Berta Sándor

Gates már csak a harmadik leggazdagabb

Tizenhárom esztendő után már nem a Microsoft társalapítója a világ legvagyonosabb embere - derült ki a Forbes magazin által nyilvánosságra hozott listából.

A listát Warren Buffett vezeti, a második helyen Carlos Slim Helu mexikói távközlési mogul található. Az amerikai magazin munkatársai szerint ugyan Gates már tavaly augusztusban visszacsúszott a második helyre, azonban a mostani pozícióvesztése elsősorban a Microsoft Yahoora vonatkozó vételi szándékainak köszönhető. Amennyiben nem szivárogtak volna ki a redmondi konszern ezirányú tervei, úgy az alapító még mindig legalább ugyanolyan gazdag lenne, ha nem gazdagabb, mint a mostani első.

Warren Buffett, aki egy nebraskai politikus fiaként látta meg a napvilágot, újságkihordással kereste a kenyerét és az első adóbevallását 13 évesen készítette. Az ambíciózus fiatalember 1962-ben kezdte felvásárolni a Berkshire Hathaway részvényeit, végül 1965-re szerezte meg a többségi tulajdont. A bróker ezután biztosítótársaságokba fektette pénzét. Buffett 2006 nyarán a Berkshire Hathawayben meglévő részesedésének és osztalékának többségét jótékony célokra ajánlotta fel, az összeg nagyobb része a Bill & Melinda Gates Alapítványhoz került.


Gates és Buffett jóbarátok

A világ legbefolyásosabb embereinek összvagyona elképesztő mértékben nőtt az elmúlt hónapokban. Carlos Slim Helu vagyona 11, Buffett vagyona pedig potom 10 milliárd dollárral gyarapodott, de alighanem Bill Gates sem szomorkodik a 2 milliárd dolláros plusz miatt. Warren Buffett vagyona kereken 62 milliárd dollár, Carlos Slim Helunak 60, Bill Gatesnek pedig 58 milliárd dollárja van.

A lista negyedik helyén az indiai Lakshmi Mittal (45 milliárd dollár) van, aki a világ legnagyobb acélipari csoportja, a nyugat-európai-indiai ArcelorMittal 44 százalékos társtulajdonosa. Mivel nagyrészt Londonban lakik, a Forbes szerint egyszersmind ő a leggazdagabb európai. Az ötödiken Mukesh Ambani (43 milliárd dollár), a hatodikon Amil Ambani (42 milliárd dollár), a hetediken Ingvar Kamprad (31 milliárd dollár) szerepel. A született európaiak közül a svéd Kamprad és családja a leggazdagabb, övék az IKEA bútorüzlet. Gazdagságához hozzájárul, hogy nem hord öltönyöket, turistaosztályon repül, és olcsó kisvendéglőkben étkezik.

A nyolcadikon K. P. Singh (30 milliárd dollár) található, de a Top10-be befért még Oleg Deripaska (28 milliárd dollár), aki Kelet-Európa legvagyonosabbja. Holdingjáé, a Basic Elementé a UC Rusal alumíniumipari vállalat, a GAZ autógyár, az Aviacor repülőgépgyár és az Ingosstrakh biztosító. Karl Albrecht (27 milliárd dollár) a tizedik, Roman Abramovich, a Chelsea angol futballklub orosz tulajdonosa viszont csupán a tizenötödik helyet szerezte meg.

A dúsgazdagok számát tekintve Oroszország tavaly óta megelőzte Németországot, így most már az USA után ott él a legtöbb mágnás. Az új gazdagok 70 százaléka Oroszország mellett Indiából és Kínából kapaszkodott fel a csúcsra. 2006-ben a top 20-ban még 10 amerikai volt, míg 2008-ban már csak 4. Minden idők legfiatalabb milliárdosaként került a világ legvagyonosabb embereit felsorakoztató listára a 23 éves amerikai Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi portál megalkotója. Az amerikai gazdasági magazin másfél milliárd dollárra teszi Zuckerberg vagyonát, arra alapozva, hogy a fiatalember az 5 milliárd dollárosra becsült Facebookban 30 százalékos részesedéssel rendelkezik. Magyar állampolgár nincs a listán.

