Gyurkity Péter

Bemutatkozott a PlayStation 5

Két változatban jön a konzol, amely már nem feltétlenül tartja meg az optikai meghajtót.

A Sony kisebb halasztás után végre valóban sort kerített az első hivatalos bemutatóra, amelyen ugyan még nem minden fontosabb részletet árultak el, a végleges külső mellett viszont meggyőződhettünk a hardveres specifikáció összeállításáról, valamint a kiemelt játékok minőségéről.

A japán gyártó nemrég még halasztásról volt kénytelen beszámolni, június 12-én azonban végre eljött a bemutató napja, amely szerintük a játékok (pontosabban a konzolos szegmens) jövőjét hivatott megmutatni nekünk. A rendezvényen (amely teljes hosszában megtekinthető az alább beágyazott videókban) felvillantották a hivatalos külsőt, amely nem teljes mértékben egyezik a korábbi kiszivárogtatásokkal és a renderképek tartalmával, miközben megszemlélhettük a nagy durranásnak szánt játékok egy részét, nem beszélve a külső kiegészítőkről, amelyekből szintén akadt néhány új jövevény. A lényeg, hogy a konzolt magát függőleges és horizontális pozícióban is elhelyezhetjük, álló helyzetben külön platformon (tálcán) lesz majd a készülék, amely két eltérő változatban jelenik meg, a hagyományos példány ugyanis még mindig a 4K Blu-ray meghajtóval fut be, míg a PS5 Digital Edition már mellőzi az optikai komponenst.


Ez nem túl meglepő, hiszen a streaming- és egyéb online szolgáltatások primátusa napjainkban megkérdőjelezhetetlen, így egyre kevesebb szükség van a helyi tárolókra – nem véletlen, hogy a felhőplatformok is egyre nagyobb jelentőséget nyernek. A konzolon mindenesetre továbbra is megtalálható lesz több USB-A és USB-C csatlakozó, ezek a DualSense-vezérlők töltésében is segítenek majd, míg a hardveres listán emellett az AMD nyolcmagos Zen 2 chipje, az ugyanezen gyártó által biztosított RDNA 2 grafikus vezérlő, összesen 16 GB GDDR6-memória, illetve egy 825 GB-os PCIe 4.0 SSD-meghajtó szerepel, amit a hasonló bővítőhelyre csatlakoztatható további SSD-vel egészíthetünk majd ki, szükség esetén.


A hivatalos megjelenés dátumát és a kereskedelmi árat egyelőre nem ismerjük, jól látszik azonban a törekvés az árak leszorítására, hiszen az optikai meghajtó mellőzése részben ezt is szolgálja. A bemutatóban megtekinthetők a kiemelt játékok, valamint a konzol kinézete, a további részletek az elkövetkező hónapokban futnak majd be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ugh #17
    "Egyszeruen el kell fogani azt, hogy a jelenlegi globalis kulturkorben par generacio mulva nem lesznek se feherek, se angolszaszok, se ferfiak/nok. A videojatekos, filmes, stb. karaktereknek ezt kell kovetniuk ha nem akarnak kiesni a globalis nagytokes finanszirozasbol."
    Nem nem kell elfogadi.
    Ott ahol ezt teszik mennek majd a levesbe.
    Az egesz arra megy ki hogy megint balhe legyen mert nyilvanvaloan egy faszsag es elobb utobb kiborul a bili mindenhol.
    Csak attol fugg hol mennyi az ingerkuszob.
  • ugh #16
    Hat ez jo zagyva volt, de szerintem melle ment.
    Igen, sikeres vagyok.
    Es egy dolog zavar csak.
    Ha valaki gyoker....
    Utoljára szerkesztette: ugh, 2020.06.16. 00:38:38
  • kvp #15
    "Feka pokember. Aaaz komoly. Lassan arthur kiraly meg jezus is feka lesz."

    Jelenleg a nyugati trend az, hogy a egyre kevesebb feher angolszasz vasarlo van es egyre tobb nem feher, nem angolszasz. Azert nem feher angolszasz ferfit irtam, mert a ferfi es no fogalmat a nyugati vilag velemenyet formalok mar elvetettek, mindenki az aki vagy ami akar lenni. (az egyik legnepszerubb troll gender a tamadohelikopter az pont a sony fele Tails karakteretol szarmazik)

    Egyszeruen el kell fogani azt, hogy a jelenlegi globalis kulturkorben par generacio mulva nem lesznek se feherek, se angolszaszok, se ferfiak/nok. A videojatekos, filmes, stb. karaktereknek ezt kell kovetniuk ha nem akarnak kiesni a globalis nagytokes finanszirozasbol. A japanokra es a Sony-ra hazon belul nem jellemzo a politikai korrektseg, de a vilagnak azt fogjak adni, amiert fizet. Ez egyszeru uzleti dontes.

