Berta Sándor

Gyorsulhatnak az SSD-k Windows 11 alatt

Megoldódhat a számos felhasználót érintő probléma.

Az elmúlt hónapokban sokan számoltak be arról, hogy a Windows 11-re való átváltás vagy az operációs rendszer feltelepítése után lelassult a merevlemezük vagy a szilárdtest-meghajtójuk. A Microsoft kiadta a KB5008353 számú javítását, amely január vége óta érhető el és a fenti problémát hivatott orvosolni.

A redmondi konszern már tavaly év vége óta igyekezett megoldást találni a helyzetre, mert rengeteg olyan ügyfele volt, akiknek komoly mértékben lelassult a számítógépük. Az érintett rendszerek között volt olyan is, amely csupán 50 százalékos teljesítménnyel dolgozott.

A Windows Latest most azt írta, hogy a KB5008353 végre javulást hozott, ráadásul a csoportházirendben észlelhető egyik ritka hibát is orvosolta, amely megakadályozta az NTFS-re formázott adattárolókon a tömörítés végrehajtását.

A javítás szintén megoldotta a fájlkezelő teljesítményét visszavető hibát, valamint a Windows 11 immár jó akkumulátor-információkat mutat a Bluetooth-kapcsolaton keresztül csatlakozó eszközök esetében is. Emellett a lsass.exe sem fog lefagyni. Ez utóbbi korábban gyakran problémákat okozott a Windows 11 esetében.

Érdekesség, hogy a javítás egyúttal felhívta a figyelmet egy új problémára is: az Outlook asztali alkalmazásában lévő e-mail-kereső nem működik megfelelően, így egyes elektronikus leveleket nem tudnak megtalálni a felhasználók. A probléma orvoslásához először a Microsoft keresőjét kell kikapcsolni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • barretter #13
    Arra futotta akkor a családnak :) És annak örültünk.
  • Csucse #12
    '99-ben az akkor nem volt egy túl top PC...
    Nekem olyan, erős közepes gépem volt akkoriban: 500Mhz-es P3-as,1Gb memóra 40Gb hdd, de ami a lényeg volt, az 256 Megás züzmörgő Voodoo3-as benne...
  • barretter #11
    Az igazság az, ha visszagondolok úgy 1999 augusztusára mikor az első számítógépünket megvettük, 333MHz-es Celeron CPU-val, 32MB RAM-mal, 4GB HDD-vel, akkor azt látom, hogy az összes szoftver fejlesztés nemigen szól másról, minthogy elégtelen szarrá lehessen minősíteni felhasználó hardverét, és újat lehessen vetetni vele.

    Miért? Mi lesz azzal jobb? Szinte semmi. Csak arra az új Office-t fel lehet tenni, a régire már nem. Ugyan azt fogja tudni csinálni, ugyan azzal a sebességgel mint előtt. Tudom vannak kivételek, mint az mp3 kódolás és a zip tömörítés, de ilyen jellegű feladatokat leszámítva...

    Adobe Acrobat... Pár napja néztem a telefonomat, hogy megint elfogyott a hely. Nézem, mi mennyit foglal. Adobe Acrobat Reader: 500MB... ötszáz megabyte, hogy pdf-et nyithassak meg... Én nem értem, hogy ezek hol élnek...

    Windows is egyre több baromsággal van csak tele, nincs már olyan hogy egy Windows csak úgy nyugton van és semmit sem dolgozik a háttérben. A 8.1 volt az utolsó, ahol ez az állapot könnyen elérhető volt még.

    .

    Én már 6 éve áttérítettem magam Linux-ra (OpenSUSE Tumbleweed). Van gond ott is, meg Linux barát hardware is kell hozzá, de legalább nem azt érzem hogy új gépet kell vennem és hogy a régi [Dell E6520] már édes kevés lenne, hanem azt, hogy a dolgok tényleg fejlődnek és valahogy a gépem is inkább csak jobban megy, nem rosszabbul. És a szoftverek is inkább jobbá, mint pusztán erőforrás-igényesebbé válnának...

    Csak kiírtam magamból.
  • Csucse #10
    A drive maga aligha gyorsul, max a szoftveres elérése...
  • Balu777 #9
    Isten ments hogy win11-re frissítsek. Kezdődött az Amd procik sebességhibájával, aztán ez az ssd kezelési dolog és ami a felületet illeti (start menü, tálca, leugró menük, intéző, stb..), az egy komplett kuka, kb. mint amikor megjelent a win8. Egy komplett trágyahalmaz az egész.
  • janos666 #8
    Szerintem itt (vagyis remélem) a feltételes mód azt jelenti, hogy nem minden rendszer lassult, és amelyik igen, az visszaáll "normálisra".
  • dyra #7
    Mostanra az emberek frissítési mániáját sikeresen kiölték. Új verzió = szopás, cumi , meg a k*rva anyád-al. Nem csak a Windows-nál.
  • barret #6
    Nem a felhasználók erőltetik a sok szemetet! Mikek állandóan egyre szarabbakat össze fusizni?
  • TSImike #5
    Szinte örülök hogy egyik gépemet sem frissítettem... Az egyiket lehetett volna de a telepítő valami hibával kilépett, és nem forszíroztam tovább :D

    @wraithLord: Továbbá mivel csak gyorsulHATnak ezért nem is biztos semmi :D
    Utoljára szerkesztette: TSImike, 2022.02.03. 16:22:00
  • duke #4
    Eleg lett volna az XP-hez kiadni par frissitest, es meg mindig jo lenne.