Gyurkity Péter

Név nélkül adja ki felhasználóinak adatait a YouTube

Sikerült közös nevezőre jutnia az egymással pereskedő Google és Viacom cégeknek, így a videókat feltöltő és azokat megtekintő felhasználók adatai között nem szerepel majd a teljes név. A viaskodás azonban várhatóan folytatódik.

A keresőcég által kiadott hivatalos közleményből kiderül, hogy a bíróságon egymás torkának ugró feleknek sikerült egy fontos pontban megállapodniuk. Erről ugyan már korábban valószínű lehetőségként számoltunk be, a döntés azonban csak most született meg, ennek eredményeként pedig a Google elkerülte a felhasználói nevek kiadását. Néhány egyéb, hasonlóan fontos részletet is tisztáztak a bíróság segítségével.

Arról tehát a Viacom lemondott, hogy a felhasználói neveket is megkaparintsák a videók és az azokat megtekintők adataival együtt. A teljes anyag név nélkül kerül majd átadásra, így a cég annyit tudhat meg belőle, hogy hány alkalommal és milyen IP-címekről töltöttek fel és néztek meg egyes videókat. Ez számukra igen fontos abban a tekintetben, hogy igazolják az illegális másolatok túlnyomó többségét, ezzel is alátámasztva korábbi állításukat, miszerint a YouTube oldalain elharapózott a jogsértő felvételek terjesztése. Korábban ők egymilliárd dollárt követeltek, majd pedig azzal a kritikával néztek szembe, hogy megsértik a felhasználók személyes jogait, jóllehet azt egyetlen alkalommal sem jelentették ki, hogy személyes adatokra tartanának igényt.

A Google emellett azt is elérte, hogy a felhasználók személyes használatra szánt, saját videóik, a keresőtechnológia, valamint a szintén a cég által használt videóazonosító eljárás ugyanígy elkerülje az átadást. Erre a Viacom igényt tartott, ám a bíróság szerint mindez nem szükséges és ebben a kérdésben a Googe érvelését fogadták el.

Az ügyhöz közel álló források szerint azonban a vita ezzel még nem ért véget. A keresőcég például állítólag megtagadta, hogy a saját alkalmazottainak adatait is kiadja, ezzel pedig a Viacom azt szeretné bizonyítani, hogy a cég maga is támogatja a kalózkodást. Arra viszont már nagyon is kíváncsiak a keresőcégen belül, hogy a Viacom munkatársai miket töltöttek fel, hátha kiderül, hogy számos általuk kifogásolt anyag a cégen belülről származik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • balage187 #7
    "a videókat feltöltő és azokat megtekintő felhasználók adatai között nem szerepel majd a teljes név."

    Haha. Megis honnan a francbol tudnak a teljes nevemet?
  • Wittgen #6
    Nemsokára jön majd, hogy mocskos cyber-terroristák vagyunk, mert ugyanazt a levegőt szívjuk, mint a bűnözők.
  • remark #5
    "Mindenesetre a YouTube ezután lehúzhatja a rolót : senki nem fog ezután az oldalukra feltölteni ill. videókat megnézni!"

    Lehet hogy pontosan ez volt a cel?
  • redfish #4
    Ki az a hülye, aki a netre (ilyen oldalakra!) a saját nevével regisztrál?! 8-o
    Amúgy meg a 99% nem is regisztrált a YouTube-ra, mert a videók megnézéséhez nem kell regisztrálni. Na, az IP-címünkkel meg tehetnek egy szívességet...
    Nem hiszem, hogy megéri bárkinek többmillió ember IP-címét kinyomozgatni, a Szolgáltatónk sem örülne, ha neki kellene kilistázni minden ügyfél személyes adatát.
    Mindenesetre a YouTube ezután lehúzhatja a rolót : senki nem fog ezután az oldalukra feltölteni ill. videókat megnézni! Megérdemlik!!!
    Azért az is eszméletlen, hogy a YouTub-on tárolt videókat bármelyik más weboldalra be lehet linkelni, tehát sokmillió ember nem is a YouTube oldalán kattintott a videóra, sokan nem is tudhatták, mi van kirakva eléjük...
  • NessieGraf #3
    Én a netre képemet sehova, nevemet ahol muszáj. Ezeknél sose lehet tudni, hogy mikor lesz tilos, ami tegnap kötelező volt.
  • Tetsuo #2
    A Youtube-ra soha nem adnam meg a sajat nevem, az tuti!
  • bmw #1
    Ha megnezek vmit a youtube-on, nehogymar "kaloz" legyek