Gyurkity Péter

Google: Obama az interneten győzött

A keresőcég vezérigazgatója szerint Obama a világháló fokozott felhasználásával tudott jelentős előnyre szert tenni, ami az elnökválasztáson is jól jöhet majd számára. Még nem világos, hogy a sajtó miként alakul át.

Eric Schmidt a Demokrata Párt elnökjelölő gyűlésén válaszolt a kérdésekre, az elsősorban a blogírók számára kijelölt Big Tent sátrában. Már maga a tény, hogy a gyűlésen méretes helyet jelölnek ki a blogoldalaknak, jól jelzi a változó időket, hiszen korábban elképzelhetetlen volt, hogy az online szerzők ilyen hangsúlyt nyerjenek ezeken a rendezvényeken. A sajtó számára optimális irányt még Schmidt sem látja, abban azonban biztos, hogy Barack Obama a világháló révén erősítette meg pozícióját.

Az interjú fő irányvonala persze az általános jellegű változások lekövetése volt, nem pedig a politikai verseny elemzése, így a kérdések inkább a Google saját szolgáltatásaira, elképzeléseire, valamint a nyomtatott és online sajtó erőviszonyának alakulására fókuszáltak. Az adattárolással kapcsolatban például elmondta, hogy egy olyan jogi szabályozási rendszer előzheti meg a mindenre kíváncsi kormányok korlátlan adatgyűjtését, amelyik kifejezetten ilyen célra jön létre, szem előtt tartva az állampolgárok jogait.

Azt jól tudjuk, hogy a keresőcég 18 hónapig őrzi meg a látogatók adatait, ez azonban nem jelenti az utolsó szót az ügyben, és egyes cégek, szervezetek nyilván más megoldást választanak majd.

Ami a hagyományos újságírást illeti, ez jelenleg válságban van, különösen annak oknyomozó válfaja. Schmidt három fő tényezővel indokolta ezt a válságot, ezek pedig a nyomtatási költségek, a nyomtatott sajtóban megjelenő hirdetések csökkenő bevételei, valamint a hatékonyság romlása, amelyek a kiadások mérséklésére ösztönzik a tulajdonosokat. Ez nem kizárólag az Egyesült Államokban zajlik, hiszen például a Népszabadság is a kiadások mérséklésével indokolja a két kiadás integrálását. A Google a maga részéről igyekszik szorosabbra fűzni az együttműködést a nagy médiacégekkel (lásd Google News), ám a pontos irányt még ők sem látják.

Alan Davidson, a Google egyik washingtoni munkatársa időközben jelezte, hogy a Republikánus Párt hasonló gyűlésén szintén nagy számban képviseltetik majd magukat. Érdekes lesz látni, hogy mit mondanak majd a konzervatív jelöltről - John Sidney McCain korábbi nyilatkozataiból kiderült, hogy nem igazán van tisztában az internet jelentőségével.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #3
    Elegem van az amcsikból is meg a terroristákból is.
  • akyyy #2
    szereted bin ladent?
  • vajon kiki #1