Gyurkity Péter

Core i7 néven jön az Intel új generációja

A több fontos újítást is magával hozó Nehalem család a fenti hivatalos néven indul majd útjára az év vége előtt. A most kiszivárgott logók vegyes fogadtatásra találtak, egyelőre nagy a tanácstalanság az elemzők körében.

A friss hírrel kapcsolatban mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy egyetlen forrás számolt be róla, közölve a gyártótó kiszivárgott logókat. Az Intel maga eddig nem reagált az értesülésre, ám ez még önmagában nem jelent semmit, tekintve, hogy ez a bevett eljárás az ilyen esetekben. Amennyiben igaz az új elnevezés, leszögezhetjük, hogy a vállalat érdekes nevet választott.

A Core i7 rögtön jelzi, hogy az új család is a Core architektúrára épít - legalábbis marketing szempontból, hiszen technikailag egy új fejlesztésről van itt szó, amely a most kapható Penryn chipekkel ellentétben nem új gyártástechnológiát, hanem egyéb fontos újításokat hoz magával. A 45 nanométeres csíkszélesség egyelőre marad (a következő váltás még odébb van, ez 2009 végén, 2010 elején érkezhet meg), viszont számos architektúrális változás és technikai tökéletesítés vár ránk a Nehalem révén. Lássuk, hogy mely részleteket illik felsorolni az új család kapcsán.

A Core i7 sorozat tagjai több magra támaszkodnak, ezek száma 2 és 8 között mozog majd. A háromcsatornás beépített DDR3-memóriavezérlő eleinte 1333 MHz-es modulokat kezel majd, a Quick Path Interconnect (QPI) buszra támaszkodva - az FSB végleg távozik a színpadról. A QPI támogatja a többszálas üzemmódot, valamint az SSE 4.2 utasításkészletet. A gyorsabb példányok három különböző gyorsítótárra támaszkodnak majd, a 64 kB L1 cache-t magonként 256 kB másodszintű egészíti majd ki, mindezt pedig megfejelik egy méretes, 8 MB-os L3 gyorsítótárral.

A cache gyorsabb elérése, a párhumazosítás, illetve a felszín alatti további változtatások révén a cég szerint az új chipek 20-50 százalékkal is meghaladhatják a mostani Penryn generáció tagjainak teljesítményét. Az év vége felé várható első tesztekből kiderül, mennyire igazak a házon belüli adatok.

Az Intel azóta hivatalosan is bejelentette az új elnevezést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sippie #38
    hogy a faszomba került ide már megint a politika mint téma?
  • RealPhoenixx #37
    Nexus6: jah, es akkor meg sem emlitettem a synergon ceg volt tulajait, akik komolytalannak gondoltak azt, hogy nem muszaly nekik eladni a sajat ceguket, majd felszalltak egy "magan"-repcsire, s lam, veletlenul lezuhant :)

    De lehetne itt egy rakat peldat felsorolni, mondjuk pl azt is, hogy ott voltak anno az un. karpotlasi jegyek.
    Nagymamamnak volt kozel 2.000 negyszogol telke cegleden.
    Amikor jottek ugymond karpotolni, koteles volt elfogadni 1996-ban 10.000 FT-t, es akkor csak az egyik csaladi tulajdonrol beszeltem, de voltak ennel szebb karpotlasok is :)

    /van aki azt mondja rendszervaltas gyanant: "kommunizmusbol, demokratikus allamma lettunk", en pedig azt mondom: "kommunizmusbol, kommunista allam lettunk, meghozza olyan, amelynek befolyasos szemelyei a kommunizmusban kitermelt éra (amely mar onmagaban selejt volt) selejtjei"/
  • RealPhoenixx #36
    Nexus6: amit ideztel tolem, az ugy vagyon ertelmezve: ok ezt mondjak :)
    /Aztan, hogy ki az aki elhiszi?? Lasd: fanatikus mszp-sek/ :)
  • NEXUS6 #35
    "...hogy hogyan kell semmibol penzt csinalni, de azt nagyon,..."

    Hát ebben abszolúte tévedsz!!!
    Nem azt mutatják, hogy hogyan kell semmiből pénzt csinálni, hanem hogy hogyan kell a közvagyonból magánvagyont csinálni, akkor amikor a spontán privatizáció (pofátlan illegális lopás) kora már a múlté.;)))

    Amúgy marha könnyű kókáskodni, aztán jól beszolni mindenkinek (lásd: "a lakosság 90%-a pénzügyi analfabéta") akkor amikor kapom az állami megrendeléseket számolatlanul, csak győzzem írni a sok számlát a hatalmas szolgáltatásaimról.lásd
  • RealPhoenixx #34
    MINDENKINEK!

