Gyurkity Péter

Intel: 22 nanométer 2011-re

A processzorgyártó még a Nehalem sorozatot sem dobta piacra, de már néhány részletet közölt a 2011-2012 környékén érkező, kettővel későbbi besorolású generációról. Minden eddiginél nagyobb cache kerülne a chipekbe.

Az egyelőre Haswell kódnéven szereplő asztali és szerverprocesszorok a most napvilágot látott prezentációkon szerepelnek, néhány részlettel fűszerezve az általános képet. Azt eddig is jól tudtuk, hogy a Tick-Tock névre keresztelt fejlesztési útiterv értelmében elsőként egy új architektúrát (lásd Nehalem), ezt követően pedig annak alacsonyabb csíkszélességgel fejlesztett változatát dobják piacra, amely új reményekre jogosítja fel az éppen aktuális generációt. Most azonban a 3-4 évvel később várható sorozatot vehetjük közelebbről szemügyre, amihez mindenképpen át kell futnunk a Nehalem után érkező család jellemzőit.



Az első Nehalemek, vagyis Core i7 chipek idei megjelenését ugyanis 2009-ben a már 32 nanométeren készülő Westmere követi majd, ezek a gyártástechnológián kívül egyéb jelentős újítást nem kínálnak majd. Egy évre rá azonban máris érkezik a Sandy Bridge, amely már egy teljesen új architektúrát képviselne. Erről egyelőre annyit tudunk, hogy hatmagos változatban, magonként 512 kB másodszintű, valamint 16 MB megosztott harmadszintű gyorsítótárral készülnek majd, amely összesen 20 MB-ot jelent - ennyit eddig soha nem láthattunk egyetlen processzoron. 2010 vége felé érkezhet az Ivy Bridge, amely a család 22 nanométeren készülő változata lesz, még egy év várakozás után pedig megcsodálhatjuk a Haswell sorozatot, amely a jelenlegi útiterv utolsó lépését jelenti.

Itt már szinte alapkövetelménnyé válik a nyolcmagos felépítés, amelyet egy teljesen újradolgozott gyorsítótár-rendszer, valamint szintén új energiatakarékossági funkciók egészítenének ki. Egyéb részleteket sajnos erről nem hoztak nyilvánosságra, ám a tény, hogy az Intel egyáltalán megemlítette ezeket a chipeket, azt jelzi, hogy igen magabiztosak, legalábbis ami az útiterv végrehajtását és egyes állomásainak elkészültét illeti. Hivatalos úton persze nem reagáltak a hírre, ám a prezentációk láttán nincs okunk kételkedni annak valódiságában.

A cég egyébként az új integrált G45 chipkészlet miatt a napokban magyarázkodásra kényszerült. Azt ők sem tagadják, hogy a fejlesztés fogadtatása meglehetősen vegyesre sikeredett, aminek elsősorban a teljesítmény körüli panaszok az oka - többek között a Blu-ray gyorsítás kapcsán kerültek kényelmetlen helyzetbe. A 7.2-es hangzás szintén gondokat okoz, ennek ellenére szerintük a G45 továbbra tökéletes a házimozi chipkészlet szerepében, illetve vitatják, hogy mindezen gondok az ő számlájukra írhatók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • RecoPhile #7
    Aztán jönn majd a nagy kérdés, hogyan fogjuk elérni, hogy mégkisebb méretre zsugorítsuk a magokat.
    Mert hát köztudot, hogy 22 nanó alatt már teljesen másképpen kell számolni az ellenállásokat stb.

    De jó lenne egyszer egy kvantumgépet háztártásokba...
  • grebber #6
    Belegondolva VGA ba 22nm-e pff aból aztán lehet majd nagyonsokmagos :D jó sok ráfér majd a nyákra.
  • dez #5
    Feltéve, ha addig tényleg létrejön jól használható formában egy sok qubites kvantumszámítógép, mert állat sok sima digitális proci is kevés a világ kvantummechanikai működésének szimulálására.

    De bármely idő- és térbeli pontot valószínű akkor sem tudunk majd kiszámolni, mert a világ nem mechanikus (lásd káoszelmélet, határozatlansági reláció, stb.).
  • vajon kiki #4
    úristen hova jutunk? pár száz éven belül már tényleg olyan brutál procik lesznek amik valós időben le tudják renderelni az egész univerzumot és ki tudják 3D hologram animációban vetíteni a múlt és jövő téridejének bármely pontját és részletét... de minimum +- néhány milliárd köbfényévet
  • shabba #3
    El van írva a cikk. A Westmere lesz 6 magos 256kB L2 és 12MB L3 cache párosítással. A Sandy Bridgeben 8 mag, 512kB L2 és 16 MB L3 cache párosítás lesz. A Haswell szinte biztos hogy 8 magnál többel fog rendelkezni. A teljesen új cache design nagy valószínűséggel azt a nagysebességű, nagyméretű dram memóriát jelenti majd amit az Intel tokozáson belülre akar hozni vagy L4 cacheként vagy az L3-at leváltva.

    16MB L3 cachenél azért volt több is pl. Itanium2-ben van 24MB is. De pl. a rövidesen megjelenő 4 utas Xeon, 6 magos Dunningtonban is 16MB L3 cache van 3x3 MB L2 cache társasásában. A szintén rövidesen megjelenő Itanium utód Tukwilába pedig 30MB.
  • M0RN1NGST4R #2
    6*0.5+16=20?
  • GG #1
    2012.: jönnek a terminátor központi chipe :P