Berta Sándor

Bekamerázzák az osztrák autópályákat

A bécsi metró és az Osztrák Vasút (ÖBB) után az autópályákat is videokamerákkal akarja ellenőrzi a helyi közlekedési miniszter.

"Egy külön munkacsoportot hoztam létre, amely ezzel a témával foglalkozik. Csak miután kidolgozták a javaslataikat valósulhat meg a törvényi szabályozás és kezdődhet meg a készülékek felszerelése. Szeretnék egy olyan megoldást találni, amely kizárja az adatvédelmi visszaéléseket" - mondta Werner Faymann osztrák közlekedési miniszter. Mindez azt jelentené, hogy az autópályákon felszerelt videokamerák által rögzített felvételeket csak 48 órán át tárolnák és utána automatikusan törölnék, amennyiben nem merülne fel egy esetleges bűncselekmény gyanúja.

"A rögzített képeket először a belügyminisztérium körözési csoportjának számítógépein tárolt felvételekkel hasonlítjuk majd össze. Ezután a rendszám alapján kiderítenénk, hogy egy gyanúsított milyen járművet használ és következtethetnénk arra, hogy hova utazik. Mivel egy ilyen eljárás jelenleg nem engedélyezett, ezért van szükség a jogi háttér megteremtésére" - nyilatkozta Franz Prucher, alsó-ausztriai biztonsági igazgató. A kamerákat az Asfinag nevű osztrák cég kezelné, amely jelenleg mintegy 2000 elektronikus szem működését felügyeli. Klaudia Niedermühlbichler, az Asfinag szóvivője szerint ezeket a készülékeket használják többek között a Section Control nevű programban és a közlekedési helyzetek, balesetek ellenőrzésére.

Az elképzelés mindenesetre a rendőröknek is tetszik. Karl Mahrer bécsi tartományi rendőrfőnök kiállt az új rendszer alkalmazása mellett, mondván minden ilyen technikai segítség hatékonyabbá teheti a rendőrség munkáját. Emlékeztetett arra, hogy mivel az autópályákon nemzetközi forgalom is zajlik, így sok körözött bűnözőt lehetne lefülelni. Mint ismeretes, korábban eldőlt, hogy biztonsági kamerákat szerelnek minden bécsi taxiba, hogy így növeljék a taxisok biztonságát. Az ÖBB pedig 2007-ben megkezdte a videokamerák felszerelését a vonatokon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Nagycitrom #4
    Ott is. Egyszerű: a két kamera közötti távolság és az eltelt idő és máris megvan, mennyivel mentél. Ha az átlagod meghaladja a megengedettet, fizetsz. Ezt már sok-sok évvel ezelőtt használták a sógorok (Graz-i Metro-ban vettem vmit, a határon pecsételtettem és kis várakoztatás után megjelent a jard és közölte, ennyi idő alatt csak gyorshajtással érhettem a határra és megvágott )
  • Visor #3
    A MÁV régi vonataira is ráférne a kamerák felszerelése. Az új Stadlereken már van.:)
  • JTBM #2
    Itthon is csak az állatvédőket kellene meggyőzni, hogy ez hasznos a többség számára...
  • Darth Sith #1
    nem hülyeség. Nálunk ezek helyén is traffipaxon lennének :)