SG.hu·

Megosztja a brit zenészeket az illegális letöltés kérdésköre

Egyre több nemzetközi hírű brit zenész hallatja a hangját a kormány szigorú, az illegális letöltés visszaszorítására irányuló tervei kapcsán. A jelek szerint azonban erősen megosztja a művészeket a kérdés: a Pink Floyd a rajongókat félti, Lilly Allen viszont az új tehetségek megélhetéséért aggódik.

Bő két hónappal a Nagy-Britannia digitális jövőképét felvázoló Digital Britain jelentés bemutatását követően, a dokumentumban megfogalmazott javaslatok szigorításának ötletével állt elő a brit kormány. A kérdésben illetékes, a Gazdasági, Innovációs és Szakképzési minisztériumot vezető Lord Mandelson és Stephen Timms, a Digital Britain program megvalósításáért felelős szakállamtitkár szerint ugyanis a siker érdekében drasztikusan kell fellépni a fájlcserélők ellen, és szükség van olyan intézkedések bevezetésére is, mint az illegális letöltő és fájlcserélő oldalak elérhetőségének blokkolása, vagy a visszaeső jogsértők internetkapcsolatának átmeneti felfüggesztése.

A Lord Mandelsonhoz kötött javaslatok heves vitát váltottak ki az érintettek körében. Az elképzelésekkel kapcsolatban egyre több nemzetközi hírű brit zenész hallatja a hangját, akik viszont a jelek szerint erősen megosztottak a kérdést illetően. A Featured Artists Coalition (FAC), amelynek tagjai között szerepel Annie Lennox, a Pink Floyd, a Radiohead és a Blur is, szinte azonnal a javaslatokkal szemben foglalt állást. A FAC képviselői hangsúlyozták, hogy a szervezet természetesen nem támogatja az illegális letöltést, de nem tudja elfogadni a kormány által javasolt, az internetkapcsolat megszakításra vonatkozó szankciókat. Álláspontjuk szerint az intézkedés bevezetésével sérülnének az állampolgári jogok, és a javaslat támogatásával a zeneipar önmaga ellen fordítaná a rajongókat és a fogyasztókat.

A FAC nyilatkozatára reagáló Lilly Allen viszont a szakma katasztrófájának minősítette az illegális letöltést, ami szerinte lehetetlenné teszi a fiatal, tehetségek művészek számára az érvényesülést. Allen úgy vélte, a kalózkodás a zenészeket éppen pályájuk elején, vagyis a legkritikusabb időszakban érinti a legkeményebben, ezért a már befutott zenészeknek kötelessége segíteni az új generáció tagjait, és mindent meg kell tenniük azért, hogy karrierjüket ne tegye tönkre az illegális letöltés. Lilly Allen "It's Not Alright" címmel önálló blogot is indított, amelyben arra szólítja fel zenésztársait, hogy utasítsák el az illegális letöltést.

Támogatásáról biztosította az énekesnőt többek között James Blunt és Gary Barlow, a Take That énekese is. Ez utóbbi saját, fiatal zenészekkel való közös munkáira hivatkozva kifejtette, ismeri mindazokat a nehézségeket, amelyekkel manapság a kezdő művészeknek szembe kell nézniük, ezért teljes mellszélességgel kiáll a kormány javaslatai mellett. James Blunt nyilatkozatában - Allenhez hasonlóan - az illegális letöltést a következő zenész generáció megélhetését fenyegető tevékenységnek minősítette, és hangsúlyozta, hogy az embereknek fel kell ismerniük a tevékenység káros és veszélyes hatásait.

Szintén hangot adott véleményének az ügyben Sir Elton John. A legendás zenész Lord Mandelsonnak küldött levelében támogatásáról biztosította a minisztert. Mint írta, álláspontja szerint az illegális letöltés, beleértve a nem kereskedelmi célzatú letöltéseket is, komoly károkat okoz a zeneiparnak. Sir Elton levelében hangsúlyozta, a kalózkodás a fiatal zenészek mellett azokat a szövegíró, zeneszerző és más kreatív alkotókat érinti igazán, akiknek munkája a háttérben zajlik, és akik megélhetése igazán függ az alkotásaik után járó jogdíjaktól.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© tomcsa42009. 09. 25.. 17:33||#16
Ja és még egy dolgo eszembe jutott és aztán befejezem. Lejár jogdíj. A kibaszott kurva anyjukat. 2009-ben lejárt jogdíj alatt nem tudok megvenni egy filmet? Sõt kettõ is van. És hiába ír az ember levelet.

© robertone2009. 09. 25.. 16:00||#15
Jaj szegény kiadók, most hullattam értük egy kövér könnycseppet...

Talán a rádió amit évtizedek óta ingyen fognak tönkretette a lemezeladásokat?
Nem lehetett onnan is kazettára rögzíteni a számokat? És kevesebb kazettát vagy lemezt adtak el emiatt? Nagyon jó kis reklám volt.

