Berta Sándor

Nem ajánlja az Acrobat Readert az F-Secure

A számítástechnikai biztonsági cég azt javasolja a felhasználóknak, hogy az Adobe termékével szemben használjanak más PDF-olvasó szoftvert.

Az RSA biztonsági konferencián vált ismertté, hogy az idén eddig végrehajtott internetes támadások 47 százalékában az elkövetők az Adobe Acrobat Reader biztonsági hibáit használták ki. Eddig a program hat komoly biztonsági rését derítették fel. Mikko Hyppönen, az F-Secure kutatási vezetője éppen ezért azt tanácsolja, hogy az Acrobat Reader helyet alkalmazzanak más PDF-olvasót. A szakember úgy vélte, hogy a vállalatnak rendkívül sokat kell fejlődnie és a biztonság területén a Microsoft szabványait, illetve gyakorlatát kellene figyelembe vennie. Vagyis nem ártana például havonta biztonsági hibajavításokat kiadnia.

Tavaly a támadások még leginkább a Microsoft Word programja és dokumentumformátumai ellen irányultak. Az idén azonban a Wordöt felváltotta a PDF. A PDF előnye, hogy egyaránt rendkívül népszerű az állami hivataloknál, a cégeknél és a felhasználóknál, így a biztonsági hibáit kihasználva hatékonyan és gyorsan feltelepíthető egy kártevő szinte bármely számítógépre. Elég, ha valaki megnyitja az adott fájlt és a program a háttérben már fel is települ a PC-re. A támadások elsősorban bizalmas vagy fontos adatok és információk megszerzésére irányulnak. A probléma minden platformot és operációs rendszert egyaránt érint. Megoldást csak a PDF-olvasó, illetve a böngésző JavaScript-funkciójának kikapcsolása jelent.

Az Adobe ugyan már márciusban számos biztonsági hibajavítást kiadott, de ezek nem szüntették meg az összes hiányosságot. "A tavalyi év hasonló időszakában összesen 128 esetben használtak támadásokkor PDF-fájlokat. Az idén már több mint 2300 esetet regisztráltunk" - jelentette ki Hyppönen. A szakember azt javasolta, hogy a felhasználók keressék fel a pdfreaders.org oldalt és válasszák ki a nekik legszimpatikusabb PDF-olvasót.

Az Adobe Acrobat Readert már tavaly is támadták a sebezhetősége miatt. Akkor a Virusbuster cég hírlevelében arra hívta fel a figyelmet, hogy hackerek kihasználhatják a szoftver biztonsági réseit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mrzool #20
    Ja, hogy ez ilyen egyszerű? Akkor várom az összehasonlító-elemző cikket a tolladból...
  • gothmog #19
    a foxit nem is ópenszósz.
  • Rayden02 #18
    Hogy mik vannak,Eszt nem is tudtam!!
  • Narxis #17
    Igen.
  • Adamul #16
    Hmm nemtom... nekem a foxit idegesítő volt kicsit, bár lehet csak szokatlan de akkor is idegesített az a hirdetés, ami oké hogy kikapcsolható de legközelebb ismét ott volt! Készítéshez meg elég a pdfcreator és még akár wordből is lehet pdfet csinálni...
  • bakagaijin #15
    Érdekes, hogy MINDEN hozzászóló tudja, hogy az Adobe programjának a neve Adobe Reader. A cikk írója viszont nem :))). És nem csak elütésből, mindenhol - helytelenül - Adobe Acrobat Readerként hivatkozik rá.

    tproli, az valószínű TeX, a LaTeX "csak" egy disztribúciója a TeX-nek. Kb mint Ubuntu - gnu/linux.
  • tproli #14
    "komolyabb felhasználó gondolom Latexből generálja"

    Mér kéne latexbe öltöznie? :)
  • bvalek2 #13
    Emberek emberek, célhoz választjuk az eszközt, nem fordítva... ha digitálisan akarsz aláírni akkor Adobe, ha olvasgatod a hárri pottert, akkor Xpdf, Foxit, stb. is elég. Ha pdf-et akarunk gyártani, akkor a gyalogusernek az OpenOffice a legjobb választás, komolyabb felhasználó gondolom Latexből generálja.

    Az autószerelő sem szeretem-nem szeretem alapon választ az alkatrészek között, hanem aszerint, hogy melyik mire való...
  • Slainte #12
    "digtális aláírásról hallottál már? Teljeskörű dokumentumvédelemről, meg hogy ezek mi célt szolgálnak, vágod? No, ebben az Adobe Acrobat verhetetlen."
    ... az lehet, de ezt az akrobat használók nagyon kis része használja a gyakorlatban. A felhasználók maradék 99 százalékának, aki csak pdf-eket olvasgat meg bőven elég a Foxit.
  • B0nFire #11
    Tudtam, hogy megjelennek a Linuxhuszárok, meg az ópenszósz forevör vitézek, és mellettük labdába sem rúghatnak olyan nevek, mint a Microsoft és az Adobe.

    paat majdnem mindent leírt, hogy miért előnyösebb Adobe Readert használni, mint Foxitot. Mellesleg...

    Yv@n: digtális aláírásról hallottál már? Teljeskörű dokumentumvédelemről, meg hogy ezek mi célt szolgálnak, vágod? No, ebben az Adobe Acrobat verhetetlen. Nem prezentációt készítünk vele, habár annak sem utolsó. De a pdf prezentációt elkészítheted Photoshoppal, aztán levéded Acrobattal, mielőtt kiadod a kezedből, és más keresne pénzt a te munkáddal.

    A PowerPointot ebből a szempontból kicsit nevetséges összehasonlítani az Adobe Acrobattal, már csak azért is, mert az nem arra való.

    Többet nem érdemes érvelni, úgyis jön valaki, aki kapásból lehülyézi a világ legnagyobb cégeit és kész. Ő egyedül jobban tudja. Nókomment.