Berta Sándor

Milyen lesz az internet 2020-ban?

A Pew Internet and American Life Project immár harmadik alkalommal készítette el a világháló jövőjéről szóló tanulmányát.

A felmérésben hálózati aktivisták, újságírók és szakemberek jósolták meg, hogy szerintük milyen irányba fejlődhet az internet és milyen új technológiák lesznek 2020-ban. Abban szinte a több mint ezer megkérdezett 77 százaléka egyetértett, hogy 12 év múlva a mobil technológiák lesznek a meghatározóak. A válaszadók 64 százaléka úgy vélte, hogy 2020-ra az új technológiák teljesen felváltják a billentyűzetet és az egeret. Az új megoldások az érintőképernyőkön és a beszédirányításon alapulnak majd, amelyek alapvetően meg fogják változtatni a technikát.

A szakértők 56 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a magánélet és a munka közötti határ elmosódik. Ez a felhasználók számára a jelenleginél rugalmasabb és szabadabb életet jelent majd. A web a megkérdezettek 78 százaléka szerint a jelenleg ismert formájában fog létezni és nem változik a hálózat felépítése sem. Ugyan az új technológiák és elemek, például az IPv6 vagy a szemantikus web 2020-ig elterjednek, de a jövőben csak kiegészítik az internetet, nem pedig felváltják azt.

Teljesen megoszlottak viszont a vélemények abban a tekintetben, hogy az internet a jelenleginél jobb hely lesz.-e vagy sem? A szakemberek 45 százaléka mondta azt, hogy igen, míg szintén 45 százaléka aggódik a különböző kedvezőtlen folyamatok (adatvédelem és magánélet megsértése, ellenőrzési tervek stb.) miatt. Több mint a válaszadók fele közölte, hogy nem hisz abban, hogy nőhet a virtuális világban a tolerancia. A kommunikációs hálózat ugyanis elősegíti a gyűlölet és a terrorizmus terjedését, terjesztését is.

A kutatási programot még 2001-ben indították és Lee Rainie igazgató célja Ithiel de Sola Pool 1983-ban megjelent Forecasting the Telephone: A Retrospective Technology című könyvének feldolgozása volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kow83 #56
    "és létezik multitouch, de valahogy sehogy sem akar elterjedni."
    Ha majd 5-10k HUF lesz (mai áron) egy "billenyűzet" (optimus maximus szerű) akkor el fog terjedni nagyon. Nem szabad elfelejteni, hogy a technológia terjedésének nagy gátja a gazdasági döntések is, mert az elején minden drága és kell neki 1-3 év, amíg mindenki által elérhetővé zuhan az áruk, valamint lépcsőzetesen hozzák ki őket, folyamatosan adva új feature-öket hozzá.

    Az első TV amit már venni fogok az egy lézer TV lesz, valahogy kimaradt nálam a plazma / lcd, a csöveset pedig már kidobtuk :)
  • 00 Blue 00 #55
    lőn 2020-ra elkészül a terminátor 4 :) valósághű hang effektekkel, és látványelemekkel teli tűzdelve.
  • readswift #54
    az ahogyan a némákon is segítenének a jövőben és remélhetőleg totál elterjed az a dolog amit már emlegettek pár cikkben (talán itt is) hogy a gondolatok közvetlen kivetülését regisztrálják a hangszálakon, na itt kezdenek összemosódni a dolgok na de sejtitek is h mire gondolok.

    Aki itt a saját példájával huzakodik elő hogy ő hogyn hangoskodik / pofázik a pc-hez , közben lehúzza a dolgot, na az ilyen alakokra mi a jó szó? Fszlm?
  • B0nFire #53
    Én inkább Greyhounddal értenék egyet, aki rávilágított, hogy az autók alapvető irányítása (kormánykerék) gyakorlatilag a kezdetektől változatlan. Vannak bizonyos dolgok, amelyeket egyszerűen nem lehet tovább egyszerűsíteni. Ilyen pl a kerék is. Végtelen, osz' lehet vele haladni. Én inkább úgy veszem észre, hogy az élővilághoz hasonlóan a technológiának is van egy "evolúciója". A biológiai evolúció pedig mindig a praktikusságra és az egyszerűségre törekszik. A természet ugyanarra a problémára ugyanazokat a formákat kínálja. Egy jó példa erre a halak formája, amelyeknek muszáj áramvonalasnak lennie, hogy a vízben gyorsan tudjanak közlekedni. A testalkat szinte ugyanaz a cápa és a delfin esetében is, holott a két élőlénynek máskülönben semmiféle köze nincs egymáshoz evolúciós szempontból.