Ja, hogy a rádiók fizetik a jogdíjat? A cd, wincsi pendrive árában is benne van. Az elõadókhoz viszont többnyire csak a koncertgázsijuk jut el, a kiadók szinte mindent lenyelnek egy lemez kiadásakor, a jogdíjak pedig követhetetlenek, szépen eltûnnek a jogvédõ iroda környékén, elvétve szórnak valamit pár zenésznek és szerzõnek mutatóba, ez a magyar gyakorlat.

A kiadók így is szénné keresik magukat, abból fizetik le a politikusokat az ilyen törvényekért. Engem az sem zavar, ha csõdbe mennek, bármelyik zenész ki tudja ma már fizetni a stúdió- és gyártási költségeket, ha egyenesen õk adják ki a saját számaikat, akkor járnak a legjobban. Aki meg nem tud rajongókat szerezni a kiadók által fizetett milliós tévéreklámok és óriásplakátok nélkül az ne fertõzze a közízlést.

Megérdemelnék a TELJES bojkottot azok a kiadók, akik az ilyen felhasználóterrorizáló törvényeket támogatják. Egyszerûen eljárt felettük az idõ, ha nem tudnak piacképesek maradni valami technikai vagy szervezeti átalakítással akkor húzzák le a rolót, ne a célközönséget csesztessék.
© tomcsa42009. 09. 25.. 15:58||#14
Hozzászólásodat olvasva eszembe jutott valami. Van a Hooligans dobosa. Egyszer, egy pár évvel ezelõtt a TVb-en dicsekedett, ohgy ba a barátnõjével bemegy egy üzletbe (ruházat), akkor ritkán fizet 200 ezer forint alatt.

Na mármost az ilyeneket vissza kéne fogni. Komolyan mondom az emberbõl sok értelem nem jött át (lehet nincs is benne).

Szóval a sztároknak nem kéne mutogatni a vastag bukszát. Mert a sztárból könnyen lesz celeb, akire mindenki (vagy elég sokan) szarik.
© bakagaijin2009. 09. 25.. 15:02||#13
Hátigen abba szegény Lilly Allan se gondol bele, hogy nekem halvány fogalmam sincs ki õ. Namost akkor két lehetõség van, rá tudok keresek youtube-on és eldöntöm tetszik-e, veszek-e tõle bármit is; vagy pedig nem tudom elérni, belehallgatni és akkor automatikusan így járt... És ez pont a kevésbé ismert zenészeknél érdekes, nem a már befutottaknál.
© narumon2009. 09. 25.. 12:20||#12
Egyébként a cikkhez hozzászólva nekem van egy pár felvetésem / problémám. Szerintem éljen meg a zenész, éljen jól, de ne éljen belõle még negyven arc milliomosként.
Ha nem lennének a fájlcserélõ alkalmazások akkor pont a kezdõ és kevés publicitást kapó zenéket nem ismerném, nem jutnék hozzá, csak azt hallgatnám arról tudnék ami a mainstream fostömegbõl folyik. Több tucat cdt vettem az utóbbi években úgy, hogy mp3-ban letöltöttem egy ismeretlen zenét és annyira megtetszett, hogy megvettem a lemezüket (ami legtöbbször egy kis kiadó, vagy saját kiadás, tehát mégcsak a boltba sem lehet érte becaflatni )
Aki jó zenét csinál annak semmi gondja a torrenttel, csak a sok MTV/Viva libának meg majomnak van ezzel gondja. (Persze ha valaki rendszeresen hallgat egy zenét az szégyellje magát ha nem "supportálja" valamilyen módon az elõadót)
© narumon2009. 09. 25.. 12:13||#11
Talán azért mert szar?
© matyasp992009. 09. 25.. 09:29||#10
mondjuk a zenei ízlés itt mindegy.
ez a kampány meg érdekelne 😊
© DRFlame2009. 09. 25.. 07:53||#9
Miért bukna meg?
© RecoPhile2009. 09. 24.. 19:09||#8
Még annyian se mennének el moziba, mint eddig. 😊
© strogg2009. 09. 24.. 16:17||#7
Kéne szervezni egy kampányt. Mégpedig a következõ módon.
Kiválaszt a letöltõ közösséget egy filmet v. zenét, amit nem rak fel torrentre dc-re, stb... Egyszerûen nem foglalkoznak vele tudatosan.
Kíváncsi lennék, hogy az adott film/zene mekkora zakót kapna az elsõ hónap után.
Gondoljátok el. Beleölnek egy filmbe mondjuk 200 millió dollárt, és a kiadója irgum-burgom ne töltsd le.
Mi meg azt mondjuk! Tudod mit? Nem töltjük.
A film meg megbukna azonnal 😊
Vajon mekkora lenne a kiadó arca legközelebb??? 😊)))

Egyszer tényleg meg kéne csinálni, hogy valamit azértsem töültünk le, és figyelni mi történik 😊