    Vegyetek olcso DDRII-es ramot, nyomjatok be 8G-t a gepbe, hasznaljatok 64 bites oprendszert, es tegyetek fel olyan progit, amivel tudtok ramdisket csinalni.
    Ha eddig eljutottatok, akkor minimum 1G ramot adjatok ramdisknek, es a kompjuter tulajdonsagai gombra klikkelve valasszatok ki a specialis beallitasokat, es ha eddig eljutottatok, akkor jocskan kozel kerultetek ahoz, hogy fain gyorsnak erezhessetek a gepeteket, vagyis>

    A ramdriven csinaljatok egy temp konyvtarat, majd:
    A kornyezeti beallitasoknal a TEMP es TMP sorokat editaljatok, es adjatok meg a ramdrivere keszitett tempkonyvtarat (pl: L\Temp).

    Majd jo szorakozast a gepetekhez :)
  • RealPhoenixx #33
    Lehet regebb ota ismeri o meg a piroska meg a piroska kolke (aki az o felesege) az ipod-ot.
    A GOND: Csupan azt mutatta meg ennek az orszagnak o es a veressegu pavian haverja (es mas, kis majom haverja), hogy hogyan kell semmibol penzt csinalni, de azt nagyon, most pedig vakarjak a fejuket ezek a segghulyek, hogy miert csinaljak masok ugyanazokat a kis geci huzasokat, mint amiket ok csinaltak, s most csak ezt mondjak: ezek kart okoznak (tolvajok)
    Mikor pedig ok csinaltak, akkor azt mondtak: okosak voltunk, ugyeskedtunk, etc ....

    Szval gyurcsanyi es kore igy hasznalja az ipod peldat:
    iiiii de igyisek vagyunk
    iiiii de ihes vagyok (ez nala azt jelenti: mar megint lophatnekom van!)
    iiiii de iigazat mondtam ennek a csocseleknek
    iiiii de iingerem van egy iigazi apro piinara (ertsd igy: anyosat jobban szereti dugniiiii)
  • Carbuncle #32
    Nyilván ugyanazt a célt szolgálja majd az L3 cache, amire az AMD -nél is használják: a processzormagok közti gyorsabb kommunikáció végett. Az L2 cache mérete itt azonban eléggé gyengusznak tűnik! Ami még elszomorítóbb: ha nem volna a piacon az AMD az erős 4magos procikkal, akkor tutira legalább 20 lepedővel többet merne elkérni az Intel még a Q6600 -ért is (ha tehetné, még ennél többet is képes lenne).
  • kvp #31
    "tudnál dobni vm linket ahol utánaolvashatok?"

    http://www.design-reuse.com/articles/15699/ddr3-ddr2-interfaces-migration.html

    Tehat a ddr3 mar alapjaban is nehezebben tamogathato mint a ddr2 tisztan a nagyobb sebessege miatt. Ehhez jon hozza az, hogy a ddr3 egy autokalibracios rendszert alkalmaz, ami csak akkor mukodik, ha a kalibralt erteket a cpu es a chipek is kepesek tartani. Ez homersekleti ingadozas (melegedes) eseten nem teljesen biztosithato. A cpu-ba epitett memoriavezerlo elveszi a tuning funkciok jo reszet is, mivel vagy jo egy ram az adott cpu-val, vagy nem. Az intel-re nem jellemzo, hogy minden cpu-ja eseten szabadon lehessen allitgatni a szorzokat. A fenti cikkben is le van irva, hogy csak ddr3-1333-ig lesz tamogatva a ddr3-as szabvany. Egy eszaki hid kepes lenne forditani ket sebesseg kozott, bar az igy nyerheto elony ekkora sebessegeknel mar elveszik a hid kesleltetesen. Mindezek mellett en tovabbra is fenttartom, hogy egy pcie/qpi-s memoriabusz sokkal jobb lenne, bar bonyolultabb vezerlot igenyelne a memoriachipekben.

    ps: Sok olcso memoria hibas keslelteteseket ad meg. Pl. nemreg lattam kingmax memoriat, ahol az spi adatokban 5-4-4-es kesleltetes volt megadva, viszont a chipeket gyarto ceg oldalan 5-5-5. A problemas gep fagyasai azonnal megoldodtak, amint az idozites a jo ertekre lett beallitva. Ddr3 eseten a lancolt adatvonalak es a 3 csatornas vezerles miatt mar nem ket modult kell osszehangolni es ugy tartani, hanem minden modulon minden chipet kulon kell kalibralni, tovabba nem 2 hanem 3 egyforma modul kell. Ennek ellenere szerintem jo dontes volt a memoriavezerlo integralasa a cpu-kba, bar a tobbchipes teljesitmenye csak akkor less megfelelo ha a qpi kepes gyorsabban dolgozni, mint 3 csatornanyi ddr3.
  • NEXUS6 #30
    "(Nem mellesleg Gyurcsany gyengeelmejusegerol az tanuskodik, hogy anno mikor az illegal dolgokat alairta az ipod mintajara, nem azt irta, hogy: iGyurcsany, hanem azt, hogy: Gyurcsanyi) *hehehe*"

    De csak azért irta az i-t a neve végére mert az illegálist meg extra i-velkezdte, szal helyesen: Gyurcsány, és természetesen: legális dolgokról van szó!;D
  • RecoPhile #29
    i7=7. generáció vagy mi ez?