Berta Sándor

11 százalékkal nőtt a telefonlehallgatások száma Németországban

2007-hez képest tavaly tizenegy százalékkal több esetben alkalmazták a német igazságügyi szervek a telefonlehallgatások módszerét.

A Süddeutsche Zeitung cikke az igazságügyi minisztériumi statisztikai adatokra hivatkozva azt állítja, hogy 2008-ban összesen 5348 esetben hallgatták le a német nyomozók a gyanúsítottak telefonbeszélgetéseit, vagy ellenőrizték az internetes kapcsolataikat. 2007-ben 4806 ilyen akcióra került sor. A német igazságügyi szervek hivatalosan eddig 16 463 esetben éltek ezzel a vitatott módszerrel. A drogkereskedelemmel gyanúsított személyek telefonos ellenőrzése 50 százalékkal nőtt. Különösen Bajorországban alkalmazzák szívesen a lehallgatásokat, ott ugyanis 30 százalékkal emelkedett az ilyen akciók száma és elérte az 1023-at. 2007-ben még csak 782 esetre került sor.

Fontos megjegyezni, hogy ezek a számok csak a nyomozati vagy a bírósági szakaszban lévő ügyeknél alkalmazott telefonlehallgatásokra vonatkoznak, a "megelőzési célú" ellenőrzéseket nem tartalmazzák. Szintén hiányzik a statisztikából, hogy a titkosszolgálatok hányszor éltek ezzel a lehetőséggel. Igaz utóbbiak tevékenységét nem az igazságügyi minisztérium, hanem az úgynevezett G10 Bizottság kontrollálja. A testületet a 10-es törvény után nevezték el, ez szól ugyanis a levél-, a postai és a távközlési titokvédelemről.

Az adatok ismertté válása komoly támadási felületet jelent az ellenzéki pártoknak. A parlamenti választások finisében igyekeznek is felhasználni ezeket az információkat. Malte Spitz, a Zöldek elnökségi tagja például riasztónak nevezte a számokat. "Az ellenőrzés egyre erősebben a bűnüldözés eszközévé válik, holott csak bizonyos bűncselekmények esetében kellene alkalmazni. E módszerek felhasználása éppen ezért egyre inkább kérdésessé válik" - tette hozzá a politikus.

Németországban hivatalosan csak a súlyos bűncselekmények (gyilkosságok, emberölések, gyermekek szexuális zaklatása vagy drogkereskedelem) esetében lehet alkalmazni telefonlehallgatásokat. "Ezt a területet sürgősen meg kell reformálni. Világos szabályokat kell hozni arra vonatkozóan, hogy egyes esetekben mikor és hogyan lehet telefonlehallgatásokat végezni" - közölte Spitz.

A mobil forgalmi adatokat a különböző ügyészségek tavaly 8316 eljárásban kérték ki, az esetek körülbelül felénél azonban az információk egy hónapnál nem voltak régebbiek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sanyix #4
    ...rabszolga
  • sylas #3
    ezzel az erővel bárki lehallgathatná a "hivatalos" szerveket és tagjaikat - mivel ott is emberek vannak - úgy tekintenek a népre mint vmi tárgyak lennének vagy nem is tárgy , hanem...
  • Sanyix #2
    pedig érdekelhet, mert hamarosan itt is így lesz, drazsé jóvoltából. Ugyanis el kell kapni a gonosz holokauszttagadókat, náczykokat, a magyarok nyulai terrorcsoport tagjait(akik annyi terrorcselekményt hajtottak már végre ugye, sőt a létezésük is bizonyított...), meg az alkaloidákat, ja meg persze a fideszeseket is, és úgy mindenkit aki nem maszop-szadesz párttag, vagy szimpatizáns, mert azok mind rászisták, terroristák.
  • torjoz #1
    Aztán ez kit s hol is érdekel? Vagy csak engem nem érdekel a németek nyüge?