    Ilyenformán úgy gondolom, hogy a technológiában is folyamatosan zajlik egy természetes kiválasztódás. Ahogy többen is említették, létezik hangvezérlés, és létezik multitouch, de valahogy sehogy sem akar elterjedni. Akár a tapssal vezérelhető villany, akár a hanggal vezérelt folyamat buktatókkal rendelkezik. Egy ember hangja, beszédstílusa, beszédének érthetősége egész életén keresztül változik. (Növekszik a koponya térfogata, fogak nőnek és vesznek el, stb.) Ehhez képest egy felvett hangminta állandó. Ha ezt folyamatosan követni akarnánk, ki kellene előbb fejleszteni a tanulásra képes pc-ket, akik felismerik egy hangról, hogy kié, függetlenül attól, hogy mai, vagy éppen harminc évvel ezelőtt készült felvételt hallunk. Csak gondoljunk az ismert színészek hangjára. Emberként felismerjük, a gép már nem fogja. Ha viszont egy gép képes folyamatosan tanulni, akkor a teljesítményének a nagy részét arra kéne pazarolnia, nem beszélve a már megtanult adatok tárolásáról. Ebben az esetben nem lehet az adatokat csak úgy archiválni, ahogy azt manapság szoktuk. Erre a világ összes tárolókapacitása nem lenne elég. Ezért az ilyen pc hatásfoka igen gyenge lenne. Mint mondjuk az emberé, ami a leggyengébb hatásfokú gép (ti. mi akkor is kajálunk, ha egész életünkben 1 kalóriányi munkát nem végzünk)

    Egyszóval nálam még jó darabig marad az egér-billentyűzet páros. Főleg, ha azt is hozzászámítom, hogy az új technológiákra általában 10 évet rá szoktam hagyni. Az én egerem és billentyűzetem még mindég "drótos". Most szükségem van a házban további két akkutöltőre vagy adapterre? Van monitoradapterem, egy a modemhez, egy a telefonhoz, egy a laptophoz, egy a gitáreffekthez... Néha már így is nehezen igazodok ki köztük.
  • hispan2 #52
    TrackPoint nagy királyság, az a legjobb mutatóeszköz szerintem...

    Ehhez a "nagyobb szabadság, mert nagyobb mobilitás" dologhoz: azzal, hogy a munka és a magánélet között elmosódik a határ, a dolgozó még kiszolgáltatottabb a munkaadónak... Ugyanez volt a mobillal is: ahelyett, hogy növelte volna a szabadságot, gyakorlatilag az ember egész életét munkaidővé változtatta és még inkább rabbá tette...
  • Epikurosz #51
    Jujj, de jó.
    Most vettem észre, hogy a taccspedemen nem kell megnyomni a gombot, elég ha dobolok a felületen, és két kattintásnak értelmezi.

    Tehát, az ötletem már müxik, csak nagyobb, különálló pad kellene.
  • Epikurosz #50
    Előre szólok, hogy kesztyűre is gondoltam, de zavaró lenne.
    Ugyanis, ha nem akarok bohóckodni a pécével, egyszerűen felemelem a kezem a tábláról, míg a kesztyűt le kell húzni. Persze, mozgó járművön, vadászgépen a kesztyű lenne az okés.

    Na, elég ötletet adtam ingyen, aki többet akar, annak megadom a bankszámlaszámomat.
  • Epikurosz #49
    Hogy világos legyen: A taccspednél ténylegesen le kell nyomni a gombot, míg a digit.táblánál csak oda kell ütni a tollat a táblához.
    Maradna ez utóbbi megoldás, csak nem kellene toll, hanem az ujjainkkal dobolnánk.
    Szerintem kurva gyorsan lehetne irányítani a pécét.
  • Epikurosz #48
    Én azért még csámcsognék a saját megoldásomon: mármint a digitális táblán.

    Az érintőképernyő még mindig egy plusz lehetőség kellene, hogy legyen, de a digitalizáló táblát azért tovább fejleszteném, éspedig a taccsped irányába.

    A taccspedet objektív okok - helyszűke - miatt nem lehet növelni, jelenlegi formájában pedig kicsi.

    Én abban látok fantáziát, hogy a digitalizáló tábla elveszítené a tollat, és az ember keze lenne a mutatóeszköz.

    Vagyis:

    pihentetném a kezem a táblán, amely intelligens lenne, és tudná, hogy a bal kattintás az, ha a mutatóujjammal egyet bökök, a két bal kattintás az, ha a hüvelyujjammal bökök, az Escape szerepét betölthetné pld. az, hogy felfelé fordítom a tenyerem stb.

    Nemtom most hirtelen, hogy ez, hogy lenne megoldható de szerintem annyira nem bonyolult, valamilyen kis kamerát kellene integrálni a digit.táblába, és ellátni nem arc- hanem kézfelismerő szoftverrel.

    Sikerült megmozgatnom vmit?
  • readswift #47
    "A beszédirányítás marhaság.
    Elképzelem munkahelyen, otthon, vonaton, hogy folyamatosan pofázni kéne hogy az ember kommunikáljon a számítógéppel.
    ...még az egérkattintgatás is idegesítő néha.
    ...másrészről: nemcsak az tudja hogy mit csinálsz aki látja a képernyőt hanem mindenki. Nagyon ötletes. "

    te vagy a marha (pont).