MTI

Az NHH nem kér az egységes EU hatóságból

A távközlési ágazat reformjára és a szabályozás átalakítására készül az Európai Unió: az egyik cél az, hogy a verseny növelésével gyorsabban fejlődjön a széles sávú internet, s így dinamikusabban bővüljön a világhálót elérő előfizetők tábora.

Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke - aki a jövő évtől egyben az ERG és az IRG (European Regulators Group - Európai Szabályozók Csoportja; Independent Regulators Group - Független Szabályozók Csoportja) elnöki posztját is betölti - a változtatásokkal kapcsolatban elmondta: egyetértenek a fő célokkal, s támogatják a nagyobb versenyt. Véleménye szerint az eddigi uniós szabályozás eredményesen és jól működött, amit bizonyít az is, hogy Európában csökkentek a távközlési, ezen belül a mobiltávközlési árak és nőtt a választék. Pataki Dániel éppen ezért úgy véli, bár szükség van változtatásokra a szabályozás területén, hiszen folyamatosan változik a piac és az alkalmazott technológiák, ezeknek nem kell túl nagynak lenniük.

Viviane Reding, az Európai Bizottság távközlési biztosa a célok elérése érdekében azt javasolja, hogy a vezeték nélküli internetszolgáltatás alapjául szolgáló rádiófrekvenciákhoz való hozzájutást könnyítsék meg a szolgáltatók számára. Ennek hátterében részben az áll, hogy a televíziózás digitalizációjával több frekvencia is felszabadul. Pataki Dániel ezzel kapcsolatban kifejtette: egyetértenek a szabályozás megváltoztatásával, azaz az úgynevezett rugalmas spektrum menedzsmenttel, ezen belül azzal, hogy ezt követően a frekvencia birtokosa szabadon megválaszthatja, mire használja a frekvenciát. A jelenlegi szabályozás szerint meghatározzák, hogy a birtokos mire használhatja a frekvenciát.


A másik terv az, hogy a távközlési infrastruktúra működtetését és a szolgáltatások nyújtását szét kell választaniuk a cégeknek. Brüsszel ugyan nem írna elő ilyen mindenkire vonatkozó kötelezettséget, kikényszerítésére azonban valószínűleg létrehozna egy uniós szintű hatóságot. A szétválasztást ellenző szolgáltatók szerint egy ilyen lépés visszafogná a jövőbeni befektetéseket. Ezzel szemben Brüsszel a már megvalósult egyik angol példa alapján úgy véli, hogy szétválasztás által nemcsak az árak csökkennének, hanem a hálózatok fejlesztésére fordított összegek is megnőnének. Pataki Dániel ezzel összefüggésben elmondta, egyetértenek ugyan a szétválasztással, de nem kötelező, hanem opcionális formában. Azaz a nemzeti hatóságok eldönthetnék, hogy előírják-e a szétválasztást vagy sem.

Az elnök más brüsszeli tervekkel kapcsolatban kifejtette: a jelenlegi formájában nem értenek egyet azzal az elképzeléssel, miszerint a bizottság nemcsak a jelentős piaci erejű szolgáltatók kiválasztásakor élhet vétójogával, hanem akkor is, amikor ezen szolgáltatókra kötelezettségeket rónak. A jelenlegi formájában nem értenek egyet azzal sem, ahogyan az európai hatóság felállítását tervezik. Az elnök közölte: Brüsszel azért szeretné kiterjeszti a vétójogot, illetve felállítani az uniós hatóságot, mert úgy véli, nem eléggé harmonizált a nemzeti hatóságok működése. Azaz ugyanolyan problémára nem mindig ugyanolyan szabályozási válaszokat adnak a hatóságok az egyes országokban.

Pataki Dániel inkább azt támogatná, hogy az ERG szerepét erősítsék az unióban. Ezzel ugyanis nemcsak a harmonizáltság erősödne, hanem megmaradna a nemzeti hatóságok szerepe is. Mivel az ERG/IRG csoportnak azonos vezetője van, a közös elnök szerepe kiemelkedő az egységes európai távközlés-szabályozás kialakításában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • elmebáj #5
    Sajnos három napot késtem a naprakész hozzá szólókhoz képest, de szerintem a háttérben nem a zászlót kellene észrevenni. Inkább a szándékot, ami gyorsítja avagy lassítja a multik egyed uralmát. Azt, hogy ez milyen hatással van hosszú távon az árakra, gondolom felesleges taglalni.
  • rigidus #4
    Ja, csak a hatterben a zaszlo egy kicsit groteszk a ket arc mellett.
  • Epikurosz #3
    Pataki úr be van sz3rva, hogy elveszíti a székét.
    Igenis legyen közös európai piac, és szűnjön meg mindenféle roamindíj Európán belül.
    Ennyit megérdemel az európai pogár.
    Ebben az esetben talán inkább megszavazná a közös EU alkotmányt is, ha látná, hogy ennek van kézzelfogható haszna is.
  • Riddick #2
    Igen ,csak szabályozza az unio! Akkor ,biztos nem lesz az hogy a Hungarotel joval drágábban adjaa netet,mint a többi cég,és aki ott lakik az szív!!
  • floatr #1
    Ez egy elég találó kép