Gyurkity Péter

1 TB-ot ígér a Sony új lemez­formátuma

Két japán gyártó fogott össze az új formátum megalkotásához, a kapacitás akár 1 TB is lehet.

A Sony és a Panasonic közösen jelentették be, hogy Archival Disc néven egy új lemezformátumot dolgoznak ki, amely az első körben 300 GB-os tárolókapacitást kínál majd a felhasználóknak, ez azonban az idő múlásával akár meg is háromszorozódhat, ahogy tovább finomítják a technológiát.

A két gyártó még tavaly júliusban írta alá az eredeti megállapodást, ám a most folyó munka eredményeként legkorábban jövő nyárra vehetjük majd kezünkbe az első példányokat. Véleményük szerint az optikai lemezformátum megtartása több előnyt kínál a hagyományos merevlemezekkel szemben, itt kiemelik a hőmérsékleti és páratartalmi tűréshatárokat, és természetesen az időtállóságot, hiszen a névből is rögtön leszűrhető, hogy a hosszú távú adattárolásban igyekeznek segíteni.

A most közölt útitervből kiderül, hogy az alap specifikáció eredményeként egy-egy lemez 300 GB kapacitást kínálna, ezt később a jelfeldolgozás tökéletesítésével, valamint a nagyobb jelsűrűség révén 500 GB-ra, végül pedig egészen 1 TB-ra tolnák ki. A fejlesztők teljes kompatibilitást ígérnek a három változat között, erre azonban nincs garancia, hiszen sok minden változhat még. Ők mindenesetre egyszer írható, kétoldalas, oldalanként három réteggel dolgozó lemezeket képzelnek el, igaz, egyelőre csak a logót és az útitervet vehetjük közelebbről szemügyre.

Kérdés, hogy mennyiben lesz vásárlói igény ezen fejlesztésekre, tekintettel az SSD- és USB-meghajtók terjedési ütemére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jakuza1 #28
    Tenyleg ? Aztan az IProl szopjak le peldaul a szemelyes fenykepeidet, ami sose volt a gepeden, foleg ha internetes kvzobol netezel ?
    Jah tenyleg igy van ?
    Na akkor elmondom, hogy nem csak a titkos szolgalatok lopjak az adataidat, hanem bunozo csoportok is. Peldaul angliaban a szemetbol lopjak az adataid.
    Mint peldaul feladott szamlak, ebay rendelesek stb.
    Nem egy a te adataid alapjan fizettet ki szamlakat TB-n es egyeb forrasokon keresztul, amit a szemetben talalnak.
    Fenykepeket keszitenek kidobott fotokrol stb.
    Paranoia ? Nem ez a valosag. Peldaul a bankkartyakon keresztul lehet kovetni a mozgasod, a vasarlasi szokasaidat cegek hasznaljak ki. Ugye meg sose hivott olyan ceg a telefonodon, aminek adataidat sose adtad meg. Es akkor a maganszemelyek figyelteteserol, ami allitolag nem letezik, hiszen ki akarna megfigyeltetni maganszemelyt.

    Akkor tuti veletlen a megfigyeltetese a kanadai treptereken az USA kormanynak heteken at akik a terminalokon keresztul mentek.

    http://sg.hu/cikkek/103054/kanadaban-lehallgattak-a-repuloteri-wlan-halozatokat
  • cateran #27
    Jakuza1: Ha kommentelsz lekovetheto az ip cimed (persze, total anonim modon kommentelsz proxykon at es egyeb trukkos modszerek bevetesevel, amik jok a leleknek, hisz megnyugszik) Ha pedig az ip cimed megvan, onnantol a szemelyes adataid is, mar ha a loteri doglott kutyan kivul ez erdekelne valakit....Ez a szemelyes adat mania egy szintu a "google views es maps segiti a betoroket" okossaggal. Alapja semmi, de ki lehet elni a szemelyes paranoiat...
  • Rizling #26
    De tényleg mondjatok már egy olyan személyes adatod amire a NSA talán kíváncsi lenne? Mik azok a személyes adatok amiket annyira védeni kellene? Mert hogy a jelszóimat még a computerenre sem teszem rá, addig az rendben van, de azon kívül miről vitázunk most itt? Szerelmes levelekről, hogy a mama meg ne tudja...? Tényleg mondjatok már személyes adatokat, amik ennyire számítanának. Mik tartoznak ehhez a csoporthoz?
  • Jakuza1 #25
    cateran: Ennek mi koze van te bohoc hozzam ?
    Raadasul, mi koze van a forumozasnak a szemelyes adataid tarolasahoz ??? Ja neked az egyenlo es ugyanaz ? Hat persdze, mert te a nagy eszeddel a hamut is mamunak mondod.

  • cateran #24
    Jakuza1: Marha fontos ember lehetsz..en a helyedben meg itt sem kommentelnek, mert hatha lenyomoz az NSA...
  • Molnibalage #23
    Ezek szerint akkor webes email szolgáltatást sem használsz? Akkor egyáltalán mit használsz...? Egyesek tényleg azt hiszik, hogy az ő kis nyárspolgár életük az, ami olyan fontos, hogy mindenki arra gerjed...?
  • Molnibalage #22
    Nekem ennél sokkal elborzasztóbb statom van. A megírt lemezetk kb. 5%-át az írás és ellenőrzés után nem olvasta vissza a meghajtóm. Maradék 5-10%-ot néhány éven belül úgy, hogy egyszer sem voltak használva és tokban voltak. 6 év után kb. a lemezek 1/3-át nem olvasta vissza.

    A DVD meghajtó kvázi dísznek vana gépben, miót már azt a kevés játékot is, amivel játszom Steamen veszem. Az optikai adattárolás labádba nem rúg nálam az 64 GB-os USB és SSD-s vinyók mellett.
  • Molnibalage #21
    Ez optikai adattárolás? Ha igen, akkor felejtős...
  • Jakuza1 #20
    Na persze hogy a felho a legjobb, a hulyegyerekeknek.
    Jelszo ? Hat hogyne, mint az osszes tobbi NSA altal megfigyelt oldal, vagy eppen az RSA-ba ultetett kis backdoor. A Bullrun projectet se ismejuk ugye, amivel feltortek az SSL-t.
    Milyen jo is mas halozatan csucsulo gepeken tarolni az adatainkat. A legbiztonsagosabb!!!! :PPPP
  • zola2000 #19
    Még annyit tennék hozzá, hogy egyértelműen a felhő a legjobb, aki paranoid, az titkositson truescriptel feltöltés előtt, aztán jó jelszóval a jó kínai titkosszolgálat sem fejti vissza.