Az első húszba kerüléshez legalább 20,8 milliárdot kellett összekuporgatni az évek során, ami 3,3 milliárddal több egy évvel ezelőttinél. A lista 50 tagja fiatalabb 40 évesnél, 68 százalékuk magának köszönheti meggazdagodását, azaz self-made-man. Az átlagéletkor 61 évre csökkent, ezen belül az orosz mágnásoknál 46, a kínaiaknál 48 év. Kína leggazdagabb embere a 26 éves Jang Hu-jan kisasszony, aki a Country Garden Holdings Co. boldog tulajdonosa, és 7,4 milliárd dollárral a 125. A világ leggazdagabb nője a francia Liliane Bettencourt, a L'Oreal SA kozmetikai világcég alapítójának leánya. Ő a 17. 22 milliárd dollárral. A hölgyek átlagos vagyonának értéke 3,7 milliárd dollár.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • 5c0rp330n #52
    te miről beszélsz?
  • G18XM8 #51
    Szegény. De sajnálom már csak harmadik. Ossza szét a vagyonát az összes ilyen, nem lenne ennyi gond a világban, mindenki boldogan élhetne.
  • syn7h37ic #50
    Mutass egyetlen áltlagos magyar dolgozó embert, aki pár év alatt össze tud szedni annyi pénzt. Az lop/csal csúsztat, mert becsületesen, a nagy átlag keresetből lehetetlen. És nem a statisztika szerinti keresetről van szó, ami papíron 140 netto/fő, mert ez nem igaz. Háttér nélkül nem lehet. Pénzt, csak pénzből lehet csinálni.
  • mathe #49
    Bizony...Ez olyan dolog mint pl nálunk Miskolcon a főutcát szépen felújítják, új teret építenek, stb... Aztán aki ide jön látogatóba az ezt látja, meg Lillafüredet, hogy milyen szép, meg egyedülálló... Az összes prospektusban csak ezeket reklámozzák, nem rég láttam az egyetemen valami filmet a városról, hát kb a 3/4-ét a bükkben forgatták, ami ugye szintén nem a város... De azt, hogy mekkora putrik, szinte gettók vannak itt, meg, hogy néha már fél az ember este hazamenni, mert olyan emberek mászkálnak, azt sehol se mutatják. Csak azt, hogy a város fejlődik és ez milyen jó. Arról nem is beszélve, hogy munkanélküliség szempontjából is közel az élen jár ez a régió...
  • GregSB #48
    Javaslom nyisd ki az atlaszodat, és nézd meg hogy az a két város és külön külön az agglomerációik mekkora területet tesznek ki Oroszországban. Nem túl nagyot. És akkor ezek után javaslom nézd meg az ország GDP-jét: $14.600 /fő /év. (2007) Magyarországon ez az adat: $19.500
  • Kraptor #47
    Azért az egy kicsit túlzás, hogy Bill Gates csóró volt...

    "William Henry Gates III was born in Seattle, Washington, to William H. Gates, Jr. and Mary Maxwell Gates. His family was wealthy; his father was a prominent lawyer, his mother served on the board of directors for First Interstate Bank and the United Way, and her father, J. W. Maxwell, was a national bank president. "


    Billy boy
  • Cat #46
    A google, Youtube vagy Facebook milliárdosairól is ugyanígy elmondható, hogy saját erőből lettek gazdagok.
  • rigidus #45
    > Hat pont Gates es Buffet peldaja mutatja, hogy ez mennyire nincs igy. Mindketten csorokent kezdtek es kemeny munkaval lettek gazdagok.

    Talan majd egyszer eljon az az ido is amikor elkezdenek az emberek tajekozodni es gondolkodni mielott marhasagokat irkalnak.
  • bakagaijin #44
    Mi a helyzet van Arnie-val? Ő tényleg self-made man :), legalábbis az életrajzából nem látszik semmi hátszél.
  • bakagaijin #43
    De az is igaz, hogy Kína még sokkal súlyosabb, mint az oroszok ebből a szempontból, de legalább van átmenet :).