    Szoval ha valaki a klasszikus mainstream media-t szeretne kovetni, akkor a jovoben hozza kell szoknia, hogy csak vegyes gender-u es vegyes rasszu karakterekkel fog talalkozni. Most mar lassan a poklany is varhato. (tobb mint 20 eve letezo karakterekrol van szo, egyikuk mixed race non binary)

    Fekete Arthur kiraly meg mar keszult a BBC-ben. Ha a brit szigetek lakossaga vegyesen afrikai-azsiai lesz akkor olyan nehez lesz feher szineszeket talalni mint nemreg nallunk volt fekete magyar szineszeket egy amerikai musicalhez. Marpedig a hivatalos brit mainstream kulturaban igazabol mar ma se nagyon vannak feher angolszasz ferfi szineszek. Ez leginkabb azert van, mert a feher rasszista patriarchatus felaszmolasanak egyetlen globalisan elfogadott modja ha a jovoben egyaltalan nem lesznek feher ferfiak. (ez egyebkent utanna legkesobb egy generacion belul megoldja a feher rasszista transz gyulolo feministak problemajat is)

    A fentiektol fuggetlenul velemenyem szerint a Sony tovabbra is ki fog adni jo jatekokat, legfeljebb aki nem tud azonosulni a globalis mainstream media vilagkepevel az max. belpiacos japan jatekokkal fog jatszani, amiket kevesbe erintenek a vilagban eppen lezajlo kulturalis forradalom hatasai.
  • yesname #14
    Agyban nagy a baj. Sikeres vagy-e az életben, hogy másokat okolsz érte? :D
  • Blage7 #13
    Miles Morales már 2011 óta jelen van a Marvel-nél és elég népszerű figura, a nagy sikerű, 2018-as Pókember: Irány a Pókverzum film is voltaképp róla szólt. És csak hogy megnyugtassam a lelked mielőtt agyvérzést kapnál az újabb véget nem érő anyázó maratonodban, ő nem Peter Parker-t hivatott lecserélni, hanem egy teljesen különálló karakter. De hát neked lehet magyarázni, amikor intelligens beszélgetésről vagy arról hogy bárminek is utána nézzél mielőtt habzó szájjal fröcsögni kezdesz, még álmodban sem hallottál. A hozzászólásod másik feléhez meg nincs mit hozzátenni, mivel köze sincs a cikk témájához, csak gondolom ordenáré fotelharcoshoz méltóan ezt is jól esően kötelező volt beböfögni. Egészségedre, várjuk további sziporkázásodat.
  • UUUU #12
    Istenem, ez milyen ronda konzol mar. Borzaszto design.
  • ugh #11
    Feka pokember.
    Aaaz komoly.
    Lassan arthur kiraly meg jezus is feka lesz.
    A feher rossz, a fekete jo "erteeeem"?
    A liberalisok a legnagyobb pudvas nacik.
    A feketet nem az zavarja hogy el van nyomva hanem hogy nincs akkora lapos tv-je mint a fehernek.
    A hona alatta lopott cucokkal mar nem is zavarja a jogainak a nem letezo hianya annyira.
    Agyfasz...

  • ximix #10
    PS5 Office verzsön


    Utoljára szerkesztette: ximix, 2020.06.12. 23:00:43
  • Evoluti0N #9
    Kosárlabdás játékokban fekete karakter. Ki hallott még ilyent? :D
    A Horizon 2 trailerben levő karakter meg egy fontos szereplő volt az első részben. Szal nem csoda, h itt is felbukkant. Nem azt mondom, h ok azon sírni, ha fekete főszereplő van egy játékban. De azon sírni, h fekete NPC van egy játékban. Az már mindennek az alja.
  • Blage7 #8
    Még az NBA trailerben volt egy fekete játékos meg a Horizon 2-ben egy pár másodperc erejéig volt látható egy fekete férfi, ennyi. De egyeseknek ez már "néger ünnep" meg "liberális szponzoráció", mert nyilván több éve készülő játékokba csak úgy hirtelen beszuszakoltak néhány fekete karaktert, ezért kellett elhalasztani a bemutatót is. Nem baj, majd ő játszik mással.