Berta Sándor

IT szakember­hiánnyal küzd Németország

A német kormány immár második alkalommal ismertette a legfontosabb célkitűzéseit, amelyek közül első továbbra is a világban a vezető informatikai pozíció megszerzése.

A Nemzeti IT-Csúcs 2.0 nevű rendezvény kapcsán Angela Merkel német kancellár külön podcast-üzenetet adott ki, amelyben arra kérte a fiatalokat, hogy érdeklődjenek jobban a technika, a számítástechnika és az informatika iránt. "Még több embernek lehet esélye a munkahelyszerzésre az informatikai és a távközlési iparban. A fiatal nők és férfiak jó eséllyel pályázhatnak egy állásra, és így jólétet és biztos jövőképet teremthetnek maguknak" - mondta Angela Merkel.

A témák között első helyen a hosszú ideje tartó szakemberhiány szerepelt. Becslések szerint jelenleg Németországban az informatikai és számítástechnikai ágazatban összesen 43 000 munkahely betöltetlen, mivel kevés a megfelelően képzett szakember. A rendezvényen megjelent cégvezetők és szakemberek egy közös, úgynevezett Hannoveri Nyilatkozatot fognak kiadni, amelyben részletesen, pontokba szedve szerepelnek majd a szakemberhiány enyhítésére és megszüntetésére tett legfontosabb politikai és gazdasági javaslatok, illetve célkitűzések. A dokumentum tervezete szerint Németországnak 2012-ig informatikai és távközlési szempontból Európa három vezető államának egyikévé kellene válnia.

Annette Schavan oktatási és kutatási miniszter bejelentette, hogy a 2008-as évet hivatalosan is az Önkéntes technikai évnek nyilvánítják és a céljuk az, hogy a jelenleginél több fiatal érdeklődését keltsék fel a technika és a természettudományok iránt. Ezenkívül különösen kiemelt figyelmet fordítanak arra is, hogy az új szakemberek jelentős része nő legyen. Felmerült annak lehetősége, hogy a problémát külföldi szakemberek Németországba csábításával oldanák meg.

A BITKOM német szakmai szervezet úgy vélte, évente legalább 10 000 képzett külföldi, akár nem európai uniós országokból származó szakembert kellene találni a helyzet mielőbbi megszüntetéséhez "Ezeknek a dolgozóknak az elhelyezkedését és átköltözését jelentős engedményekkel, határozatlan idejű tartózkodási engedélyek kiadásával kellene elősegíteni. Attól nem kell tartanunk, hogy el fognak minket árasztani ezek a szakemberek, hiszen világszerte hiány van belőlük" - jelentette ki Bernhard Rohleder, a BITKOM egyik vezetője.

Németországban nem csak vezető programozókból van hiány, hanem - ahogy Ausztriában is - a chipekhez értő elektronikai vagy éppen diagnosztikai szakemberekből és firmware-programozókból is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sanyix #53
    "Hát igen, a közgázt szerencsére anno komolyan vettem és ma ki tudom javítani a könyvelőm hibáit és meg tudom tervezni a cégem pénzügyeit 'jóra', amit egy könyvelő nem fog megtenni helyettem..."
    Ezt valószínűleg mindenki meg tudja tenni akinek van egy kis esze, persze az álltudományos, jól hangzó elnevezések becsempészése nélkül, csak úgy simán MAGYARUL...

    Az intelligenciát, meg ne keverd a munkamániához, és a szorgalomhoz, mert rohadtul semmi köze nincs hozzá :)
  • JTBM #52
    Hát igen, a közgázt szerencsére anno komolyan vettem és ma ki tudom javítani a könyvelőm hibáit és meg tudom tervezni a cégem pénzügyeit 'jóra', amit egy könyvelő nem fog megtenni helyettem...

    De beosztott programozóként adatbázis + valami GUI-t le fog tudni programozni egy átlagos intelligenciájú "programozó" is, matematikai ismeretek nélkül. Van, akinek ennyire futja...
  • fade2black #51
    Ez olyan egymásra épül. Én először info+kodelméletnél értettem meg mire is kellett pl Matek. És ha nemtanultam volna Info és kodelméletet 100% 1hét után repültem volna munkaadomtol, mint pl a többi "hobbi coder".

