SG.hu·

A Facebook látogatói nem kérnek a reklámokból

Egyáltalán nem örülnek a Facebook tagjai, hogy két hete már hirdetések is láthatók a világ egyik legnépszerűbb közösségi portálján.

Az oldal üzemeltetői két héttel ezelőtt döntöttek úgy, hogy kísérleti jelleggel megnyitják a honlapot a reklámügynökségek előtt. A cégeknek lehetőségük nyílik a Facebook regisztrált tagjai online mozijegy-, könyv- és ajándékvásárlási szokásainak a feltérképezésére, a Facebook Beacon nevű kezdeményezés azonban korántsem aratott osztatlan sikert.

Minden internetes vásárlás után egy kis ablak jelenik meg a regisztrált tagok képernyőjén, amelyben arról tájékoztatják őket, hogy a tranzakciót feljegyezték és a rögzített adatokat reklámcélokra használják fel. Ugyan a közösségi portál működtetői minden egyes esetben a felhasználók beleegyezését kérik, azonban az egész folyamat túl gyors (az ablak mindössze 20 másodpercig látható, utána eltűnik), így sok embernek még arra sincs ideje, hogy rendesen tanulmányozza a megjelenített információkat, emiatt inkább automatikusan elfogadják a tájékoztatókat.

Máris számos internetező és adatvédelmi szakember, valamint az egyik legismertebb amerikai civil szervezet, az Electronic Frontier Foundation (EFF) is bírálta a megoldás miatt a Facebookot. A MoveOn polgárjogi csoport pedig még online petíciót is indított az adattárolás beszüntetésére, mondván, az sérti a látogatók személyes jogait. A tiltakozó levelet eddig 3000 regisztrált tag írta alá. A közösségi portál egyik szóvivője viszont megvédte az eljárást, mondván az oldal továbbra is ingyenes, vagyis a reklámok miatt a felhasználóknak nem kell plusz díjakat fizetniük.

Korábban egyébként már napvilágot láttak olyan vélemények, miszerint nem véletlenül voltak eddig reklám-elutasítók a nagy közösségi oldalak. Ennek oka, hogy sok honlap üzemeltetője attól félt, hogy amennyiben enged a reklámügynökségeknek és hirdetéseket jelentet meg, elveszítheti a felhasználói táborát vagy annak egy jelentős részét.

Nos, ez még nem következett be, de az biztos, hogy ezzel a lépéssel a Facebook nem lett népszerűbb az internetezők között.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© sathinel2007. 11. 23.. 23:16||#7
Én pont ezt mondtam. Az számomra ugyanolyan undorító hogy küldözgetnek levelet a szokásaim alapján, vagy ilyen reklámok ugranak fel. Ha keresni akarok valamit, akkor láthassam, de addig minek? A reklámok miatt van egyre kevesebb TV-nézõ, és ezek az oldalak amik szemetelnek ezért félnek hogy elmennek az emberek jogosan. Ha utánnanézel azokban az országokban ahol internetelérés nagyon magas a népesség körében, ott sokkal kevesebbet nézik a TV-t. Tehát ha nagyon rááll valaki a reklámokra, akkor megadja a lehetõséget egy másik feltörekvõ cégnek, hogy odamenjenek az emberek.
© angyi2007. 11. 23.. 17:29||#6
eddig is voltak reklámok, arról van szó hogy most a szokásokat is rögzítik..ez ellen tiltakoznak. legalább olvassátok el mielõtt lefikázzátok a világot
© sathinel2007. 11. 23.. 15:49||#5
Akiknek bejön az iwiw, és társai azoknak tök mindegy hogy reklámot látnak vagy nem. Be sem tudja nagyrésze állítani az adblock, és egyébb progikat. Akik meg értenek a gépekhez, azok tudnak is keresni a neten. Tehát ha kell valami akkor lássak csak reklámot egyébként meg megyek más oldalra ahol meg lehet ugyanazt csinálni. milliónyi oldal közül választhatsz ha tudsz angolul. Egyébként nem azzal van a gond mikor egy oldalon van 2-3 reklám, amik normálisan nem a cikk közepén mozognak. A gond azzal van hogy teleszemetelik az oldalakat, póstaládádat reklámmal mert nekik ez nem gáz õk csak keresni akarnak. Még nem láttam olyat, hogy ha keresni akarsz egy terméket akkor a szokásaidhoz igazított keresõt láthatsz, hanem szemetelnek.
© Gerygrey2007. 11. 23.. 12:08||#4
Tökéletesen egyetértek. Amíg nem popup és nem hangos, addig bármennyi reklám maradhat. Azokat az embereket, akik mindenféle reklámblokkolót használnak aztán õk hangoztatják a legjobban hogy milyen tökös gyerekek, azokat én is ingyenmunkára kényszeríteném.

Különben eddig is volt már (bújtatott) reklám, pl be lehetett szúrni ilyen "milyen zenét szeretek" widgetet, ami iTunes-vásárlásra mutató linkeket is tett a dalok mellé. Gondolom ebbõl is csurrant-cseppent párezer dollárocska...
© GodBadka2007. 11. 23.. 09:53||#3
"...A közösségi portál egyik szóvivõje viszont megvédte az eljárást, mondván az oldal továbbra is ingyenes, vagyis a reklámok miatt a felhasználóknak nem kell plusz díjakat fizetniük...."

😄 Még jó.
© tnm2007. 11. 23.. 08:54||#2
mondjuk akkor az egy kisebb rejtély, hogy hogyan lett dollármilliomos a facebook-os gyerek, ha eddig nem voltak reklámok, és ugyanígy ingyenes volt a reg.... (vagy a cikk van szarul megfogalmazva, és eddig is volt reklám, csak mostmár az a baj, hogy reklámügynökségek és célzottan hírdetnek? nem vagyok Facebook-on, tehát nem tom, hogy eddig milyen rendszer volt...)
© bunny2007. 11. 23.. 08:31||#1
EZ tipikus. Legyen minden szuper, legyen fejlesztés, tudjon mindent - tehát dolgozzanak a fejlesztõ ezerrel, legyen gyors - tehát legyen alatta bika vas, legyen ingyenes - és rögtön sírnak, ha reklám van.
Megkérdezném az ilyen petíciót aláírókat, hogy tessék már mondani, Ön szeretne a jövõben ingyen dolgozni? Hol tetszik élni, hogy ott ingyen adják a servert talán?
Nem azt mondom legyen tele minden reklámmal, de ha valami ingyenes a látogatónak, és folyamatosan költség van vele - és ne legyünk álszentek, egy ilyen oldallal bizony sok meló van, sok pénzt bele kell tolni a hdw-be - akkor azt valakinek fizetnie kell. Ezek a hírdetõk.

Az más kérdés, hogy a facebook-os csávónak már most is sok pénze van, de ne várjuk már el tõle, hogy ingyen dolgozzon, ruházzon be, stb.