Berta Sándor

Hírportál siketeknek

Vakok és más hátrányos helyzetben lévő felhasználók számára az internetezés még mindig számos akadályt jelent. Május 7-e óta azonban új honlap érhető el az osztrák siketek számára.

A Gebärdenwelt.at az első kifejezetten siketeknek létrehozott hírportál. A honlapon naponta olvashatók friss helyi és nemzetközi hírek, ezenkívül számos jelbeszédes videó is található. "Ez az oldal egyedülálló Ausztriában. Azt a követelményt támasztottuk magunkkal szemben, hogy a látogatóink számára a különböző területekről a legjobb hírválasztékot nyújtsuk - természetesen osztrák jelbeszéd-nyelven" - jelentette ki Helene Jarmer, az ÖGS.barrierefrei központ vezetője.

A tudósítások között vannak közösségi, kulturális, sport-, valamint helyi és nemzetközi politikai hírek. A legtöbb anyag természetesen a siketekkel, az ő problémáikkal, örömeikkel, bánatukkal és a mindennapi életükkel foglalkozik. Emellett kiemelt helyen kezelik például a munkaerő-piaccal, ezen belül is a siketek munkahelyi elhelyezkedésével kapcsolatos cikkeket. Az üzemeltetők céljai között szerepel az is, hogy a nem hallássérült embereknek készült híreket szintén elérhetővé tegyék célcsoportjuk számára.

A portál a tudósításokat különböző helyekről szerzi be, de az együttműködő partnerek közül kétségtelenül a legfontosabb az Austria Presse Agentur (APA). A honlap készítői a Gebärdenwelt.at-t liberális - és ami a legfontosabb, akadálymentes - médiaként írják le, amely valóban független mind a politikai pártoktól, mind a különböző cégektől és intézetektől. Az oldal ezenkívül nem csak egy hírportál akar lenni, hanem valódi online közösségi találkozóhellyé akar válni lenni az osztrák siketek számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dj Faustus #4
    "Siketeknek nem nagyon van hatranyuk netezni.. "
    Bár nem sok, de van - ezek a hangot tartalmazó anyagok. Ezeket el kell látni jelbeszéddel, vagy felirattal (utóbbira remek kezdeményezés a Google Video oldalán).

    "akkor miért kell külön oldal nekik?"
    Semmilyen fogyatékkal élőnek nem kell(ene) "külön oldal" - régen bevált szokás volt, hogy a látássérülteknek külön fekete alapon sárga betűkkel "vakbarát változatot" készítettek - mert ez eléggé kirekesztő.
    Úgy kell(ene) kialakítani az oldalt hogy az az adott delikvensnek ne legyen akadályoztatva az oldal böngészése közben.

    Mint külön - jelnyelvi tolmáccsal ellátott videókkal tarkított és a siketek életével, munkalehetőségeivel foglalkozó - hírportál mellesleg egy jó öletnek tartom abból az aspektusból, hogy az ő dolgaikkal is foglalkoznak.

    Ámbár mit keres egy technoparti meghívója az oldalon? A siketek lennének a célközönség?
  • Tetsuo #3
    Siketeknek nem nagyon van hatranyuk netezni.. viszont a cikk tartalma nem is arrol szol, csupan a bevezeto. A cikk arrol szol, h a siketeknek keszult egy oldal..
    A holnapi cikkben egy banyaszoknak szolo oldal sikeres beuzemeleserol olvashatunk.
  • passatgt #2
    attól, hogy siket, a szöveget eltudja olvasni nem?

    akkor miért kell külön oldal nekik?
  • MrBlowfish #1
    A videókat leszámítva ótvar egy oldal... Siketként inkább maradnék a minőségi normálnál.