Berta Sándor

Nyílt PC-projekt indult

Hivatalosan is elindult az úgynevezett Open-PC program, amelynek célja egy kizárólag előretelepített szabad szoftvereket tartalmazó számítógép létrehozása és piacra dobása.

A tervek alapján a hardvereket a szoftverekhez optimalizálnák. Ebben a munkában a kezdeményezés életre hívói számítanak az internetes közösség segítségére. Az első konfiguráció várhatóan már az idén ősszel megjelenhet. Az Open-PC egy számítógép "a közösségtől a közösségnek". Az indoklás szerint a jelenleg nyílt forráskódú vagy szabad alkalmazásokkal szállított PC-k gyakran nem megfelelő minőségűek és ezáltal rossz fényt vetnek a nyílt forráskódú közösségre.

A Gran Canarián tartott hivatalos bemutatón a résztvevők e konfigurációk driverellátottságát, illetve a programok minőségét kifogásolták. Az online közösség ennél többre képes, és ezt szeretnék is bebizonyítani. A cél egy 300-400 dollár körüli összegbe kerülő számítógép megalkotása, amely mind hardver-, mind pedig szoftverszempontból tökéletesen optimalizálva van. A terméktámogatást az internetes közösség segítségével biztosítanák és ehhez új online szolgáltatásokat is létrehoznának. Később pedig kialakítanának egy hivatalos szoftverboltot, ahonnan bárki kikeresheti és feltelepítheti a számára fontos vagy az őt érdeklő alkalmazásokat.

Az Open-PC-k eladásaiból származó bevétel egy részét - támogatás formájában - a különböző nyílt forráskódú projektek kapnák. Az ötlet közel sem hamvába holt, ugyanis már sikerült partnerként megszerezni egy közelebbről meg nem nevezett nagy hardvergyártót, amely vállalta, hogy segít a konfigurációk gyártásában és globális eladásában. Az első lépcsőfokot egy online felmérés jelenti, amelynek keretében bárki meghatározhatja, hogy mennyibe kerüljön majd a PC, milyen asztali környezetet használjon és milyen böngészőt telepítsenek rá. Emellett itt dől majd el, hogy a számítógép egy asztali számítógép, vagy netán egy netbook vagy nettop lesz-e.

Idén augusztus 15-ig - szintén a felhasználók segítségével - eldőlnek a hardverekre vonatkozó kérdések is. A projekt harmadik szakaszát jelenti majd az online szoftverbolt megnyitása és a sorozatgyártás elindítása.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vantulok #7
    na megjött a "sok" Linuxot fizetetten fikázó Microsoft huszár.
  • mousee #6
    Pontosan emiatt csinálták ezt a projectet. A legtöbb eladott PC-n csak azért van linux/freedos, hogy olcsóbban lehessen eladni, vagy ugyanannyiért nagyobb profit mellett.
    "Úgyis lagyalújja ja júzer, akkómeg?"
  • Epikurosz #5
    A hírben amúgy semmi újdonság nincs. Hacsak az nem, hogy wikipédiásodik a számítógépes konfigok összeállítása. ami nem rossz.
  • Epikurosz #4
    Ez is csak azt bizonyítja, hogy a Linux egy szépreményű oprendszer.
  • bracsek #3
    én meg megvettem eg geforce g105m videókártyával szerelt laptopot, és linux volt rajta, de egy nyomorult linux driver nincs a kijelzőjéhez... legalább a windowshoz van, és remélem a linuxhoz is hamarosan lesz, mert kockát akarok adjanak nekem kockát...
  • Sanyix #2
    én a vindózt fikáznám, ugyanis bár nem nyílt, nem ezzel szállították a pcm, de nem megfelelő minőségű, így rossz fényt vet a pc-re :D
  • Alfa Of NS #1
    "Az indoklás szerint a jelenleg nyílt forráskódú vagy szabad alkalmazásokkal szállított PC-k gyakran nem megfelelő minőségűek és ezáltal rossz fényt vetnek a nyílt forráskódú közösségre."

    Hát de akkor most itt melyik oprendszert kell fikázni?