Gyurkity Péter

Kiadja felhasználóinak adatait a YouTube

Nem mintha lenne más választása az illetékeseknek, miután a Viacom által indított 1 milliárd dolláros perben a bíróság erre kötelezte az üzemeltető céget. A Google a kiadás előtt anonimizálná a naplófájlokat.

A friss híradások szerint az ügyben eljáró szövetségi bíró a felhasználói adatok átadására kötelezte a keresőcéget, miután helyt adott a Viacom társaság korább kérelmének. Utóbbi elsősorban arra kíváncsi, hogy a népszerű videómegosztó portál látogatói pontosan mely szerzői joggal védett tartalmait tekintették meg és milyen IP-címről. Azt még nem tudni, hogy az adatok birtokában milyen ellenlépéseket terveznek.

Emlékeztetőül: a Viacom tavaly májusban indította meg a pert, főként azt sérelmezve, hogy az oldalon egyre-másra jelennek meg saját műsorainak egyes részletei. Ez szerintük bőven kimeríti a szerzői jogsértés fogalmát és mivel a feltöltött felvételeket kalózmásolatnak tekintik, elégtételt követelnek a Google-tól. Jellemző, hogy a portálról időről-időre eltávolítják ezeket a felvételeket (így például a Jon Stewart vezette The Daily Show műsorszámait), míg eközben például a CBS fennhangon hirdeti és maga teszi elérhetővé a Craig Ferguson által fémjelzett Late Late Show csaknem teljes adásait.

A Comedy Central és az MTV gazdája most örülhet a döntésnek, mivel megkapják a felhasználók adatait. A Google összesen mintegy 12 terabyte adatot lesz kénytelen átadni, ám az ígéretek szerint ezekből először eltávolítják a felhasználók nevét és email címét, a társaság tehát egyedül a megtekintett videók elérhetőségét és a látogatók IP-címét kapja majd meg. Nagy kérdés, hogy mire mennek majd ezzel, illetve hogy egyáltalán milyen ellenlépéseket terveznek, erre utaló információ ugyanis még nem került ki a cégtől.

A Google csalódottan vette tudomásul a döntést, egyelőre annyit közöltek, hogy időt kérnek a Viacomtól a naplófájlok módosításához és a nevek és email címek eltávolításához.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Yv@n #27
    Halihó.
    Mióta regisztrálsz video anonym megézéséhez?
  • madafakk #26
    hát szerintem ha a google kitart és fellebbez (biztos nem fogják hagyni a dolgot), de ha még a rengeteg felhasználó is csatlakozik hozzájuk, olyan nagy dolgot nem tudnak elkövetni ellenü(n)k....ha a torrentoldalakat nem tudják bezáratni, sőt, még ők nyerik a pereket, akkor a youtubenak sem kell sokmindentől tartania...
  • bvalek2 #25
    A jelenlegi szerzői jogi szabályozás kultúra és emberiségellenes. Nem tudjuk megosztani egymás közt a dalainkat, történeteinket, mert arctalan monopóliumok kezében van a terjesztésük és a bemutatásuk joga. Csak beszélni tudunk róluk, szájhagyományra vagyunk kényszerítve. Amit ki sem adnak, abból csak néhány kópia van, stúdiók nem publikálják mert nincs rajta haszon, addig ülnek rajta, mire szétrohad a celluloid a raktárukban. Mire lejár a 70 év, egy kupac por marad belőle. Költők, zeneszerzők, kiváló szinészek művészete válik az enyészetés és a feledésé... :(
  • ChaosTeam #24
    Halló, te mit olvasol?

    "utóbbi elsősorban arra kíváncsi, hogy a népszerű videómegosztó portál látogatói pontosan mely szerzői joggal védett tartalmait tekintették meg és milyen IP-címről."

    Kiemelem "tartalmait TEKINTETTÉK meg" és nem "töltötték fel", "osztották meg" ...

    A megtekintést mifelént a látogatók végzik és nem (csak) azok, akik feltöltik a videót...


    Értelmezési képzavar valóban lehet, hogy van, kérdés kinél...
  • hdo #23
    Enyémet aztán meg nem mondja, legtöbb ilyen helymeghatározó szerint hol gyöngyösfalun, hol szombathelyen lakok, valójában meg még a közelükben sem! :D
  • Yv@n #22
    Látom akad még itt némi értelmezési képzavar.

    Youtube felhasználók adatai esetén nem az anonym megtekintőkről van szó, hanem a feltöltőkről. A feltöltést ugyebár account-al rendelkező userek végzik.
  • lamer the true #21
    Nagyon egyszerű vannak olyan szerverek, amik nem logolják a forgalamt tehát ha ilyenen keresztül netezel, SOHA! nem kaphatnak el. Ez lehet proxi, vagy egy átjáró. Ennyi.
  • Amergin #20
    Új Világ Rend
  • ziipp #19
    Elvileg ez nem lenne illegális, de ha elegendő pénz tornyosul valami mögött, megszületik a törvény. Így megy ez.

    Sajnos ezek az emberek képtelenek megérteni az Internet megjelenésének hatásait, és kapálóznak, hátha bejön. Viszont aggasztó az eredményességük. Régebben azt hittem, hogy nem, nincs az az Isten, hogy a netet megfogják. Úgy látszik, van. Kb. 5 évvel ezelőtt mondtam, hogy a határtalan wareznek van még 10 éve, utána véget ér az "aranykor". Felezőnél vagyunk. De ha mi, a nép, nem ijedünk meg, sokat nem tehetnek ellenünk. Lebotozzuk a géppuskásokat. :)

    Szerintem a proxyt vissza lehet fejteni, a szolgáltató pedig naplózza még a dinamikus IP-t is, szóval ez sem használható az elrejtőzésre. Vannak még trükkök ezen kívül, de nem tudom pontosan hogy működnek.
  • Rincewind #18
    Craig Ferguson nagy arc; altalaban dolok a rohogestol, amikor nezem. Erdemes lecsekkolni a palit. ^^