Berta Sándor

Gesztusokkal irányított reklámtáblák

Az óriásplakátokat és a neonreklámokat hamarosan felválthatják az interaktív, a járókelők jelzéseire reagáló interaktív hirdetési kijelzők.

A Reactrix Systems és a Samsung egy olyan eszközt fejlesztettek ki, amelyen a Hilton szállodaláncot reklámozzák világszerte. Az 57 colos képernyő "látja" az utcán sétálókat, még akkor is, ha azok 4-5 méterre haladnak el mellette. A kijelző felismeri az emberek kézmozdulatait és lehetővé teszi, hogy egyetlen mozdulattal bárki elindíthasson egy játékot, menükben kereshessen vagy térképszolgáltatásokat érjen el. "Az iPhone-nak és a Wii-nek köszönhetően az emberek sokkal nyitottabbak arra, hogy a gesztusaikkal irányítsák a technikát" - nyilatkozta Matt Bell, a 2001-ben alapított Reactrix alapítója.


Néhány amerikai áruház padlóján már elhelyezték az újfajta reklámhordozókat és a fogadtatásuk meglehetősen pozitív volt. A rendszer alapja egy kijelzővel összekapcsolt kamera, amely felismeri a járókelők testét és annak jeleit. Egy képfelismerő algoritmus megpróbálja értelmezni az emberek gesztusait. A kamerát egy infrakészülék egészíti ki, amely segít, hogy a kézjelek akár rossz látási körülmények is felismerhetők legyenek. A megoldás 2,5 cm pontossággal dolgozik. A rendszer a kamera által összegyűjtött információkat egy célprocesszorhoz továbbítja, amely kiértékeli azokat, majd a fő munkát egy a Reactrix által kifejlesztett algoritmus veszi át. Ez megkülönbözteti egymástól a személyeket és a tárgyakat, illetve képes megmutatni, hogy például egy pár kéz a kézben sétál-e az utcán.


A Hilton-szállodaláncnak leszállított első képernyők lehetővé teszik a hotelvendégek számára, hogy a gesztusaikkal egy játékot indítsanak el, megtudják, mely látványosságok találhatók a közelükben és hogy a központi adatbázisból további információkat kérhessenek le. A megoldásnak köszönhetően a járókelők úgy érezhetik, hogy szinte maguk is a reklámok részévé válnak és nem csak passzív szemlélők. Mindez azonban még csak a kezdet, a Reactrix mérnökei máris újabb megoldásokon és még tökéletesebb interaktív reklámtáblák létrehozásán dolgoznak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NNor #11
    Remark: a hitelpénzzel kapcsolatabn egyetértek veled, én a "Money as Debt"-et magyarul láttam "A pénz mint adósság" címmel (az ezvankiado.hu-tól lehet megrendelni), és szívesen beszélnék róla veled magánban, légyszi írj nekem a nor kukac freemail.hu-ra.
  • remark #10
    En ertem hogy mi a problemad, es megertelek. Nagy tapasztalatom van azon a teruleten hogy mivel megyek az "atlagember" agyára. ;-)

    De egyreszt az ellen nem tudsz semmit tenni hogy bizonyos, egyre nepesebb tabornak a "hivatalostol" eltero a velemenye meg olyan alap dolgokban is hogy elonyunkre valnak-e a reklamok vagy sem, masreszt en komolyan gondolom mikor azt irom hogy nincs olyan hogy dolgok nem fuggenek ossze a vilagban. Minden osszefugg, es ez a hir pl. megint egy olyan ujitasrol szamol be ami nem segit megoldani a problemainkat, hanem pont ellenkezoleg, gerjeszti azokat. Es egy ido utan az ember nem birja tovabb, es leirja, hogy most mar legyen eleg.

    Es inkabb itt puffogjak es eresszem ki a gozt (gondoljak kedves vezetoink) mithogy az utcara menve koveteljem azon jogomat hogy valahogy mashogy hallathassam a hangomat. ;-) Mert mashogy is kellene tudnom hallatni a hangomat, ugy ahogy a befolyasos, penzes, elojogokkal rendelkezo emberek tehetik meg. Igy, hogy itt "kiabalhatok", legalabb a szolasszabadsag, eselyegyenloseg es demokracia illuzioja megmarad szamomra.

