SG.hu·

Lelassulhat a PC-k lecserélési üteme

A friss felmérések adatait látva a piaci elemzők egy része arra számít, hogy a korábbinál ritkábban indul majd meg a személyi számítógépek lecserélési hulláma, így kitolódhat a vállalati és otthoni PC-k élettartama.

Az elemzők az IDC felmérései láttán jutottak a fenti következtetésre, kiemelve a piac jelenlegi helyzetét, amely alapvető változást jelent a korábbi állapotokhoz képest. Fontosnak tartják megjegyezni, hogy a személyi számítógépek szegmense már nem olyan egységes, mint amilyen 4-5 évvel ezelőtt volt, amit mi sem bizonyít jobban, hogy az amerikai recesszió ellenére mégis sikerült növelni az eladásokat.

Az egyik alapvető megfigyelés, hogy a növekedés hajtóerejét ezúttal Ázsia adja, nem pedig az észak-amerikai vagy európai régió. Arról már beszámoltunk, hogy egy év alatt 14,6 százalékkal növekedett a globális forgalom, és összesen 69,5 millió konfiguráció kelt el az év első három hónapja alatt. Az amerikai piac alig 3,5 százalékkal bővült, ám minden régióban folytatódott a mobil számítógépek előrenyomulása, ezek gyártói pedig igyekeznek egyénire szabni készülékeiket, jobban megfelelni a szerteágazó vásárlói igényeknek.

Legalább ilyen fontos, hogy a magánfelhasználók egyre nagyobb szeletet követelnek maguknak a tortából. Ennek két fontos következménye van: egyrészt ők - a vállalatokkal ellentétben - nem vásárolnak hullámokban, másrészt pedig kevésbé szorulnak rá a cserére egy-egy újabb operációs rendszer elkészültekor. Márpedig éppen ez a folyamat lassult le a Windows 95 óta, és a korábbi 3-4 éves életciklus most alaposan kitolódhat, különös tekintettel arra, hogy az elemzők szerint sem a Vista, sem pedig annak első javítócsomagja nem generált a korábbiakhoz hasonló megugrást a forgalomban.

Abban nagyjából mindenki egyetért, hogy a felemás helyzetért az amerikai rossz hangulat a felelős, illetve az a tény, hogy manapság egy-egy új operációs rendszer megjelenése inkább a meglévő gépek teljesítményének megkérdőjelezése miatt veheti rá a tömegeket a váltásra, ez pedig korántsem jelent olyan nagy hajtóerőt, mint a Windows 95 megjelenése annak idején. A 2003-2004-ben megvásárolt konfigurációk (amelyek az ezredfordulóra vett példányokat váltották le) most tovább kitarthatnak, annak ellenére, hogy az eladások tovább növekednek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© KasztnerTokman2008. 09. 16.. 03:34||#29
En most vettem egy hasznalt laptopot 120ért és vista van rajta kibaszott gyors internet exloprer7,8 firefox 3 és google chrome is egy villanas alatt elindul, meg nekem nagyon bejött a vistas style. Megneztem a CNC3TW ugyanannyi fps fut ,ha minden vistas megjelenites maxon van, illetve ha minden minimumon.
Szerintem uj gepre viszont vista kell ,mar csak directx10 miatt is.
Vistanak teljesen mas a memoria kezelése is aminek köszönhetõen gyorsabban indulnak el programok.

© Nightwish0062008. 09. 15.. 21:20||#28
Nem értem nekem hogy nem volt még gondom a vistával ! Biztos kivételezik velem! ;]
© MerlinW2008. 04. 22.. 00:30||#27
1. Hardy még nem jelent meg. RC-k alapján nem beszélünk tényekrõl.
2. Hardy nem véletlenül lesz Dapper óta az elsõ ubi ami 5 éves supportot kap.
3. Hardy telepíthetõ lesz Windows alól (wubuntu)

Human: VMWare linuxon eszeveszett gyors. Majdhogynem gyorsabban fut az xp mint natívan. Egyetlen hátránya, hogy perpill nem igazán tud D3D-t.

Tiny XP nem hivatalos, hanem garázs windows, live szervízlemeznek jó, mondjuk MiniPE-t ajánlom inkább.

"viszont ha már fejlesztettem, miért ne tennék rá vistát?"
Gép1-en ugyanugy fut az XP mint Gép2-õn a Vista. Viszont Gép2-õn az XP 4x olyan gyors lesz. Értem?😊 Mondjuk 4GB feletti memória esetén nem sok más alternatíva van MS téren, mert az XP64 trágya.

XP support 2013
Windows 7 megjelenés 2012-14

A fentiek mintha fednék a Vista létét😊 A Májkroszoft is tisztában van a Vista hiányosságaival😊 Ez olyan mint a kínai cuccok. Mindenki tudja, hogy nem a legjobb, éppen ezért kell eladni belõle minél gyorsabban minél többet😊
© HUmanEmber41st2008. 04. 20.. 13:17||#26
De van egy csomó "új fícsör" is benne😄 😄

Vajon mikor adnak ki olyan live-CDs windózt, ami Ubuntu alatt fut? 😄 😄 😄
© HUmanEmber41st2008. 04. 20.. 13:17||#25
Éppen ezért kiadtak egy "Thiny XP" verziót is ( bár nem reklámozták) ami még az ilyen régi típusú gépeken is elketyeg. A Pistából kiadtak már ilyet? Jah, ez nem érdekük.
Tipikus fogyasztói társadalmi lehúzás az egész...értelme nincs.
© aki kérdez2008. 04. 19.. 19:19||#24
Nem kötekedésképp, de a Hardy (ha nüanszokkal is, de) lassabb mint a Gutsy a tesztek alapján. Ettõl még persze marad sokkal hatékonyabb hardverkihasználás terén, mint a "konkurencia". 😊
© zola20002008. 04. 19.. 13:51||#23
Az én gépem 2002es, azon csak netezek/filmet nézek/dvdt írok, konzolon játszom, mi máshoz kell erõsebb gép?
© olvaso2008. 04. 19.. 13:27||#22
Hát,hogyan kellene értelmezni?? Évente-Havonta cserélni?? ha mûkszi,mûszakilag akkor nincs értelme(kivéve Újgazdagék). Programok-Oprendszer az más kategória,azt mindenki,kedve-pénztárcája-hozzáértése,munkájaszerint,cseréli.
© Molnibalage2008. 04. 19.. 10:27||#21
A mostani konfigom 3 éves, csak a videókari lett egy kicsit táposabb. Az XP jó, nem kell Vista.
© hapi2008. 04. 19.. 03:56||#20
nálam vista=millenium win98=winxp
magyarul a vista selejtes oprendszer és ezt a microsoft is tudja jól.