Gyurkity Péter

Tojás alakú zenelejátszóval rukkolt elő a Sony

A Rolly névre keresztelt hordozható zenelejátszót a források csak táncoló tojásként említik - a Sony ezúttal egy meglepő fejlesztéssel állt elő, amely főleg külsejével hódíthat.

A vállalat hétfőn mutatta be legújabb fejlesztését, amely egyelőre kizárólag Japánban kerül a boltok polcaira. A Rolly nem más, mint egy hordozható zenelejátszó, amely a funkciók terén gyakorlatilag semmi újat nem kínál, ám külsejével nagy meglepést okozhat. A készülék a szokatlan tojásforma mellett az érdekes külsőhöz kapcsolódó könnyítéseket kínál.


A fehér színű készülék valóban egy tojásra hasonlít, gurul és pörög a sima felületeken. Az érdekesség a forma mellett a beépített szenzorokban rejlik, amelyek érzékelik a lejátszó helyzetét és ennek megfelelően módosítják a hangerőt, vagy a lejátszást. A hivatalos közlemény szerint ugyanis a készülék forgatásával tudjuk szabályozni a hangerőt, a zeneszámok közötti váltást pedig a lejátszó bökdösésével, illetve húzásával tudjuk elérni. Lejátszás közben a Rolly fényjátékot is biztosít, csakúgy mint a hasonló elgondolásból született Miuro, amelyről korábban szintén beszámoltunk.


A Sony készüléke szeptember 29-én rajtol el Japánban, mégpedig nem éppen alacsony áron, hiszen a Rolly darabja 354 dollárba kerül majd a szigetország üzleteiben. Mindezért sztereó hangszórókat, 1 GB flashmemóriát, valamint a hivatalos tájékoztató szerint folyamatos lejátszás esetén 5 órán át működő akkumulátort kapunk. A beépített Bluetooth vezérlő révén asztali számítógépünkről is másolhatunk zeneszámokat a készülékre, a Sony pedig online üzletében szintén kínál majd tartalmakat a lejátszóhoz.

A hírek szerint a cég egyelőre nem tervezi a Rolly piacra dobását egyéb régiókban, így a készüléknek amerikai megfelelője sincs. Ez természetesen változhat, ám egyelőre úgy tűnik, hogy Japánra koncentrálnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ivjoe #26
    Jah, azt fogják hinni, h heresérved van. :)
  • barret #25
    Nem fer el a zsebembem...Errol ennyit XD.
  • Inquisitor #24
    Csak Japánban fogják forgalmazni.
    Amúgy ez tényleg egy robot + player, az AIobo "agyát" kapta meg, tanítható, programozható, stb.
    Értelmét én se látom, de van benne karaoki mód, ezért akármennyit el udnak majd adni belőle :D
  • KM #23
    Az idő urai nem mond nektek semmit?
  • MeoH #22
    Ronda, semmi ujat nem tud es lagalabb draga. Tuti siker lesz nehany orszagban...
  • DePreSsZYo #21
    ez bűn ronda...
  • ppista #20
    Hát ez tipikus Japán.Nagyon tetszik,de nagyon drága.
  • katonalevi #19
    nekem tetszik a szine es a design , tenyleg uj , es epp ezert fogjak eladni , az emberek agya , sajnos , csak a sokkolo dolgokra hat mar , es ezek a bizniszmenek jol tudjak, azt is lehet latni h a perverzio(hala az egnek) kezd kimenni a divatbol , tehat vissza a hagyomanyoshoz modern valtozatban , es mi hagyomanyosabb egy tojasnal ?
  • Inquisitor #18


    Itt meg oldal közepén van pár video is.
  • Inquisitor #17
    Lol, másik oldaláról véletlenül nincs kép, ahol a kamera van? Na, a Japánban bemutatoról készült fotókon egy bazinagy Made in Malaysia delirat van, amin ki is akadtak a szakírók. Meg ha már bekerült egy robotos oldalra, akkor valószinüleg a Bluetooth nem csak zene tötésre van benne ... Gondolom távirányítással simán el lehet küldeni a lakáson belül A pontból B-be, akár internetten keresztül is.
    De mint lejátszó, tényleg nincs értelme.