Gyurkity Péter

Körvonalazódnak a BitTorrent üzleti tervei

Napjaink első számú fájlcserélő hálózatának megalkotói készen állnak a következő lépésre az üzleti világ meghódítása felé vezető úton. A BitTorrent streaming szolgáltatást kínál cégeknek, amely csökkentené a költségeket.

A BitTorrent DNA névre keresztelt üzleti platform a már megszokott módon működik, vagyis a különböző tartalmakat az összes éppen azokat letöltő kliens megosztja egymással, a letöltés mellett tehát automatikusan megindul a már meglévő adatok feltöltése is. Ezúttal azonban az üzleti alapú streaming szolgáltatásokat hivatott helyettesíteni a hálózat, mégpedig olyan módon, amely a BitTorrent állítása szerint kényelmesebb és főleg olcsóbb lesz a jelenlegi megoldásoknál.

A cég tehát lényegében a már évek óta meglévő technológiát szeretné rásózni a vállalatokra, ami eddig nem volt könnyű, hiszen a kiszemelt célközönség általában a kalózmásolatokkal és a szerzői jog megsértésével azonosította a fájlcserélést. Most azonban megtörni látszik a jég, hiszen hosszú idő után végre nagyvállalati körökben is szóba állnak a céggel, igaz ehhez az kellett, hogy kiegyezzenek a zeneiparral és kezet rázzanak a RIAA-val és társaival. Ezt élénk ellenállás fogadta fájlcserélő körökben, ám a cég csakis így válthatja valóra terveit.

Az első partner már meg is van, ez pedig a Brightcove. A név önmagában talán nem mond sokat, ám ez a cég olyan nagyvállalatok tartalmainak streamelését végzi, mint a CBS, a Fox Entertainment Group, az MTV Networks és a New York Times. A jövőben ugyanezen tartalmakat a BitTorrent hálózatán keresztül terjesztik majd, ezzel reményeik szerint javul a sebesség és csökkennek a költségek, amelyek jelenleg a legtöbb esetben 20 centet jelentenek óránként. Ez a legtöbb szereplő számára veszteséget jelent, mivel - legalábbis a BitTorrent vezetése szerint - a reklámokból származó bevételek nem fedezik ezt az összeget.

A platform természetesen nem ingyenes, arról azonban nem esik szó, hogy a megoldást pontosan milyen áron szerezhetik be a potenciális partnerek - ez nyilván cégről cégre változhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Asperot #5
    Nem hiszem el hogy az egész iparág, főleg pl egy Sony akinek a kezében van hozzá minden, képtelen rájönni, milyen egyszerűen megoldható a szellemi termékek védelme.
    Lesz fizetős és nem fizetős? Vajon melyiken hányan választják?
  • FoodLFG #4
    Egyetértek.
    Amikor majd vérpistike egyszerre megnyit három ilyen videót és csodálkozik hogy a 20 megás T-foslány adslje belassul, mert közben maxal nyomja fel az adatot vérpistike2-nek és 3-nak az 256k-jával, miközben összeomlik a rendszer a 'hihetetlenül' nagy terhelésétől ésés és világvége . xD
  • GABOR16 #3
    Egyáltalán nem halott ötlet, sőt!
    Csak ehhez az internetszolgáltatóknak lesz pár keresetlen szava, mert + terhelést ró majd ki a hálózataikra... Nomeg jobban kényszerítve éreznék a szimetrikus netek felé történő fejlesztést, ami nekik +sávszélet igényel...
  • pedrohsi #2
    ez nem torrentletöltés, hanem a meglévő videostream szolgáltatások lecserélése, tisztán üzleti célokra
  • Dark Angel 666 #1
    Torrentletöltés pénzért ? Halott ötlet