SG.hu·

A Toshiba és a Samsung a legzöldebb gyártók

Legalábbis a Greenpeace szerint, amely legújabb jelentésében számos vállalatot rangsorolt azok újrahasznosítási stratégiája, illetve termékeik károsanyag-tartalma alapján. A Nintendo továbbra is pocsékul teljesít.

A Samsung korábban is jól szerepelt a listán (elsők voltak a legutóbbi felmérésben), ám a Toshiba most egyszerre hat helyet lépett előre, amely elsősorban azon új politikának köszönhető, amely a vásárlók által nem kívánt termékek visszavételét irányozza elő. A zöld szervezet nem fukarkodott a piros pontokkal, így a két cég holtversenyben végzett az első helyen. Az egykor szintén vezető, most harmadik Nokia viszont ismét rontott helyén, amit az indított el, hogy a távol-keleti régióban nem jelent meg az újrahasznosítási tájékoztató lokalizált nyelven, így a Greenpeace szerint nem bizonyított, hogy a cég a nyugati országokon kívül is érdekelt a környezetvédelemben. Bár most több országban is javítottak, Oroszország és India még mindig problémás.


A japán Nintendo viszont folytatja veszőfutását - egyedül velük esett meg az a csúfság, hogy zéró ponttal zártak a lista legvégén. Most második alkalommal szerepeltek a rangsorban, és alig javítottak pozíciójukon, összesen 0,3 pontot érve el. Ez többnyire annak köszönhető, hogy a mai napig nem közöltek részletes információkat saját újrahasznosítási eljárásukról. Szóvivőjük azzal reagált a megkeresésekre, hogy a termékeikkel kapcsolatban elhangzó kritikákat arra a feltevésre alapozzák, hogy az újrahasznosítás kedvező a környezetre nézve. Márpedig a nagy ugrás nem ritka a Greenpeace rangsorában, ez most az Apple-nek sikerült, amely a kevés mérgező anyagok tartalmazó MacBook Air és több más új termék megjelenésével 2,7-ről 6,7 pontra növelte eredményét.

A negyedik helyen egyébként a Sony, az ötödiken pedig a szintén több kritikát kapott Dell végzett. A Lenovo a hatodik, őket pedig a Sony Ericcson, az LG, az Apple valamint a Fujitsu-Siemens követi az első tízben - a HP épphogy lemaradt az élbolyból, de ugyanannyi pontot értek el, mint ez előbbi két vállalat.

A Greenpeace folyamatosan arra buzdítja az ágazatban érdekelt gyártókat, hogy részletesen ismertessék politikájukat, és nem csak magukat a termékeket illetően, hanem a gyártási procedúrát, a felhasznált anyagokat és alkalmazott eljárásokat is. Az egyes vállalatok helyezését nagyban befolyásolja, hogy miként viszonyulnak ezen megkeresésekhez.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© aroncohen2008. 03. 23.. 22:41||#4
0nmo, van valami abban amit mondasz, jár a szájuk és néha hülyeségekrõl (lásd: rossz a szélerõmû, mert nekimegy a madár és meghal - Greenpeace). De neked is be kell látnod, hogy igenis VANNAK zöldebb lehetõségek elektronikai eszközök legyártására, és ezeket a lehetõségeket ki kell használni, de néhány gyártónak elõször meg kell találni.

És hidd el...a citromot csak a fanatikus kémiatanár használná a számítógéphez...
© Narxis2008. 03. 22.. 22:19||#3
De mondták. Pl. napenergia. Nekem a szomszédom már úgy építette a házát, hogy fent vannak a tetõn a napkollektorok. De ott van még a geotermikus energia(igaz, ez nem mindenhol adott), újrahsznosítással lehet energiát spórolni.

"Általában, amikor a GREENPEACE szembekerül egy környezetvédelmi vészhelyzettel, keresünk és adunk egy alternatív megoldást, ami orvosolhatja a problémát . Bár az éghajlatváltozás nem”csak” környezetvédelmi probléma, a lehetséges megoldáshoz a fenti szellemben készítetett szervezetünk elismert kutatókkal egy globális energia stratégiát az Európai Megújuló Tanáccsal közösen. Az Energiaforradalom elnevezésû dokumentum szerint a gazdasági növekedés fenntartásával együtt, az energiahatékonysági lehetõségek maximalizálásával és egyre több megújuló energiaforrás felhasználásával lelassíthatjuk a klímaváltozást."

www.greenpeace.hu ajánlom figyelmedbe, minden le van írva, csak keresni kell.
© 0nmo2008. 03. 21.. 10:31||#2
vajon mennyi adományt kaphatott a grínpísz a toshibától és a samsungtól??
az összes zöld szervezet elmehet a sunyiba. csak a szájuk jár, jajj, ide ne legyen erõmû, ne legyen az, ne legyen ez. de nem mondják meg, hogy honnan mennyen a száímtógép, meg minden kütyü. õk mûködtessék citrommal a elektromos cuccaikat, ha nem teccik nekik. vagy telepítsenek szelektyv hulladékgyûjtõ állomásokat. ennyi.
© jeti002008. 03. 20.. 11:31||#1
tetszik az ötlet 😊