Gyurkity Péter

Egyre több a fizetetlen túlóra Angliában

Brit felmérés szerint tavaly 2006-hoz képest is tovább nőtt a kifizetetlen túlórában dolgozók száma a szigetországban és ezzel csaknem minden ötödik alkalmazott mulasztott el 5 ezer fontot az év végéig.

A Trades Union Congress (TUC) éves felmérése szerint 2007-ben összességében mintegy 25 milliárd fontra rúgott a kifizetetlen túlórák értéke, az országban pedig nagyjából 5 millió alkalmazott dolgozott ilyen formában az év során. Ezzel 2006-hoz képest is tovább romlott a helyzet, jóllehet egyes szakértők már három évvel ezelőtt is figyelmeztettek a trend kedvezőtlen alakulására. Hiába tehát minden próbálkozás, várhatóan tovább terjed a termelékenység fokozásának egyik legegyszerűbb módja.

A szigetországban egy év alatt 103 ezer fővel nőtt azon alkalmazottak száma, akik az év során kifizetetlen túlórában dolgoztak munkaadójuknak. Ezzel csaknem minden ötödik alkalmazottat érintett a jelenség és hetente átlagosan 7 órát dobtak ki az ablakon - legalábbis a foglalkoztatottak szemszögéből, hiszen az elvégzett munka nem vész kárba, legfeljebb az érte járó fizetség nem bukkan fel a bankszámlán. A leginkább érintett régió természetesen a délkeleti és maga London, ahol összesen 890 ezer, illetve 741 ezer dolgozónak maradt el a fizetsége, míg a középső megyék valamivel visszafogottabbak.

Észak felé haladva javul a helyzet, sőt Észak-Írországban és az északnyugati régióban még csökkent is az érintettek száma 2006-hoz képest. A jelenség azonban egyre markánsabb és a TUC számításai szerint ha az alkalmazottak az év elejétől kezdve folyamatosan dolgoznák le ezeket az órákat, akkor egészen február 22-ig nem kapnának fizetést. Fejenként átlagosan 5000 font hiányzott a pénztárcákból év végéig, ami még egy átlagos brit alkalmazott számára sem kis összeg, hiszen ez a havi minimálbér több mint ötszörösét jelenti.

Természetesen nem csak a szigetország érintett és Európa-szerte készülnek hasonló felmérések. Itthon például 2006 elején nem maradtunk le sokkal a vezető britektől: ők heti átlag 43,4 órát dolgoztak, míg a magyarok 41,5 órát húztak le - ez utóbbi egyébként megfelelt az EU-s átlagnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Wittgen #10
    "magyarok 41,5 órát húztak le - ez utóbbi egyébként megfelelt az EU-s átlagnak" hiszi a tököm. Akkor nagyon csak a töketlen lógósokat kérdezték meg, mert az átlag magyar szerintem simán dolgozik heti 45-50 órát.

    Én átlagban naponta 9 órát melózok, de vannak olyan időszakok, amikor akár ez a szám felmegy 10-re is. Nálunk nincs a túlóra kifizetve, ellenben le lehet csúsztatni (ha az embernek lenne szabadideje...). Néha előfordul, ha szorít a határidő, akkor szombaton és vasárnap is melózunk. Bár nem siránkozok, mert átlag magyarhoz képest jó keresünk, de azért van az a szabadidő, amit az ember már nem áldozna fel semmilyen pénzért sem.
  • Normal #9
    Akkor legalább nem zsebbe megy a fölösleg, mint itt.

    Van még pontosan fizető munkahely itt is, legalábbis lecsúsztathatod a túlórát.

  • rigidus #8
  • Darth Sith #7
    Jó helyen dolgozol, mert máshol ha így visszaszólsz, hogy "tudom a jogaimat", akkor az a válasz rá, hogy nem kötelező itt maradni, vagy dolgozol úgy ahogy mondja a vezetés vagy repülsz. Nem bonyolítják.
  • Darth Sith #6
    "2007-ben összességében mintegy 25 milliárd fontra rúgott a kifizetetlen túlórák értéke, az országban pedig nagyjából 5 millió alkalmazott dolgozott ilyen formában az év során."
    erre azt tudom mondani, hogy a k*rva anyjukat! És ahogy haladunk keletre, pl nálunk ez csak egyre rosszabb értékeket fog mutatni.. Vagy dolgozol napi tizenX órát nem számít h fáradt vagy, vagy lázas-beteg, vagy dolgozol 8 órányi bérért tizenX órát, szónélkül, úgy h a 8 órányi bér 8 órányi munkáért is kevés, nem, hogy ennyiért.. Vagy ha nem csinálod kapásból kirugnak, szó nélkül..
  • dillen #5
    Hát szegényeket is sujtja az a dolog ami minket már jó ideje, de sebaj ha ott elkezd valami változni akkor reméljük nálunk is.
    "Amúgy kíváncsi lennék hány olyan munkahely létezik, ahol mp-re pontosan fejezik be az alkalmazottak a munkájukat????" Erre meg azt a válasz tudom adni hogy én reggel fél nyolckor bemegyek a munkahejemre megreggelizem majd 8 kor elkezdek melózni, délben elindulok ebédelni fél egyre nyugisan meg is ebédelek majd fél ötkor mikor lejár a munkaídőm fogóm magam elindulok az öltöző felé átöltözöm és megyek is haza mert nállunk sem fizetik meg a túlórát. Elvárják hogy ingyen tovább bentmaradjak de közöltem velük hogy van a jó kis és hasznos munkatörvénykönyv én tudom a köteleségemet és a jogaimat, nem is szólnak érte semmit mindenkinek így kéne tennie és akkor a munkáltatok is észhezkapnának.
  • rigidus #4
    > És a Magyar családnál ez nem érvágás?

    Sehol nem allitottam az ellenkezojet.
  • debut12 #3
    És a Magyar családnál ez nem érvágás? Tényleg, nem, mivel itthon fizikai képtelenség, hogy 1 fő lásson el egy családot, akárhány tagból is ál. Amúgy meg ez napi kb. 1óra túlórát jelent, ennyit azért is bent maradok akár ingyé is, mert adok a munkámra, és nem szeretek semmit félbehagyni. De igen, a bazi fejlett országoknál ez már marha nagy probléma. Jönnének ide mucsaországba [email protected]ért h*gyért melózni, és akkor jogosan pofázhatnának! Amúgy kíváncsi lennék hány olyan munkahely létezik, ahol mp-re pontosan fejezik be az alkalmazottak a munkájukat???? Mert garantálom, hogy 1se. Ez megint idióta hírverés, az SG már tényleg nem tud értelmes cikkeket megjelentetni???
  • rigidus #2
    Abban a brit csaladban ahol egyetlen csaladfenntarto van ez egy oriasi ervagas. Egyebkent ez a hadisarc egyik kozvetett formaja. A kormany noveli az adokat, vagy egyeb modon allami aparatus beveteleit, hogy biztonsagosan uzemben tudja tartani a hadiipart. Ha a jarulekok emelkednek, azt a vallakozasoknak valahogyan ki kell termelni. Mivel igy is sarcoljak oket, az egyetlen bevetel amihez nyulni tudnak a kifizetesek visszafogasa. Ha nem fizetik ki a tulorakat, csokken a deficit.
  • debut12 #1
    Szegények, hogy sajnálom őket. Végre nem csak mi koppintjuk a fejlettebb országokat, hanem úgy tűnik a puttó megoldás a fejletteknél is divat, csak ott lehet kisebb érvágás, mint nekünk!