Napi Online

Idejétmúltak a netre készült bankkártyák

A folyószámlákhoz kínált nemzetközi plasztikok kivétel nélkül alkalmasak arra is, hogy birtokosuk vásároljon a világhálón. Ennek ellenére - elsősorban a biztonságra tekintettel - több hitelintézet is kidolgozott kifejezetten netre való kártyát.

Az OTP-nél a virtuális MasterCard típusú plasztikhoz kapcsolódik egy úgynevezett webkártyaszámla, amely kizárólag az interneten végzett tranzakciók ellenértékének kiegyenlítésére szolgál. A CIB 2004-ben bővítette kínálatát az internetkártyával, amelyhez szintén elkülönített kártyaszámla tartozik. A kártyával - hangsúlyozták a banknál - csak ez az elkülönített kártyaszámla érhető el, így mindig egyszerűen figyelemmel kísérhetők az internetes vásárlásokra fordított összegek. A kártyaszámlára elegendő csak a vásárlást megelőzően átvezetni az internetkártyával elkölteni kívánt összeget, ami a netbankon keresztül bármikor könnyedén megtehető.

Az Erste Banknál 2006 decembere óta érhető el a virtuális bankkártya, mely bármely számlacsomag mellé igényelhető. A kártyán nem jelenik meg a Visa logó, hátoldalán nem szerepel sem mágnescsík, sem aláírósáv, nem kapcsolódik hozzá PIN-kód sem, így a kártya esetleges elvesztése esetén sem lehetséges azt normál elfogadói környezetben használni. A bankkártya kizárólag interneten használható, így minden tranzakció banki engedélyhez kötött. A pénzintézet a virtuális kártyához napi használati alaplimitértékeket határozott meg. A virtuális kártyához alapbeállításként egy forint napi vásárlási lehetőség kapcsolódik, amelyet vásárlás előtt TeleBankon keresztül, időzáras limitállítás keretében lehet módosítani. A virtuális kártyához napi 5 vásárlási tranzakcióra szóló limit is kapcsolódik. Ezt szintén TeleBankon keresztül lehet módosítani. A kártya - tudtuk meg - nagyon népszerű az ügyfelek körében, főleg a fiatalabb korosztály használja.

Aki nem eseti jelleggel, hanem sűrűbben vásárol az interneten, annak hasznos lehet e célból egy internetkártyát - fejtették ki az Allianznál, ahol még nem kínálnak ilyet - igényelni. A netplasztikot fontos kiegészítő terméknek tartják, ami azonban az ügyfélkörükben egyelőre csak kis számban lenne értékesíthető. A potenciális használók számának növekedésével - tudtuk meg - elképzelhető, hogy ez a megoldás a jövőben szerepet kaphat termékpalettájuk bővítésében.

Nem mindenütt vélekednek azonban ennyire kedvezően a netes plasztikról. A K&H-nál éppen kivezetik ezt a terméket. A bank már három éve felhagyott az értékesítésével, de mivel a lejárati időt öt évben szabták meg, ezért a netkártya 2010 októberének végén tűnik végleg el a kínálatukból. A Budapest Banknál és a Raiffeisennél is úgy vélik, hogy a világhálós vásárlások biztonsága egyéb módszerekkel (mobilbank, külön számla megnyitása) is megteremthető, a netplasztik így felesleges.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint 2007-ben az előző évi közel másfélszeresére nőtt az internetes vásárlások biztonságát növelő, úgynevezett virtuális kártyák száma. Ezek száma azonban így sem túl nagy, összesen 162 ezer volt. Interneten egyébként MasterCard- vagy Visa-plasztikokkal összesen 925 helyen lehet vásárolni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zotya84 #13
    na ez volt a gond, nekem nem azonos a két lejárati idő, mivel az alapkártyám kétéves volt mikor szlacsomagot váltottam, és így egy évvel később jár le a webcard mint a sima. (az okát ne kérdjétek, nem is lényeg, és így most már működik)

    (Már csak az érdekel, hogy a confirm-code mikor jön meg, mert sms-t nem kapok, netbankja ugye nincs, én meg most használnám először, és eddig szlakivonaton sem láttam.)

