Berta Sándor

Szabadon osztályozhatók a tanárok

Hosszú évek óta húzódó vita végére tett pontot a Német Legfelsőbb Bíróság (BGH), amely kimondta, hogy jogszerű a tanárok online minősítése.

A Spickmich nevű német portálon bárki regisztrálhatja magát, majd elkészítheti az általa megnevezett tanár internetes osztályozását. A regisztráció során meg kell adni az iskola nevét, egy felhasználói azonosítót és egy e-mail címet. Utóbbira küldi el a rendszer a jelszót. Az oktatókat a német oktatási rendszerben megszokott módon 1-estől 6-osig lehet osztályozni. Az 1-es a legjobb, a 6-os a legrosszabb minősítésnek felel meg. Minden számhoz egyúttal különböző kiegészítő jellemzések is tartoznak, például: laza és humoros, népszerű, motivált, emberséges, közönyös, jól tanít stb. A beérkező osztályzatokat átlagolják és ezután a tanár megkapja a végső minősítését.

Ez a gyakorlat váltotta ki az egyik érintett pedagógus nemtetszését. Ő németet tanított egy iskolában és a munkáját a diákok 4,3-asra értékelték. A nő pert indított a portál ellen. Az ügy számos bíróságot megjárt, végül a legfelsőbb testülethez került. A tanárnő azt akarta elérni, hogy az oldalról töröljék a nevét, az iskolája és a tantárgya nevét, valamint az osztályzatokat. Az indoklása szerint a Spickmich.de-n működő gyakorlat megsértette a személyiségi jogait és a jelenleg hatályos német adatvédelmi törvényt is. A BGH negyedik számú tanácsa a VI ZR 196/08-as számú ítéletében a diákoknak és a honlapnak adott igazat, vagyis továbbra is bátran értékelheti bármely hallgató a tanárait.

Az ítélet precedens értékű és míg a Spickmich, illetve a fiatalok körében nagy örömöt váltott ki, a Német Filológusok Szövetségének (DPhV) elnöke, Heinz-Peter Meidinger - érthetően - csalódottságának adott hangot. A szakember közölte: a bíróság ahelyett, hogy az alapproblémával foglalkozott volna, inkább elfogadta ezt a tarthatatlan állapotot, amely szerint a pedagógusokat nem illetik meg ugyanazok a személyiségi jogok, mint a többi állampolgárt. Mindez azt jelenti, hogy az oktatóknak továbbra is el kell tűrniük, hogy a diákok névtelenül minősítsék és becsméreljék őket. "Nem véletlen, hogy a tanárokat egyre kevésbé tisztelik a hallgatók" - fakadt ki Meidinger. A DPhV elnöke ugyanakkor hozzátette: reméli, hogy a Német Alkotmánybíróság más véleményen lesz.

Manuel Weisbrod, a Spickmich ügyvezetője szűkszavúan csak annyit mondott: "Ez a döntés iránymutató az új médiák számára, ez nagyszerű nap a német iskolák, valamint a véleményszabadság számára." A 2007-ben három kölni hallgató által alapított portálnak egyébként eddig 1 000 000 tagja van, akik összesen 448 000 pedagógus munkáját osztályozták. A tanároknak az alkotmánybírósági beadványon kívül még egy lehetőségük van: létrehozhatnak egy oldalt, ahol ők minősíthetik a diákokat. Az iskolai erőszak terjedése miatt aligha kétséges, hogy sok tinédzser 6-ost kapna. Bár könnyen lehet, hogy az ifjúságvédelmi szervezetek azonnal kérvényeznék a honlap betiltását. A gyerekek pedig most joggal úgy érezhetik: nekik mindent szabad.

Franciaországban egyébként tavaly egy párizsi bíróság az oktatást zavaró cselekedetnek minősítette a francia pedagógusok internetes minősítését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #4
    Van egyébként az illetőnek reagálási lehetősége azon a fórumon?

    Mert pl én könnyen el tudom képzelni, hogy ha valakit elhúznak egy vizsgán/dolgozaton akkor alaposan leminősít. Ha egy tanár szigorú akkor többen minősítik le. S még egy dolog: minél fiatalabb a diák annál inkább aggresszívebb, annál inkább érzelmi alapon ítél. Az árnyalatokról nem is beszélve, tanár lehet pl. iszony nagytudású és seggfej, illetve a világ legaranyosabb embere csak épp sík hülye. Gimis kémia tanárom pl képtelen volt detektálni ha az aránypárban levő elemek át voltak rendezve, helyből húzta át. De mindenkinek négyest adott egyébként. Akkor ő most jó tanár? Hááát...
  • emile zola #3
    sztem azért nem fognak ismeretlen tanárokat lepontozni, mert mások azt teszik, csak ha van igazságalapja
  • mad mind #2
    Vagy fájdalmas a hazugság.
    Lehetsz bármilyen jó tanár, mindig lesz egy diák aki utál, ha az ügyes a sárba tud tiporni, és a csorda szellem hatására egyre többen fognak csatlakozni, hozzá.
  • B0nFire #1
    "...az oktatóknak továbbra is el kell tűrniük, hogy a diákok névtelenül minősítsék és becsméreljék őket." - Azért én kíváncsi lennék azoknak a tanároknak a véleményére is, akiket névtelenül dicsérnek és felminősítenek a diákok. Mert ilyenek is vannak ám. Itt már megint az van, hogy az reklamál, akiről kiderül, hogy esetleg nem jól végzi a munkáját, vagy talán nem jól választott pályát. Fájdalmas az igazság?