Gyurkity Péter

Integrált chipekkel erősít az nVidia

Elsősorban az Intel elleni versenyben erősítene most az nVidia, amely új integrált grafikus vezérlők érkezését jelezte. A fejlesztések a cég állítása szerint belépő szintű kártyák teljesítményét hozzák, maguk mögé utasítva az Intel megoldásait.

Élesedő versenyt jelez előre a Reuters cikke, amely a cégtől érkező hírekre hivatkozva állítja, hogy az nVidia hamarosan három új, integrált szerepkörbe szánt chippel jelentkezik majd. A GeForce 7150, 7100 és 7050 az asztali számítógépekhez készül, feladatuk pedig az, hogy a belépő szintű különálló grafikus kártyák erejét biztosítsák az érdeklődőknek, remélhetőleg maguk mögé utasítva az Intel meglévő termékeit. Az nVidia ettől várja helyzetének megerősítését.

A cég meglehetősen jól kiépített állásokat birtokol, hiszen a felmérések szerint az AMD processzorok által hajtott, integrált grafikus vezérlővel érkező asztali számítógépekben 62 százalékban az nVidia fejlesztéseit találjuk. Ez nem kis öröm a vállalatnak, azt azonban nem feledhetik, hogy az Intel chipek által vezérelt konfigurációkban mindössze 1 százalékban vannak jelen integrált megoldásaikkal. Itt természetesen a processzorgyártó szorít ki minden más versenyzőt, hiszen mindent összevetve az x86-piacon az Intel a legerősebb integrált fejlesztéseket szállító gyártó - és ezt kiterjeszthetik a jövőben az újra megjelenő különálló termékekkel.

Az integrált szegmensben azonban az olyan chipkészletek viszik a prímet, mint a G35, amely az új Core 2 processzorokhoz szánt P35 alapján készült. A laptopok és az asztali számítógépek terén is népszerűek az Intel megoldásai, főleg azon laikusok körében, akik nem vágynak nagy grafikai teljesítményre és az új játékokra. Itt szeretne megerősödni az nVidia, amely szintén rendelkezik a megfelelő alapokkal, elég ha csak különálló grafikus chipjeire és a Go-sorozatra gondolunk.

Most mindkét gyártó a mainstream konfigurációknál szeretne javítani, számítva azon vásárlókra, akik megelégednek az integrált megoldásokkal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #7
    Erm, "viszont >nem< lehet"
  • dez #6
    (Akartam írni G7x-nek.)
  • dez #5
    (Pontosabban a G8x-nek van 12 gépi utasítása, de más GPU-k stream/shader egységeinek is nagyjából ennyi van.)
  • dez #4
    Figyelj, haver! Hagyd már abba, hogy tömény hülyeségekkel eteted itt az embereket! Ez valami mánia nálad?

    1. NEM IGAZ, hogy teljes értékű CPU magok! Nagyon messze vannak ettől! Inkább DSP-knek lehetne őket mondani, és az egész stream-processingre van kihegyezve, másféle eljárások rendkívül rossz hatásfokkal futnak, illetve sokminden egyszerűen meg sem valósítható. A normál CPU-k 100+ utasításával szemben egy GPU stream egységeinek 12 gépi utasítása van. És jópár egyéb korlátozás is van.

    2. Akár C nyelven is programozhatsz rájuk (Cg, CUDA). Egy hétköznapi C programot viszont lehet lefordítani pl. a G80-ra a CUDA rendszerben (a Cg-ben meg főleg nem), pedig azt direkt viszonylag egyszerűbb C kódú programozásra fejlesztettek ki. Kérdezz meg olyanokat, akik ezt használják, el fogják mondani, hogy nem egyszerű. Attól, hogy C, még speciálisan ide való programokat kell írni.

    3. Az sem igaz, hogy nem publikus a specifikáció: a C mellett akár ASM nyelven is programozhatsz (pl. a Cg-hez adnak ASM fordítót is), de a sok megkötés és speciális eset miatt kb. senki sem csinálja, ésszerűbb a fordítókra bízni.

    4. A "CPU" a teljes chipre vonatkozik, annak egy magja, nos az egy MAG. A CPU részei ezeken kívül még az I/O interfészek, stb.

    5. Butaság, hogy "a maradek 2/3-at pedig a kompatibilitasi resz teszi ki", mivel kb. a dekóder rész felel ezért (a mag 1/10-e, ha nem kevesebb), ami RISC kódra fordítja az x86/x87/SSEx/stb. utasításokat, és a többi rész már ennek végrehajtására van.
  • dara #3
    Ismerve a termékeik hőtermelését és pl a chipsetjeik bughegyeit szerintem jobb, hogy nem gyárt általános x86-os procit.
  • kvp #2
    Gyartanak, csak mivel nem publikus a specifikacio, ezert senki sem tud ra operacios rendszer irni. A gf8800-as egy teljes erteku cpu (pontosabban 128 darab), integralt memoriavezerlovel, pcie16-os busszal es 3 nvidia specifikus bidirekcionalis i/o busszal. (altalaban 1-et a ramdac hasznal, 2-ot az sli-hez rendelnek)

    Nem x86 kompatibilis, de mivel az x86-okban kb. az aramkor tobb mint a felet a cache, a maradek 2/3-at pedig a kompatibilitasi resz teszi ki ezert jobb hogy nem x86 alapu. (a gf8800-as alapvetoen egy gyors 128 magos, smt-s vliwm cpu tomb)
  • Aspirin #1
    Lassan nekifoghatnának processzorokat is gyártani.
    Mindannyian jobban járnánk!