Berta Sándor

Asztali PC-k - a cégekre összpontosít a HP és az Acer

A nagy PC-gyártók közül két cég máris reagált a csökkenő PC-eladásokkal kapcsolatos hírekre és úgy döntöttek, a végfelhasználók helyett inkább a vállalati ügyfeleikre koncentrálnak.

A tajvani DigiTimes értesülései alapján a változtatás annak köszönhető, hogy az elmúlt hónapokban világszerte csökkent a magánszemélyeknek eladott konfigurációk száma. A jelenség elsősorban az asztali PC-k piacán figyelhető meg, de a tábla PC-k rohamos térhódítása rosszul érinti a notebookpiac szereplőit is. A Hewlett-Packard és az Acer éppen ezért döntött úgy, hogy a közeljövőben a végfelhasználókkal szemben egyértelműen előnybe részesíti céges ügyfeleit.

A HP a tervek szerint az idei esztendő második felében 22 új konfigurációt mutat be, ezek mindegyike a vállalati szektor igényeinek megfelelően készül. Az Acer vezetői szintén azt hangsúlyozták, hogy a jövőben a nagyvállalatok és a felhőszolgáltatásokra épülő gépek piacát tekintik meghatározónak, ezért erre a két területre akarnak összpontosítani. Mind a két cég azt reméli, hogy profitálhat a vállalatok növekvő befektetési készségéből.

A gazdasági válság éveiben számos társaság az IT-kiadásain spórolt elsőként, ezt pedig főként az új PC-k vásárlásának leállításával tudták elérni. A tavalyi év vége óta ugyanakkor megfordult a trend és az elemzők szerint egyre több cég egyre nagyobb összegeket költ IT-infrastruktúrája felújítására. A PC-eladások száma különösen az idei esztendő második felében nőhet a vállalati szektorban, a HP és az Acer pedig érthetően ezt a folyamatot akarják kihasználni. A Hewlett-Packard az idei év első negyedévében piacvezető volt az asztali PC-k piacán, az eladott konfigurációk 22 százalékát ez a konszern gyártotta. A második helyen 18 százalékos piaci részesedéssel a Dell található, majd a sorban a Lenovo, az Acer és a Fujitsu következik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pasi29uk #5
    Olyan géppel mit akarsz, amit nem neked szántak? Hogy nem is jó arra amire használni szeretnéd? Ez aztán a nagy csoda...:D
    A komplett konfigok ára sohasem volt versenyképes azzal amit otthon összebütykölsz magadnak ilyen-olyan alkatrészekből. Sőt még az alaplap gyártó weboldalán sem találsz hozzá drivereket. Akkor ezek halmozottan hátrányos DELL, Phillips, HP, stb gépek? Nem hinném. Egyik fele tipikus industrial PC a másik otthoni multimedia station. Ha neked nem felel meg, akkor építs quad core gépet vízhűtéssel, mert olyan kicsi és diverzifikált ez a piac, hogy a nagyoknak nem éri meg. Vagyis van pl az Alienware pont neked gyártja a masináit :D
  • MsUser #4
    Természetes hogy otthonra több mint 100 ezer forintért nem egy irodai célokra alkalmas AGP ajzat nélküli energiatrékos "minden integrált" gép kell. Mert a HP és a DELL sok olyan config-ot adott ki ami otthon max. NET-ezni és Office-t használni alkalmas. Acer, Lenovo asztali gépeket meg Magyarországon nem is nagyon forgalmaznak, ezeket inkább laptopjaikról ismerjük a Fujitsu meg kritikán aluli minősége és felvásárlásáról felröpent hirek miatt nem is egy komoly kategória. Csak példának a Lenovo asztali sorozatának egy pár éves configja 260 ezer Ft.-os árával nem a Magyar piacot célozza 3Ghz DualCore 1magos proci 80Gb SATA I 80Gb HDD.-vel LG DVD íróval egyedi "nem ATX" BTX szabványú semmivel sem kompatibilis alaplappal, aki vett belőle és most tönkre ment az alaplap az dobhatja ki. Azért ha az átlag felhasználó összedob"-at" magának egy jobb gépet ebből a pénzből pár év alatt a harmadik erős gépet használhatja! Talán ezért gyengül az asztali home PC felvásárlás a HP, DELL, és gyengébb dupla-tripla áron árusított "irodai" gépek iránt.
  • zsolt10 #3
    megtelt a piac nincs az embereknek pénzük stb stb
  • mad mind #2
    Eddig se nagyon volt, a végfelhasználókra kihegyezett hp gép a magyar kínálatban.
  • Tetsuo #1
    Pf.