Berta Sándor

Nyílt, globális oktatási platform készül

Szerdán indul Hollandiában a Science, Education and Learning in Freedom (SELF) nevű nyílt platform, amelynek célja, hogy világszerte elterjedjenek a szabad szoftverek az oktatásban.

A program weboldala a már bevált Wikipedia-modellen alapul. Egyre több olyan szabad szoftver jelenik meg a világpiacon, amelyek már komoly konkurensei a kereskedelmi forgalomban kapható programoknak és felveszik velük a versenyt mind a funkciógazdagságot, mind a más jellemzőket tekintve. Szabad tanulási lehetőségekből ugyanakkor még mindig meglehetősen kevés van. Egy non-profit szervezeteket, egyetemeket és önkénteseket tömörítő nemzetközi csoport ezen a helyzeten szeretne változtatni és létrehozta tavaly a SELF programot. A projekt célja egy globális nyílt oktatási platform megalkotása és emellett felvilágosítás nyújtása a szabad szoftverekről és a nyílt szabványokról.

A hivatalos megnyitóra holnap kerül sor egy a szabad szoftverekről szóló Hollandiában megrendezett konferencia keretében. Az eseménnyel párhuzamosan számos rendezvényt tartanak a világ minden táján, például Argentínában, Bulgáriában, Indiában, Mexikóban és Svédországban. A szakemberek többek között azt vizsgálják, hogy mely szabad szoftverek milyen célokra használhatók az oktatásban. Egy jó példa erre, hogy sikeresen ötvöztek egy Wikit egy levelezőlistával és a Jabber nevű chatprogrammal.

A program másik célja a globális tapasztalat- és információcsere. A program nyitóoldala nem véletlenül tartalmazza a címében is a béta jelzőt, a fejlesztők ezzel utaltak rá, hogy a portál végleges formáját és felépítését az egész közösség bevonásával alakítják majd ki. A platformon holnaptól bárki számára szabadon hozzáférhető. Meghallgatható tanfolyamokat tartanak elsősorban a nyílt hozzáférésű szoftverekről (OpenOffice, Gimp stb.) és a nyílt szabványokról. A különböző nyelveken elérhető tanfolyamok anyaga bármikor modulárisan kiegészíthető egyes tananyagok vagy azok ki is vehetők belőle. A platform alapjaihoz a Wikipedia szellemében bárki hozzáfűzhet tartalmakat, ezeket és a meglévő anyagokat módosíthatja is, kiegészítheti vagy akár le is fordíthatja.

"A SELF alapjaiban változtathatja majd meg az informatikai képzést világszerte. Reméljük, hogy ez a modell más tudományos területekhez is adaptálható lesz" - jelentette ki Joachim Jakobs, a Free Software Foundation Europe (FSFE) munkatársa.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kisb92 #2
    Nagyon szimpatikus.
  • gkalcso #1
    Nálunk is kezd alakulni a dolog: ECDL