Berta Sándor

Még mindig kevés az akadálymentesített oldal

Artur Ortega vak informatikus, a Yahoo szoftverfejlesztője szerint még sokat kell tenni azért, hogy a honlapok a látássérült emberek számára is elérhetők legyenek.

A fogyatékos emberek Európában 1992 óta minden évben május 5-én tiltakoznak a hátrányos megkülönböztetésük ellen és demonstrációkkal, akciókkal és szakmai rendezvényekkel igyekeznek elérni, hogy javuljon a helyzetük. Az ENSZ konvencióját 2006. december 13-án fogadta el a világszervezet közgyűlése, a megvalósítása azonban még akár évekig is tarthat. A szakember egy példával ecsetelte a jelenlegi helyzetet.

"Számos ország késlekedik az ENSZ fogyatékos emberekre vonatkozó konvenciójának az elfogadásával és alkalmazásával. Ez a vita pedig lehetetlenné teszi, hogy a vakok vagy a látássérültek használhassák a portálokat. Azt remélem, hogy az ENSZ új konvenciója javítani fog a helyzeten és hogy az emberi jogok nem halnak el kormányzati szinten" - nyilatkozta Artur Ortega, a Fogyatékkal Élő Emberek Egyenlőségéért rendezett Európai Tiltakozónapon. "A korszerű technológiák, mint mondjuk az Ajax nem hátráltatják az akadálymentes világháló létrehozását, sőt: a Yahoonál például a keresési javaslatok akár szóban is megadhatók. De még a Yahoo esetében is sok javítanivaló van. Egy szoftver módosítása több évig tart, de ez is részét képezi a munkámnak" - emelte ki az informatikus.

Az aláíró országok vállalták többek között, hogy kidolgoznak minimumszabványokat a közintézmények és közszolgáltatások honlapjainak esetében és hogy ezeket az előírásokat be is tartják, illetve tartatják. Továbbá a fogyatékos felhasználók internetezését nem csak az államnak, hanem az internetszolgáltatóknak is segíteniük kell. Ortega hangsúlyozta, hogy a fogyatékos felhasználók az online közösség egyik fontos csoportját alkotják. Az akadálymentesített világhálóból azonban nem csak ők, hanem az összes internetező profitálhat, hiszen az oldalak egyszerűbbé és áttekinthetőbbé válnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mad mind #7
    Az akadálymentes oldal nem a gyengénlátóknak készül elsősorban, hanem a tényleg vakoknak, akik felolvasó programmal neteznek. A felolvasó programok (legalábbis azok amiket én ismerek)nem képesek a flash animációk és a képek lekezelésére, ezért ha megnézel egy igazi akadálymentesített oldalt az nagyrészt tiszta HTML.
    Probléma a framek kezelése is, mert a felolvasó program azok közt is eltud tévedni.
  • Griphons #6
    Alapvetően az nem weblapfejlesztő, aki letölti a Joomlát, vagy valamelyik ingyenes tartalomkezelőt, feltelepíti, kicserél pár grafikát, aztán veri a mellét, hogy milyen profi webdeveloper.
    A weblapfejlesztő ért a weblapok fejlesztéséhez... fura mi? Egy akadálymentes oldal elkészítéséhez a weblapfejlesztőnek (!!!) egy dologra van szüksége: odafigyelésre. Az akadálymentes weboldalhoz kiadott eljárási ajánlások egyszerűek, arra irányulnak, hogy az oldalak natívan legyenek leprogramozva, áttekinthetően, és megfelelő sorrendiséget betartva. Ergo, aki eddig is logikusan és szabvány szerint dolgozott, annak a weboldala is natív és akadálymentes.
    Más kérdés a weboldal nagykontrasztú verziójának/sablonjának elkészítése, de most nem erről van szó.
    Ha tudni akarja valaki, hogy egy oldal akadálymentes-e, kapcsolja ki a böngészőben az oldal stílusát. Ha így is értelmezhető a weboldal (menü felül, képek "olvashatóak", szövegek nem csúsznak szét), akkor az akadálymentes.
  • daswalker #5
    Ezt nem hiszem el...

    Egyrészt: Ha a szerencsétlen weblapfejlesztő nem rendelkezik elegendő tudással ahhoz, hogy megcsináljon egy ilyen akadálymentesített oldalt, akkor mi a francot csináljon?...

    Jah, és autoaim-et a Counter-Strike-ba!
  • KillerBee #4
    "süketek és vakok" - ez szerinted azonos a látássérültekkel?

    "A fogyatékos emberek Európában 1992 óta minden évben május 5-én tiltakoznak a hátrányos megkülönböztetésük ellen"

    Ez egy kicsit túl erős, erre utaltam az előzőekben. Én azért nem merném hátrányos megkülönböztetésnek nevezni, hogy egy látássérült nem képes "akadálymentesen" használni egy oldalt. Ezzel az erővel diszkriminációnak lehetne nevezni azt is, hogy nincs minden sajtóterméknek és könyvnek teljes tartalmú Braille-írásos verziója vagy hogy a rádiókon nincs szöveges kijelző, amely az elmondott szöveget írásos formában adja ki.
  • gz8 #3
    Gratula a hülyeséghez, no meg a szövegértés hiányához: "látássérült emberek számára".

    Ezzel a mentalitással már Ausztriában se sok keresnivalód lenne...
  • hiftu #2
    Akadálymentesített FPS-eket és RTS-ek is, gyorsan, hamar!
  • KillerBee #1
    Már várom, mikor lépnek fel a süketek és vakok az "akadálymentesített" színházi és operaelőadásokért.