Gyurkity Péter

Microsoft: ideje elhagyni a Windows 2000-et

Sok vállalat még mindig a szoftvercég jól bevált, immár 10 éves fejlesztését használja, ami Redmond szerint egyre kevésbé megengedhető. A kitartók számára a Windows 7 előnyeit hangsúlyozzák.

A napokban egy hosszabb írás jelent meg a Windows Blog oldalán, amelyben a váltás részleteit és előnyeit ecsetelik a vállalatok számára. Mivel sok vállalkozás támaszkodik még napjainkban is a Windows 2000 operációs rendszerre, a lépésre előbb-utóbb sort kell keríteniük, már csak azért is, mert a folyamatos frissítések elmaradása idővel komoly biztonsági és egyéb problémákat okozhat számukra.

A Microsoft persze igyekszik kihangsúlyozni ennek előnyeit, és a Windows 7 néven érkező friss fejlesztést villantja fel mindazok számára, akik eddig valamilyen oknál fogva igyekeztek távol maradni mind az XP, mind pedig a Vista operációs rendszerektől. Mivel a szoftvercég abban bízik, hogy a Windows 7 legalább olyan sikeres lesz, mint az XP, nyilván elsőrendű érdekük, hogy az otthoni felhasználók mellett az üzleti szegmens is erős igényekkel lépjen fel - erre minden esély megvan, ám nem árt, ha a kitartókat is meggyőzik a váltás szükségességéről.

Érdemes megjegyezni, hogy bár a cég már rég megszüntette a hivatalos támogatást (hiszen a Vista óta két generációval idősebb operációs rendszerről beszélhetünk), egy-egy nagyobb biztonsági frissítés azért még meg-megjelenik a szoftverhez. Ez azonban nyilván nem elegendő azok számára, akik szeretnék igénybe venni az új funkciókat, valamint a kényelmi megoldásokat (és lehetőleg távol maradnának az Antikrisztusnak tekintett Vistától). Ezen cégeknek azonban nyilván azzal is tisztában kell lenniük, hogy a régi konfigurációk nem lesznek elegendők az új operációs rendszer kényelmes futtatásához, bármennyire is gyorsabb és fittebb lesz az a Vistához képest.

A Microsoft nemrég jelezte, hogy az első hírekkel ellentétben mégis elérhető lesz a közvetlen Upgrade opció az XP esetében. Erről a 2000-nél nyilván nincs szó, ám a vállalatok számára könnyebbséget jelenthet, hogy a Windows 7 többek között az automatizált, nagy számban végrehajtott telepítéseket is igyekszik majd megkönnyíteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • justaview #94
    Zoliapu!
    A MinWin a Windows rendszermagját átstrukturáló projekt volt. De érdekes a története, meg az általa megjelenő lehetőségek is.

    Itt olvashatsz róla bővebben:

    http://www.windows-linux.hu/
  • hottold #93
    inkább megéri a cégeknek a NAGYSÁGRENDEKKEL olcsóbb megoldás, egy néhány XP-t elfuttató géppel, mint, venni akárhány gépet is, amelyik elfuttatja a Win Vistát vagy Win 7-et és slussz.

    A cégek nem a szuper-taszkbárban akarnak gyönyörködni, hanem azt akarják, hogy a 7 meg 8 éve fejlesztett szoftverük hibamentesen elfusson, ami Win Visztán már nem fog menni, Win7-en meg már pláne nem fog. Semmilyen szinten.
  • hottold #92
    "Microsoft: ideje elhagyni a Windows 2000-et" ...

    és a trójai programokkal teleintegrált Windows Vistát vagy a Windows 7-et kell most feltelepítened haver! Hogy bármikor bármit tudjunk rólad és hogy vegyél minél drágább hardvert, csak a szaros operációs rendszerünk miatt !
  • Deus Ex #91
    Tyű, de jóó neve van! Ilyet én is akarok..!:D
  • A1274815 #90
    "Tényleg kár volt megszüntetni az OPNI-t..."

    Ne reménykedj! Sajnos nem elmebeteg, senem "normális", hanem valószínűleg erős nárcisztikus személyiség zavara van. (Lásd)

    Ilyeneket meg sajnos nem kezelnek gyógyintézetekben.
  • mrzool #89
    Ó, rég túl vagyok én már azon, hogy idegeskedjek.:) Ez már csak fun.

    Láthatóan vajonkiki/gettóharcos/hotrod barátunk nem tud hova lenni, és kényszeresen írogat az összes vindózos topikba. Tényleg kár volt megszüntetni az OPNI-t...
  • Deus Ex #88
    Mielőtt legközelebb felidegesíted magad valakin, javaslom, nézd meg az adatlapját. Csak kár volt szétkergetni Lipótmezőt..
  • Deus Ex #87
    Arról nem is beszélve, hogy egy mai korszerű biztonsági programcsomag kb. annyi erőforrást visz el, amennyivel egy ilyen gép rendelkezik..
  • mrzool #86
    Még mindig nem megy a szövegértés... Mi értelme van venni 15 ezerért használt, garancia nélküli, ki tudja meddig működő gépeket, hogy önmagad boldogítására az egyiken virtuális környezetet hozzál létre, majd távolról beloggolj rá? Mi a business reason? Mire jó?

    A cikk pedig egy nagy ferdítés, lásd #68. Ha emiatt idegeskedsz, akkor ugorj le gyufáért, szellőztesd ki a fejed, és felejtsd el, hogy létezik ez a topik.
  • gettoharcos2 #85
    a válasz roppant egyszerű: nem bírom nézni, az emberi hülyeséget, az idiótaságot, mert még nekem is felb*ssza az agyamat ha amaz ilyen mértékű, mint pl. elég a cikk puszta címét magamba felidéznem : "Microsoft: ideje elhagyni a Windows 2000-et"


    nemhogy a egy-két jelenlévő igencsak okos hozzászólását...