    Jaj de megint elkalandoztam, nem is ez volt az eredeti tema. Dehat minden mindennel osszefugg... ;-)
  • muerte2 #9
    Lehet kicsit tul reagalltam a dolgokat csak idonkent besokallok attol, hogy ha valamilyen technologiai ujdonsagrol van szo valahol akkor nehanyan azonnal el kezdik tamadni, hogy ez azert rossz mert es belekevernek teljesen felesleges dolgokat. Ennyi erovel a filmes hirekhez is lehetne irni, hogy miert csinalnak filmeket, ha az alapanyag eloallitasa maga is kornyezetszennyezo, stb. Az hogy ide ir valaki az is kornyezetszennyezo, leven, hogy elektromos aramot hasznal fel hozza es kornyezetszennyezo alapanyagokbol keszult eszkozoket. Nem erdemes sztem belemenni.
  • remark #8
    En sem allok neki fikazni azokat akik szerintem irnak a temahoz nem tartozo hulyesegeket.

    Egyebkent meg a velemenyedet nagyra ertekelem, megpedig azt hogy szerinted a kornyezetvedelem es a felemlegetett penzugyi problemak nem ide tartoznak (amik egyebkent ide tartoznak, max szerinted nem). Ha fikazas nelkul irtad volna le, akkor meg ragalni is lett volna kedvem hozza. De talan pont ezt akartad elkerulni. Elerted amit akartal.
  • muerte2 #7
    Miert kell minden cikk kapcsan ilyen hu de melyen szanto marhasagokat irogatni?
    Speciel a cikkben nincs szo kornyezetvedelemrol, jelen esetben en le is szarom. Az nem ide tartozik.
  • remark #6
    Nem sokan latjak at azt az egyszeru osszefuggest, hogy a gazdasagi novekedesnek (melynez a reklamok tevekenyen hozzajarulnak) nincs mas szerepe mar evtizedek ota, minthogy a novekvo hitelpenzmennyiseg okozta karos hatasokat ellensulyozza.

    Egy masik megfogalmazasban:

    "A problémák végső oka, a pénzmennyiség exponenciális növekedése. Ha ez a pénzmennyiség nem kerül hitel formájában vissza a gazdasági életbe, akkor gazdasági visszaeséssel, sőt válsággal kell számolni. Ha viszont visszakerül, akkor folytatódik az eladósodás és az értéktermelők elszegényedése. Ez gazdasági-társadalmi összeomláshoz vezethet. Ha pedig ennek elkerülése végett fokozzuk a termelést, akkor sajnos ökológiai katasztrófával kell szembenéznünk."

    Ennek a kettos jateknak, a vilagvalsag bekovetkeztenek gazdasgi novekedessel valo ideiglenes elhalasztasanak, celja - kezdem azt hinni, hogy - nem mas, minthogy mikor bedol a vilaggazdasag, akkor minel nagyobbat zuhanjon es minel melyebbre. Azaz a megzuhanas pillanataban mindel tobb legyen a kevesek kezeben es minel kevesebb a tobbiek kezeben.

    A reklamok, de meg a Windows Vista is (lasd masik topikon az ertelmetlen vitat) e cel erdekeben letezik. Es ez egy alattomos, gonosz cel.
  • meszi3 #5
    Amikor ilyen hírt olvasok mindig az jut eszembe elöször, vajon nálunk(gyk Magyarországon) mennyi ideig maradna ez épen?
    a, 1 óra
    b, 1,5 óra
    c,egy etnikum putrijában köt ki mint nagyképernyős TV
  • HUmanEmber41st #4
    Mennyire jó, h nekem nem kell Hilton szállodában reklámokat néznem...
    A reklámok a fogyasztói társadalom életben tartói.
    A fogyasztói társadalom pedig az iszonyatos környezetszennyezésért, ökoszféránk megmérgezéséért.
    Kell ez nekünk???
    Biztos???
  • shenmuedc #3
    De jó is ez a sok reklám! Tegyenek a szemhéjunkra is lcd-t és eljön a Kánaán!
    És ha ebbe növesztünk fel egy generációt nem is sírnak miatta mert nem ismernek alternatívát. Hú de nagyon jó lesz!
  • Thrawn #2
    Én is erre gondoltam, azután eszembe jutott, hogy biztos bedobna egy óvszerreklámot.