    Köszi a helpet eddig is.
  • Laci082 #12
    Nekem meg sima számlához van MC kártyám, azt használom, illetve élettársam AMEX hitelkártyáját (utóbbit kifejezetten csak internetes vásárlásra kértük). Kicsit túlzásba viszik ezt a biztonságot. Ha az ember nem áll neki megadni a kártyaszámát minden csöves "webáruházban", hanem értelmes helyről vásárol, akkor minimális a visszaélés esélye. Legbiztonságosabb persze a PayPal, hiszen akkor a kártyaszámot csak nekik kell megadni, és elég sok helyen elfogadják. Minden értelmes bankban sima folyószámlához is be lehet állítani limitet, szóval ez se valami webkártya exkluzív szolgáltatás. Tehát igazából nem értem mi az értelme, azon kívül, hogy újabb lóvét húzzanak le az ügyfélről a bankok.
  • L3zl13 #11
    Ahogy már más is írta: MC, lejárati idő mint az ugyanehhez a számlacsomaghoz tartozó bankkártyánál és CVC-t meg elvileg adnak hozzá kis papíroson...
  • foregister #10
    már miért lenne idejemúltak? A netes kártyáknak az a lényegük ha ellopják a számot akkor ne tudják utána használni, ugyanis csak akkor vezetek át a netkártyához tartozó számlára pénzt ha szükséges. Abban reménykedem, hogy a PayPal bevezeti az EU-ba is azt az opciójukat, hogy online generálhatsz limitált érvényességi idővel rendelkező (tehát dinamikus) kártyaszámot a paypal számládhoz, vásárolhatsz velük bárhol ahol nincs paypal (persze csak online) esetleg egy magyar cég elkezdene ezzel foglalkozni. Bár, mire ez megtörténne addigra már a magyar online boltok is felismerik a paypal adta lehetőségeket és integrálják a rendszerükbe.
  • endyyyy #9
    Nekem CIBes netkártyám van. Már többször használtam weben közvetlenül és Paypal-on keresztül is gond nélkül. Amúgy ez Mastercard.
  • aDannyBoy #8
    MC-ként működik, a lejárati ideje pedig azonos azzal a kártyával, ami mellé kaptad
    a CVCt is megkaptad hozzá elméletileg, van ahol kérik, de pl a netpincérnél (k&h) még az sem kell

    ha nem megy hívd fel a direktet és ellenőrizd újra az adatokat, pl én is elnéztem egy számot és azért nem ment először.
  • Zotya84 #7
    Nem tudom, neked mi van, én a fekete sima otp-s webcard-ot kaptam. (Jelzés nélküli.) Ha MC nek próbálom, a bank visszadodja, ha Visa, akkor meg nem felel meg neki a kártyaszám. Na akkor vmi ötlet, hogy mit is próbáljak meg véle? Előre is köszi.

    (Van már fent egy MC, és egy Visa kártyám is, két banktól, úgyhogy tudom hogy kell, ezért kérek tippet, hogy te hogy csináltad? Vagy neked másmilyen kártyát adtak?)
  • Zotya84 #6
    Akkor asszem kipróbálom, csak ugye nincs rajta kártyatípus...
  • L3zl13 #5
    Nekem működik PayPal-en a webkártyám.
    Vásároltam is már vele PayPalen keresztül.

    Először mikor megkaptam (X évvel ezelőtt) nem adták meg hozzá a CVC2 kódot, de aztán bementem a bankfiókba, és kiadták azt is.
    Utánna már nem volt gond.
    Most, mikor a normál kártyám lejárt, ezt is cserélték, és rendesen adták mellé azt is.
  • Zotya84 #4
    És tök jó, paypalba nem tudom beregelni az otps kártyámat mert nincsenek normális azonosítói (netes szlacsomaghoz adott)... hurrá, megérte.