    Persze rakat dolognak éreztem úgy, hogy semmi értelme, pl "vállalkozási alapismeretek, jogi alapismeretek" de felvettem őket mert "ingyékredit" aztán másnak aki meg saját céget gründolt/apjához szált be állítólag az "bazihasznos" volt.
  • turul16 #50
    "Mert itt is igaz a mondás hogy aki tudja csinálja aki nem tudja tanitja aki meg még tanitani sem tud az könyvet ir róla..."

    Őt Hova sorolod ?

    A kivételek közé :)
  • turul16 #49
    Elarulom, nagyon keves diff egyenletnek van analitikus megoldasa. Ugymond megoldanod nem is kell :)
    Mar egy egyszeru rugon himbalozo nezhezeknel is bajban vagy.
    Ha a mezei F_r=x*D helytett F_r=x*D+x^3*k , kozelitest hasznalod a rugo erore.
  • snakekiller #48
    Jaj, középiskolai infotanárok. :) Néhányuk miatt kénytelen vagyok átértékelni Adolf H. munkásságát.

    Haverral esett meg, hogy, amikor Frontpage helyett nekiállt rendesen HTML-ben lekódolni egy feladatot a tanárnő csak nézett, hogy ilyet ő még életében nem látott, miféle kód ez? :)) De még volt egy rahedli agyzsibbasztó sztorija.
  • assdf #47
    Kedvenc sztorym középiskola, szervezés óra (hogy mit jelent a szervezés ne kérdezzétek tulajdonképpen adatbáziskezelést meg normálformákat de ez lett a neve mert kb. annyira értett hozzá aki kitalálta az óra nevét mit amennyire passzolt az óra neve a tárgya). Szóval:
    a szervezés tanárnak feltettük ugyanazt a kérdés csak ellentétesként (pl: igaz-e hogy 2x2=4? Aztán: igaz-e hogy 2x2nem=4). Persze adatbáziskezelésből. Mindkettőre igen volt a válasza...
  • assdf #46
    Na meg azt se felejtsük el hogy manapság itthon olyan tanárok tartanak informatikát/programozást akiket az első komolyabb informatikai cég 1 hét után kivágna a p.csába

    Mert itt is igaz a mondás hogy aki tudja csinálja aki nem tudja tanitja aki meg még tanitani sem tud az könyvet ir róla...

    Annó a főiskolán azok a tanárok voltak a kedvencek akik egyébként dolgoztak rendesen a szakmájukban. Ezek a tanárok napra kész ismereteket tanitottak, nem magoltatták be az anyagot, nem irattak óránként 10 oldalt szó szerint a füzetbe mint más tanárok és látszott rajtuk hogy értik amit nem csinálnak, nem lehetett őket két keresztkérdéssel összezavarni. És tőlük lehetett tanulni a legtöbbet/leghasznosabb dolgokat. Nem úgy mint a sok gyorstalpalót végzett tanár , néhány informatika tanárom komolyan mondom akkora analfabéta volt hogy még a power gomb megtalálása is problémát okozott neki, de ő informatika tanár volt...
  • snakekiller #45
    Azt tetszik tudni, hogy nincs polinomrendű algoritmus prímfelbontásra, van viszont tesztelésre és ez képezi pl. az RSA alapját? Itt például kőkeményen bejön az elmélet (Kongruenciák, Euler-Fermat-tétel, stb.). Évszázadokig valóban semmi értelme nem volt a számelméletnek; amíg rá nem jöttek, hogy pl. számítógépnek nagyon nem mindegy, hogy valami egymilliárd, vagy milliárdszor milliárdszor milliárdszor csillió lépést igényel-e. :)

    Diffegyenleteket tudtommal főleg szimulációban, fizikai modellezésben használnak.

    Ha ennyire nem törsz magasra akkor végülis jogos a sirámod; de én úgy vélem ilyenkor fősuli/egyetem totális overkill, valami jó okleveles, vagy cég által szervezett képzéssel esetleg autodidakta módon többre mész. Ha olyan munkát szeretnél, amihez kell a papír, akkor sajnos evvan, a sok feleslegesnek tűnő dolgot minden szakmában le kell nyelni. :(
  • Sanyix #44
    Ez mondom énis egyébként. Ott próbálták tanítani nekünk az nf-eket, azt nagy nehezen megértettem. Aztán rájöttem, hogy ez tökhülyeség. Ahhoz hogy ne legyen normálformában egy adatbázist, azt tényleg akarni kell, mert józan paraszti ésszel normálformásra csinálja az ember, még ha nem is tudja miaz.