Gyurkity Péter

IBM - áttörés a szuperszámítógépes chipeknél


A cég közleményéből még a laikusok számára is kiderül, hogy nagyjából miről is van szó. Az IBM mérnökei ugyanis megoldották, hogy az egyes processzormagok közötti kommunikációt ne a hagyományos módon, hanem fénypulzusokkal továbbítsák, lehetővé téve ezzel a sebesség megugrását és ezzel egy időben a fogyasztás és a helyigény drasztikus csökkentését.

Az áttörés a Mach-Zehnder-féle elektro-optikai modulátor alkalmazása révén vált lehetségessé, amely az elektromos jeleket fénypulzusokká alakítja át. Ez a megoldás méretében 100-szor, illetve 1000-szer kisebb mint a korábbi hasonló fejlesztések, amely megnyitja az utat a teljes rendszer egyetlen processzorba történő beépítése felé. Ezzel nagymértékben csökken a fogyasztás, a hőtermelés, a helyigény és természetesen a gyártási költség, vagyis kifizetődővé válhat a platform nagy számban történő gyakorlati alkalmazása.


Az IBM állítása szerint ez egyben azt is jelenti, hogy belátható időn belül képesek lesznek processzormagok százainak, vagy akár ezreinek egyidejű alkalmazására egyetlen chipen belül. A PlayStation 3 processzorát említik példaként, amely mindössze 9 hasonló magra épül, mégis nagy teljesítményt nyújt, különösen ha az általánosan elterjedt asztali ikermagos, illetve a nemrég útjára indult négymagos generáció tagjaival hasonlítjuk össze. A fejlesztést az optikai hálózathoz hasonlítják, amely lehetővé tette a világháló gyors elterjedését is kibővítését - az IBM szerint ugyanez megy majd végre a szuperszámítógépek területén.

Pontos számokat egyelőre nem adnak ki a kezükből, de elhangzott, hogy a fénypulzusok alkalmazásával a sebesség 100-szorosa a hagyományosnak, a fogyasztás pedig akár az egytizedére eshet vissza. Kereskedelmi forgalomban azonban még jó ideig nem jelenik meg ez a megoldás: ha minden jól megy, még további 10-15 évre van szükség ahhoz, hogy a szuperszámítógépeket egyetlen chipbe szorítsuk vissza.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #22
    Nem.
  • Dömper Ármánd #21
    "bevételcsúcsokat lehet döntögetni akár a gazdaság teljes rombadöntése árán."

    nem értek a közgazdaságtanhoz, de ez a két állítás nem zárja ki kölcsönösen egymást?
  • Keszthelyy #20
    Ma már egyértelműen visszafogja a fejlődést a világ minden platformján a pénzpolitika és az ezzel összefüggő mindenáron extraprofit orientált múlti gondolkodásmód. A következő világháború azért lesz mert a világon energiahordozó hiány alakul ki. Ez a helyzet mesterségesen lesz fenntartva addig, amíg a világ nem fordul okozói ellen. Már most megvannak a technológiai lehetőségeink, hogy több energiát termelhessünk, mint ami felhasználásra kerül. Viszont a kapzsi egoista extraprofit hajhász multik nem tudnák évről évre emelni az energiahordozók árát azzal indokolva tevékenységüket, hogy csak így szabályozható a fogyasztás illetve csak így fordítható többlet kiadás a fejlesztésekre illetve a kevésbé költséghatékony kitermelések és termelések így tehetők nyereségessé. A mikroelektronikai cégekről is egyre gyakrabban halható hogy technológiákat tartanak vissza csupán pénzügyi érdekeik szempontjai alapján. Egyébként ez a magatartás az ipar teljes intervallumában érvényes megállapítás. Társadalmunk nagy béklyója a pénz de én azt mondom, hogy a pénz van miattunk és nem fordítva. Egyébként körvonalazódni látszik egy olyan világ képe, amiben a nagyvállalatok pénzügyi érdekei határozzák meg a fejlődés irányát és a műszaki fejlődés területén nem a frappáns egyértelműen gazdaságos és felhasználóbarát megoldások a nyerők hanem, azok a tényezők amikkel bevételcsúcsokat lehet döntögetni akár a gazdaság teljes rombadöntése árán.

    Köszönöm ha elolvassátok üdv néktek.
  • Su0my #19
    hehe ez nagyon jó! ebbe még nem is gondoltam bele
  • irkab1rka #18
    haha, a gyémánt csak halvány és értelmetlen utánzata lesz lesz egy ilyen chipnek (well, idővel :)
  • kow83 #17
    Nem. A kérdés az ellenállás. Ha dróton vezetsz áramot, az ellenállásba ütközik és melegszik, elektromágneses teret gerjeszt. Ha üvegszálon halad a fény, az gond nélkül továbbjut.
  • lee56 #16
    Naja biztos száguldozna a krájzisz, főleg ha egy jó kis FX5200as videokari lenne e csucsproci mellett xD
  • Aviak #15
    Csak egy kérdés laikusként, nem azért könnyebb a fény alapú információátadás, meg áramoltatás, mert végső soron egy foton könnyebb, mint egy elektron? És minnél kisebb a levélpapír, annál könnyebb a postás dolga.
  • rigidus #14
    Az a "lightpulse" az fenyimpulzus lesz magyarul.
  • bandypappa #13
    Hát ez így igaz. A múlt héten olvastam el jose gasset- a tömegek lázadása c. könyvét. Ezt 1920-as évekbe írta, amikor ez az újfajta fogyasztói réteg alakult ki, ami ma van. Elég tanulságos könyv, érdemes elolvasni. amugy kvantumszámítógép a nyerő, bár ezzel is elmenne a crysis csutkán.