mit tud, nem arra kíváncsiak, hogy hogyan tudod előkeresni. Így háttérbe szorulhat a tanulás, a tudásanyag. Fábry is jól megmondta az egyik műsorában:
    - Ki írta a Himnuszt?
    - Nem tudom! Majd a Google-n megkeresem.
    Szerintem túlságosan naiv és értelmetlen módszer. Ha nincsen internet, akkor meg el van veszve... Nincs tudása az egyénnek, amire tud támaszkodni, így könnyen befolyásolhatóvá válik.
  • Zealot #26
    #2 - ezt nem tudom ki mondta neked, de megnyugtathatlak, hogy hulyeség, mivel dániában alapból többet keres a "jómunkásember" > fölösleges bármiféle versengésre gondolnia (ellentétben velünk magyarokkal...)
    #12 - jujj valaki vagy nagyon irigy, vagy el van tévedbe
    #19 - mi számít neked munkabuziságnak? hogy alaposan végzi a munkáját, és havonta túlórázik 1-2 órát? lehet hogy ezért vitték 'picit' többre mint magyarország? nem tudom milyen környezetben dolgoztál, de ahol én dolgoztam, ott senkire nem volt rákényszerítve hogy túlórázzon, viszont a külföldiek nagyrésze maradt, merthát annyi pénzért, még a hülyének is...
    ha meg téged dolgoztatnak túl az a te hibád, szólj magad mellett, elég értelmesek a dánok, megértik
  • kvp #25
    "de másrészt azért megnézném, hogy egy 7 szegmeses kijelző vezérlését hogyan tervezi meg a gyerek a wikipédiáról, ha tesznek bele még egy ici-pici csavart."

    Google, elso talalat:
    http://www.scienceprog.com/control-7-segment-led-displays-with-avr/
    masodik talalat:
    http://www.aaroncake.net/circuits/counter.asp
    harmadik talalat:
    http://www.thelearningpit.com/lp/doc/7seg/7seg.html
    Csak kerdezni kell tudni a google-tol...
  • Tikal #24
    nem olyan henyélős fajta az biztos.. de nem is ott tartanak ahol mi... :)
  • Benedekco #23
    hát a kedves kollégáim ezt nem követik, sőt a svéd főnököm ma hívott be melózni holnapra... mondjuk az se normális.... Svédből üzenget ideát, Dániába... gyökerek... de az előző dán se volt különb... Én azt látom, hogy ezek munkabuzik...
  • Tikal #22
    pedig, kinti főnököm pont ilyen volt, vége a heti 37 ora melonak, mobil kikapcs, csak a privát teloján tudtam elérni... meg amugyis, minek túlórázzon ,nem hajtja őket senki, olyan nyugodtan dolgoznak öröm nézni :)
  • Benedekco #21
    Nekem netszolg kimaradás 2 év alatt csak azért volt, mert nem fizettem be a csekket, aztán 1 órára a csekk lejárta után lekapcs a net... hűde precizek a dánok a picsába
  • JL666 #20
    olyan nincs, hogy áramszünet, meg nincs kábel tv vagy net szolgáltatás üzemzavar miatt? Ha igen, még a cipőfűzőjét sem fogja tudni bekötni, mert nincs wikipedia...