Gyurkity Péter

GeForce 8700 és Radeon HD 2700 novemberben

Folyamatosan érkeznek az újabb részletek a két gyártó őszi terveiről. Mind az nVidia, mind pedig az AMD újabb középkategóriás kártyát dobna piacra, utóbbi pedig saját játékoldalt indított és linuxos meghajtóit javítgatja.

A hónap elején már beszámoltunk arról, hogy az nVidia novemberben mutatná be a GeForce 8-as sorozat újragondolt, frissített példányait. Ezek között két fontos grafikus chip érkezik majd, a G92 és a G98, előbbi felső-középkategóriás, utóbbi pedig belépő szintű változatként. Most az Inquirer jóvoltából újabb pletyka bukkant fel, amelyben már a konkurencia terveiről is említést tesznek.

Eszerint novemberben nemcsak a GeForce 8700 GT/GTS jelenik majd meg, hanem a rivális Radeon HD 2700 GT/XT is, amely természetesen az új fejlesztés első számú ellenfeleként érkezik. Mindkét versenyző 512 MB memóriára támaszkodhat, a cél pedig a 10 ezres álomhatár átlépése a 3DMark06-ban. A csúcskategóriás fejlesztések várhatóan csak 2008 első negyedévében, talán az év legelején jelennek meg, addig be kell érnünk a fenti példányokkal. Más források szerint a G98 64 bites buszt kap, és a GeForce 8400 GS kártyákat váltja majd le, míg a G92 nagyjából a 8800 GTS-nek felel meg, ám a 65 nanométeres gyártástechnológia révén beéri egy egyszerűbb, egyetlen bővítőhelyet elfoglaló hűtéssel is.

Az AMD egyéb újításokkal is igyekszik meghódítani a játékosok szívét. Ennek reményében indították el saját játékportáljukat, amely természetesen a cég termékeivel együtt reklámozza a népszerűbb fejlesztéseket, igyekezvén rábírni a látogatókat AMD hardverek vásárlására. Meglátjuk mennyiben járnak sikerrel azon jelszóval, miszerint az újabb játékok is gyorsabban futnak az Athlon 64 chipek alatt.

A vállalat eközben a Catalyst meghajtók linuxos válfaját is igyekszik javítani, amelyet a múltban sok kritika ért. Ennek érdekében több nyílt forráskódú közösséggel közösen javítgatják a meghajtókat, az első eredményeket pedig a szeptemberi, azaz 7.9-es verzióban vehetik majd szemügyre az alternatív platform használói. Első körben a HD 2xxx-es kártyák támogatása válik elérhetővé, a jövőben pedig az ígéretek szerint javulni fog a linuxos meghajtok teljesítménye.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Andrews2007 #14
    HD 270 hány nm -esen készül 65 az is vagy 55?
  • psishock #13
    na, fogjuk már ezt is az EPIC-re. Természetesen, hogy probáltam a Vegast, de ennek semmi koze nem volt az EPIC-hez. Az engine-t kézhez kapták, azután úgy dolgoztak vele ahogyan tetszett nekik. Most az unreal tournament 3-ról volt szó (ami a kezükben van és egy ideje fexenek rajta), nem a kiosztott U3E játékokról, mivel ugye ezzel ugye azt tesz a third pary programozó amit nemszégyel. Rövid hozzászólás, de szerintem érzni lehet a különbséget a 2 dolog között.
  • Andrews2007 #12
    Kb mennyi lesz a geforce 8700 és AMD HD 2700 árban? 40 ezer ft? Az király lenne.
  • arty #11
    R6vegas ezexerint nem fordult meg a gépeden? ;)

    UE3, a jol optimalizáltság ellenére volt h opk nélkül akadt, mint a barom :)
  • psishock #10
    dehát ez EPIC ^_^, eddig az életben nem csalódtam bennük (kizártnak tartanám, hogy pont most kellene elkezdenünk), mindíg nagyszerûen optimizált, teljesen jól skálázható és gyönyörû engineket írtak. Nem beszélve a fejlesztőbarár környezetről ahol szinte a "Szomszéd Jóska" is változtathat, hozzátehet valamit 0 programozói tudással. Szerintem igen csekély az esély arra, hogy pont ezt csesszék el, látod, ha nagyon a pénzre hajtottak volna már tavaly vagy előtte is kiadhatták volna, mivel mar akkor is voltak kesz ingame moovie-k, de nem tettek, gondolom nem csücsülek 2 teljes esztendeig, recskázással a címen "tökéletes kiadási időpontot" várva. Dittó várom tûkön ülve a demo-t.
  • Sliders #9
    Hát az UT3 már készül jó három éve, szóval most pár héten belül kiderül, hogy volt-e idő optimalizálásra. Remélem igen :)
  • Darth Sith #8
    sajnos ez nem a VGA fejlesztőkl hibája. A gémfejlesztő cégeknél a managerek megmondják hogy van 1 évük elkészíteni xy játékot, miközben a takarító gizike néni is tudja hogy legalább 2 de inkább 3 év, egy viszonylag normálisan optimalizált játékot összehozni. Nem a programozó hibája, ha egyszerüen nem adnak rá időt hogy megcsináld, akkor nem lehet optimalizálni... Sajnos.. Ugyanis a profit a lényeg, és ha az így megírt játékot ismeveszik, minek optimalizáljanak..?
  • Filiic #7
    Elvileg használhatsz cedegát. (-nem vagyok járatos benne, hogy hogy megy, azért írtam az elvileget.)
  • schrank #6
    szerinted csak a szépség veszi igénybe a vga-t ?
  • HUmanEmber41st #5
    Hej, ha menne valami Lin. disztrib alatt a BF2...elfelejteném a windózt..