MTI

Erősítik a fontos intézmények informatikai védelmét

A Nemzetbiztonsági Kabinet mai ülésén úgy döntött: meg kell erősíteni a fontos intézmények és létesítmények informatikai biztonsági védelmét és fel kell gyorsítani az informatikai biztonságot fokozó törvényelőkészítést - közölte a testület ülése után Szilvásy György miniszter titkársága.

A kabinet a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter kezdeményezésére, egy folyamatban lévő büntetőügy kapcsán ült össze. Mint a közleményben olvasható: egy "titkos hálózat működtetői megkísérelték a behatolást az elektronikus kormányzati gerinchálóhoz kapcsolódó egyes kormányzati szervek információs rendszerébe, veszélyeztetve ezzel e szervek törvényes és biztonságos működését". Szilvásy György arról tájékoztatta a kabinetet, hogy egy a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) látókörébe került biztonsági vállalkozás eredeti rendeltetésétől eltérően "internetes kapcsolattartásra és információgyűjtésre alkalmas titkos hálózatot hozott létre". "Ezt széles körű jogosulatlan titkos adatgyűjtésre - gyanú szerint egyebek közt minősített információk megszerzésére - használták fel" - tudatták a közleményben.

A tájékoztatás szerint az ügyben az NBH főigazgatója szeptember 10-én tett feljelentést a rendőrségen "számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény, államtitoksértés, valamint más cselekmények gyanúja miatt", a nyomozás során a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) még aznap a cég telephelyén illetve magánszemélyeknél számítástechnikai eszközöket foglalt le, az adatok kiértékelése folyamatban van. A miniszter beszámolója alapján a kabinet "kezdeményezte a képviselői érintettségre és a folyamatban levő ügy kiemelkedő társadalompolitikai és nemzetbiztonsági jelentőségére tekintettel a Nemzetbiztonsági Bizottság rendkívüli ülésén történő soron kívüli tájékoztatását" - olvasható a közleményben.

Horváth József, az UD Zrt. vezetője a nyomozással kapcsolatban a Magyar Hírlapnak nyilatkozva azt mondta, egyértelműen aktuálpolitikai célja lehet annak, hogy házkutatást tartott cégénél a rendőrség. A lap pénteki számában Horváth József közölte: valójában nem ő és cége áll a célkeresztben, hanem például a Fidesz, amelynek kormányzása idején nevezték ki a Nemzetbiztonsági Hivatalnál műveleti főigazgató-helyettessé. Innen a kormányváltás után, még 2002-ben küldték nyugdíjba, 42 évesen.

Demeter Ervin, az Orbán-kormány egykori titokminisztere pénteken sajtótájékoztatón azt mondta: a napokban nyilvánosságra került adatgyűjtési ügy arra szolgál, hogy Szilvásy György titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter előre felépített, koncepciós eljárással próbálja lejáratni a Fideszt, és ezért hivatali hatalommal való visszaélés miatt az ügyészséghez fordulnak. Demeter Ervin kijelentette: tudomása szerint a Fidesznek semmilyen kapcsolata nincs ezzel a céggel.

Az Orbán-kormány egykori titokminisztere arról is beszélt, hogy a szocialisták nem először alkalmazzák ezt a módszert, hiszen - mint sorolta - korábban a "Mucuska-gate" ügybe Németh Zsoltot, Rogán Antalt és Révész Máriuszt próbálták belekeverni, majd az előző választások idején szlovák terrorveszéllyel fenyegettek a Fidesz-gyűlése kapcsán, szintén 2006-ban fideszes képviselők telefonjait hallgatták le, majd az utóbbi időben rálőttek a rendőrpalotára a terrorveszély erősítése érdekében, most pedig Szilvásy György hétvégi házának kapuját égették meg. Szerinte ezekben az ügyekben az az érdekes, hogy egyetlen elkövetőt sem találtak meg mindeddig, ami vagy alkalmatlanságot, vagy szándékosságot mutat.

Az ügy kapcsán a támadással összefüggésbe hozott Freemail levelezőrendszert üzemeltető Origo azt közölte, hogy nincs tudomásuk tömeges elektronikus támadásról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tar86 #8
    Maradjunk a saját hazánkban, mint adót nem fizető állampolgárok és adóztassuk meg a multikat.
  • Tetsuo #7
    a qrva anyjukat, azt!
  • eax #6
    "fel kell gyorsítani az informatikai biztonságot fokozó törvényelőkészítést"

    LOL.
  • lamer the true #5
    Figy a pénz nem minden. Ráadásul kint amit kapsz csak innen nézve jó pénz. Persze átmeneti megoldásnak jó, hogy kimész keresel visszajössz, de ma már egy panel árát sem tudnád megkeresni kint sem, még ha normál melód lenne sem. Akkor meg minek? Ráadásul kinek hiányzik, hogy még le is nézzék, meg elküldjék az any.ába mert elveszi a helyiek elöl a munkát (amiben azért van valami). Inkább tudtukra kell adni drága vezetőinknek, hogy ha nem azt csinálják amit mi akarunk, akkor vége a jólétnek, azt mehetnek vissza dolgozni.
  • mrzed001 #4
    Én is elgondolkodtam rajta, aztán eszembe jutott Petőfi:
    "Foglalod ám a kurv@ anyádat, de nem az én szép hazámat"

    Harcolj érte, ne légy se kisunnyogó, se helyi csicska !
  • Yv@n #3
    És mindegy, hogy _mennyiért_ vagy csicska? :)
  • lamer the true #2
    Mégis hová mennél? Máshol is ez van, csak ott te lennél a csicska.
  • GG #1
    Ba+! Egyre szarabb ebben az országban. Irány külföld, és legyen ezeké mocskos politikusoké az itt maradó poshadvány mert ha elmegy az össze adófizető fiatal akkor baszhatják .