Gyurkity Péter

Júniusra készül el a Firefox 3.5

Legalábbis a bétafázist lezáró RC-változat, amely immár minden tervezet újítást tartalmaz majd - a hosszú és fáradtságos munka a fejlesztők szerint indokolja a verziószám nagyobb megugrását.

A friss útitervről Mike Beltzner projektigazgató írt a fejlesztői levelezőlistán, üzenetéből pedig kiderült, hogy a kódot május végén zárják majd le, ezt követően tehát érkezhet a Release Candidate, amelyet oly sokan várnak. Arról ugyanis nem esett szó, hogy a végleges verziót mikor vehetjük majd a kezünkbe, ám ez is mindenképpen jó hír a türelmesen váró felhasználók számára.

A nemrég a negyedik bétaverzióval jelentkező Mozillának össze kell szednie magát, hiszen ez a fejlesztői ciklus nagyon hosszúra sikeredett, miközben a riválisok szinte kivétel nélkül elkészültek saját böngészőik újabb változatával. Az alapítvány új üdvöskéje eredetileg Firefox 3.1 néven készült, ezt azonban nemrég 3.5-ös verziószámra módosították, éppen a munka hosszára és jellegére hivatkozva, amelyet az újítások hosszú listája is egyértelművé tesz majd mindenki számára. Az RC-változat június első hetében jelenik meg, feltéve, hogy addig nem bukkannak nagyobb, a megjelenést késleltető hibára.

Beltzner kitért arra is, hogy az utóbbi hetekben jól haladtak az úgynevezett blocker, vagyis a megjelenést késleltető, esetleg azt megakadályozó hibák kiszűrésével és javításával, ennek köszönhető, hogy végre maguk mögött hagyhatják a bétafázist. Ami az újításokat illeti, ezeket már több alkalommal kiveséztük, de nem árt, ha végigfutunk a rövidebb listán: gyorsabb és kényelmesebb böngészést ígérő TraceMonkey Javascript motor, frissített Gecko motor a JSON, az SVG, a CSS, valamint a HTML 5 jobb kezelése érdekében, privát böngészési mód, geolokációs eszközök, valamint számos kisebb-nagyobb javítás és kiegészítés a kezelőfelületen, valamint a háttérben zajló feladatokon.

A Firefox tehát hamarosan felzárkózhat a riválisok mellé (Internet Explorer 8, Google Chrome 2, Safari 4 stb.), hogy tovább erősítse helyzetét a böngészők versenyében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Taybore #43
    Na ja, csak hogy ez nem egy rendszeres hiba (se a Gmail meg-nem-nyitás, se a FF be-nem-záródás). Szóval így elég macerás tesztelni, mert nem lehet konkrétan előidézni.
  • psishock #42
    mi sem egyszerűbb, uninstallálod egyenként a plugineket és teszteled 1-1 nélkül a FF-t. Amint elkezd jól működni megvan a "tettes". ;)
  • Taybore #41
    GooglePreview 3.20
    Html validator 0.8.5.6
    Image zoom 0.3.1
    ReloadEvery 3.0.0
    Speed Dial 0.9.0.3
    Split Browser 0.6.2009050101
    Web Developer 1.1.6

    Mind automatikusan frissíti magát a legújabbra, ahogy a Firefox magát is.
    Szerintetek ezek közül okozhatja valamelyik? Mindet régóta használom, és mástól is hallottam hogy nem lép ki rendesen a FF.
  • Taybore #40
    3.0.10-es FF-em van (mindig a legfrissebb) nem használok skineket, bár pár addont persze igen, de honnan tudhatnám, hogy melyik a hibás? Kb mindig ezeket a kiegészítőket használtam, szerintem nincs semmi "extra" közöttük, ami pont a Gmailt szaratná össze. Nem értem, mostanában HTML verzióban használom :S
    (jelszavakat meg alapból nem mentek sehova :P)
  • Sir Ny #39
    én is simán játszom velük általában. viszont van egy kettő, amit nem szeret a foxi. a shockwave játékoktól szokott inkább összeomlani.
  • psishock #38
    nem védeni akartam az ipsét, távol álljon tőlem, csak dióhéjjban elmondtam kb hogyan zajlott a dolog. Próbálkozott az ember, de nem jött be neki (closed source-ba már összejött volna gond nélkül, lehet soha nem jönnek rá mi a "gond"). Amikor először elkapták én a helyébe már nem húztam volna a többi gyufát ki (mivel akkor már egész közfigyelemben van minden részlete a kódnak ugye), de ő bátrabbnak bizonyult ebből a részből is. :)
    Nem is itélem el az embert ha arra akartál kilyukadni, én is úgy próbálok pénzhez jutni ahogyan nem szégyelek, és ahogyan a tudásomból kitellik. Nekem kárt nem okozott vele, AdblockPlus-t se használtam(ok), szóval még az a pár ad sem okozott vizuális problémát amit az oldalán "kellett volna" látnom minden frissítésnél.
  • Mardel #37
    ,,Először bekerült egy rosszindulatú kódrészlet a NoScriptbe, majd miután szóltak a fejlesztőnek, kivette azt, és helyette elkezdte manipulálni az ABP kiterjesztés beállításait. Vagyis az első figyemeztetés után még megpróbált egy másik módszert is. Annak ellenére, hogy egyszer már lebukott. Így kétszer csípték fülön."

  • psishock #36
    amúgy ez nem különleges eset, bármelyik nyilt és zárt kódú program is telepíthet bármilyen titkolt kódsorokat a gépedre (ami akár blokkolhat más programokat is pl), ha azt a készítője úgy látja jónak, és a nagyátlagnak esélyük sincs egyáltalán észrevenni ezt. Engem mondjuk ez az AdblockPlus vs. NoScript harc nem érintett, mivel HostsMan-t használok ad-okra, mivel az globális és nem browser függő, így a NoSctript működésében sem tapasztaltam gondokat.
  • psishock #35
    Ez a mese már befejeződött, röviden: a NoScript egy hack-et alkalmazott a kódjában ami fehérlistára tett pár ad-ot és nem engedte, hogy AdBlockPlus se szűrje ki őket. Ezek az ad-ok természetesen az ő oldalán voltak találhatók, amit minden felhasználó "köteles" volt meglátogatni NoScript frissítés után. Ebből szép summa érkezett neki folyamatosan, de lebuktatták és bocsánatot kért, illetve kivette a "gonosz" kódot a köv verziókból. Minden ilyen opensource kódot átfésülnek ami a netre kerülne mielőtt zöld utat kap a letöltésre, itt csak azért nem történt vizsgálat, mivel valamiféle "teljesen megbízható" szintet harcolt ki magának az idővel, ami magával vonta, hogy kérdés és tesztek nélkül átmegy a vizsgálóbizotságon (AMO) egy-egy frisebb verzió.
  • Mardel #34
    [URL=http://adblockplus.org/blog/attention-noscript-users]"Ehun egy link, ahol 37 másik link van."[/URL]